Kipróbáltuk: Canon EOS 800D – teszt

0

Bevezetés, különbségek

A Canon a belépőszintű és a középkategóriás DSLR-jeit rendre két évente frissíti. Nem történt ez másként az EOS 750D és EOS 760D után sem, hiszen a gépek a 2015-ös bejelentésüket követően idén kaptak utódot.

A japán gyártó azonban kissé módosított az elnevezéseken, talán azért, mert nagyon összemosódott az EOS 750D és EOS 760D, s szerették volna, ha az utódmodellek kicsit jobban elkülönülnek egymástól, még ha csak kicsi eltérés is akad köztük.

Az új APS-C szenzoros tükörreflexes vázakat így EOS 800D-nek és EOS 77D-nek nevezik.

Bár az EOS 77D elnevezés is fura lehet, hiszen úgy hathat, mintha az EOS 70D egyfajta utódmodellje lenne, pedig erről szó nincs. Az új névnek inkább az a szerepe, hogy jelezze: kezelésben az EOS 77D inkább már a két számjegyes, komolyabb középkategóriás DSLR-ekhez van közelebb.

Bár egyszerre kaptuk meg tesztre az EOS 800D-t és az EOS 77D-t is, külön cikkekben számolunk be róluk. Elsőként az EOS 800D részletes tesztjét közöljük, ezt követően pedig az EOS 760D-éhez hasonlóan egy külömbségeket összefoglaló cikket mutatunk majd be az EOS 77D-ről.

Az EOS 760D két évvel ezelőtt elég rendesen megújult, így nem csak új képérzékelő szenzort, de új, 19 pontos AF rendszert is kapott. A korábbi 9 pontoshoz képest szép előrelépés volt ez, de nem tartott sokáig, hiszen itt az EOS 800D, amely az EOS 80D fókuszrendszerét használja.

A készíthető fotók felbontása változatlan maradt, de ez nem azt jelenti, hogy a szenzor nem újult meg. A korábbi 24,7 Mpixel teljes pixelszámú CMOS szenzort egy új váltja, a 25,8 Mpixeles, amelynek nem az az egy megapixel a nagy újdonsága, hanem az, hogy végre az alsó-középkategória is megkapta a Dual Pixel CMOS AF technológiát, így a Canon már a teljes közép- és felsőkategóriában olyan DSLR-eket kínál, amelyek LiveView üzemmódban is gyors automatikus élességállítást biztosítanak.

Az újdonságok pontos összefoglalása előtt szokás szerint tekintsük át, hogy mit kínál számunkra a Canon új alsó-középkategóriás váza, az EOS 800D.

A Canon EOS 800D főbb jellemzői:

  • 24,2 megapixeles felbontású APS-C CMOS
  • Dual Pixel CMOS AF (szenzorra integrált fázis-különbség érzékelő pixelek, gyors élességállítás LiveView módban)
  • ISO100-25600 érzékenység, 1 Fé lépésekben (ISO51200-ra kiterjeszthető)
  • DiG!C 7 feldolgozórendszer
  • 45 keresztszenzorból álló AF rendszer
  • 7560 pixeles RGB+IR fénymérő szenzor (63 zónás mérés)
  • ±5 Fé expozíció korrekció
  • max. 1/4000 mp záridő
  • villódzás mentesítés (Flicker Detection)
  • pentatükrös kereső (95% lefedettséggel, 0,82×-es nagyítással)
  • 3″-os, 3:2 oldalarányú, kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny LCD 1,04 millió képpont felbontással
  • beépített vaku
  • vakupapucs
  • max. 6 kép/mp sebességű sorozat
  • Full HD videó, max. 60 képkocka/mp sebességgel, 5 tengelyes stabilizátorral
  • gépen belüli RAW konvertálás
  • HDR videó
  • SD/SDHC/SDXC memóriakártya foglalat
  • integrált Wi-Fi, NFC és Bluetooth adapter, távvezérlés okos eszközről
  • magyar menünyelv

Itt egy pillanatra meg kell álljunk. Akinek imponáló volt a bejelentéskor, hogy az új gép 1/3 Fé lépésenként kínál érzékenység módosítást, az sajnos most csalódni fog. A bejelentéskor ugyanis a Canon.co.uk és a Canon.hu is hibásan tüntette fel az érzékenység lépésközét a specifikációk között (sőt, most a cikkünk írásakor is hibásak az oldalak, de már jeleztük a Canon felé a tévedést), így sajnos mi is rossz információkat közöltünk. A helyzet az, hogy a Canon még kitart amellett, hogy az alsó-középkategóriás modelljeinél lekorlátozza az érzékenységállítás lépésközét 1 Fé-re, holott ezzel a fő rivális már régen szakított.

A részletes műszaki paramétereket természetesen továbbra is a fényképezőgép aktualizált adatlapja tartalmazza, amelyet érdemes a cikk tovább olvasása előtt áttanulmányozni.

Most pedig jöjjenek az előrelépések az elődmodellhez képest:

A Canon EOS 750D és az EOS 800D főbb különbségei
Canon EOS 750D Canon EOS 800D
Szenzor 24,7 Mpixel teljes pixelszám
24,2 Mpixel effektív felbontás
25,8 Mpixel teljes pixelszám
24,2 Mpixel effektív felbontás
Érzékenység tartomány ISO100-12800, 1 Fé lépésekben
kiterjeszthető ISO25600-ra
ISO100-25600, 1 Fé lépésekben
kiterjeszthető ISO51200-ra
Automatikus érzékenység maximuma ISO6400 ISO25600
Fókuszrendszer 19 keresztszenzoros,
középső érzékenysége:
-0,5 Fé
45 keresztszenzoros,
27 f/8 fényerőnél is használható,
középső érzékenysége:
-3 Fé
Virtuális horizont a keresőben nem igen, egyszerű piktogram csak elfordítás jelzésre
Figyelmeztetés a keresőben csak villódzás igen, villódzásnál,monokróm módnál, többképes zajszűrésnél, vaku teljesítmény eltolásnál
Többféle színű menü igen nem
Menü segéd kezdőknek nincs igen, van
Wi-Fi funkció indítása dedikált gombbal nem igen
Automatikus élességállítás LiveView módban Hibrid CMOS AF III Dual Pixel CMOS AF
Sorozat sebesség 5 kép/mp, 8 RAW képig 6 kép/mp, 27 RAW képig
Videofelvétel FullHD 24, 25 vagy 30 kép/mp FullHD 24, 25, 30, 50 vagy 60 kép/mp
Digitális stabilizátor videofelvétel közben nincs igen, kérhető
Time-lapse videó készítése nincs van
Optikai hibák korrekciója vignettálás
színhiba
geometriai torzítás
vignettálás
színhiba
geometriai torzítás
diffrakció
Lejátszáskor kép keresése nincs igen, dátum, fájltípus, mappa, írásvédettség és értékelés szerint
Saját menü készítése igen, max. 1 lap (6 elem) igen, max. 5 lap
Vezeték nélküli kommunikáció Wi-Fi, NFC Wi-Fi, NFC, Bluetooth LE
Méretek 131,9 × 100,7 × 77,8 mm 131 × 99,9 × 76,2 mm
Tömeg 555 g (akkuval és kártyával) 532 g (akkuval és kártyával)

Balra: Canon EOS 750D, jobbra: Canon EOS 800D