Canon EOS R testközelből

0
3 231

Bár idén augusztusban volt épp 10 éve, hogy bemutatták az első tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépet (MILC), az első évtizedben csak a gyártók egy részének volt szívügye, hogy ez a kategória sikeres legyen. Hiába volt szinte minden márkának olyan terméke, ami technikailag MILC-nek számított, ezek egy részén érződött, hogy a tervezőik nem akarják, hogy ez a szegmens igazán népszerű legyen. Természetesen azok a márkák, amelyek a tükörreflexes (DSLR) szegmens egyik területén sem voltak piacvezető pozícióban, örömmel támogatták egy új korszak megjelenését, de a profi fényképezőgépek szegmensét uraló két cég sokáig csak alibi termékekkel volt jelen a piacon, inkább degradálva annak jelentőségét, mintsem versenyezve az új pozíciók valamelyikéért.

Teljesen érthető hozzáállás, hiszen egy megnyert piacot kellene feladni egy olyan újraelosztásért, aminek kimenetelét nehéz megjósolni. A kevesebb mechanikai elemet tartalmazó, és számtalan előnyt kínáló MILC-ek azonban túlélték az első nehéz éveket, és ma már számtalan területen átvették a preferált modell szerepét a komolyabb kompaktoktól és a tükörreflexes fényképezőgépektől, így valószínűleg eljutottunk arra a pontra, ahol nincs már értelme kivárni, a régi technológiát védeni, egyszerűen ott kell lenni.

Így történhetett, hogy 10 évvel a MILC kategória megszületése után a DSLR szegmens két meghatározó cége, a Nikon és a Canon is belépett a klubba. Nem arról van szó, hogy eddig nem volt tükör nélküli cserélhető objektíves gépük, csak azok mindkét cégnél úgy lettek kialakítva, hogy csak a legelvakultabbak számára legyenek vonzóak. Aki munkaeszköznek vagy komoly amatőrként a hobbijához keresett eszközt, annak eszébe sem jutott ezekbe a a rendszerbe bevásárolni.

A napokban bejelentett full frame szenzoros MILC-ek azonban legtöbb paraméterük alapján alkalmasak arra, hogy a legigényesebb felhasználók táskájában is megállják a helyüket, így a profi fényképezőgépek szegmense sok évtizedes változatlanság után jelentős fejlődésnek indulhat.

A Nikon két új modelljéről azok hazai bemutatója kapcsán már írtunk, most a Canon EOR R európai premierjére voltunk hivatalosak Londonba. A felvezető előadásban az új EOS R rendszer jelentőségét az autofókuszos EOS rendszer illetve az EF bajonett 1987-es bevezetéséhez hasonlították, ami valahol érthető is, hiszen a japán gyártó 31 év után mutat be új, a mostani leváltására is alkalmas bajonett rendszert.

Márpedig ha maradéktalanul ki akarják használni a tükör elmaradásából származó előnyöket, akkor nincs mese, a teljes rendszert meg kell újítani. Butaság lenne a korábbi bázistávolságot (a bajonett és a képalkotási sík közötti távolság) hagyni, ha a tükörakna és a pentaprizma (vagy pentatükör) elhagyásával vékonyabb, kisebb gép is készíthető. Ráadásul egy új bajonett új érintkezősor illetve kommunikációs formátum bevezetését is lehetővé teszi, amivel végre megindulhat az objektívek okosodása is. Nem csoda tehát, hogy a Canon az EOS R rendszerrel együtt RF bajonett néven egy teljesen új csatlakozórendszert is bevezetett.

A vázak vékonyodása és a bázistávolság csökkenése szerencsére lehetővé teszi olyan adapterek használatát is, amelyek segítségével a fotósok az EOS rendszerhez tervezett EF és EF-S (ez esetben automatikus képkivágás aktiválódik) bajonettes objektívjeiket is feltehetik az EOS R rendszerű vázakra, így az új rendszerre való átállás akár kisebb lépésekben, az objektívpark és a korábbi vázak megtartása mellett, kockázatmentesen is megléphető. A rendszerhez a Canon jelenleg háromféle adaptert kínál.

A legegyszerűbb lényegében csak egy közgyűrű, ami a foglalatok közti különbséget és a bázistávolságot hivatott áthidalni. Ezzel a meglévő optikák ugyanúgy használhatók az EOS R-en, mint a régebbi gépeken Az adapterrel semmi újdonságot nem kapunk, cserébe költséghatékonyan megoldhatjuk a kompatibilitási problémát.

A Canonnál azonban nagyon helyesen felismerték, hogy a váz vékonyodásával megnyert helyet egy passzív adapternél azért okosabban is ki lehet használni, így készítettek egy olyan közgyűrűt is, amibe különböző szűrőket lehet tenni. Nem ismeretlen ez a megoldás (mármint hogy az optikai rendszer végére lehet szűrőt betenni) olyan objektíveknél, amelyek frontlencséje elé annak látószöge vagy átmérője miatt nem lenne praktikus vagy gazdaságos szűrőt tenni. Egy ilyen adapterrel ugyanaz a kisméretű szűrő bármelyik objektívvel használhatóvá válik, függetlenül annak frontlencse méretétől.

A harmadik adapter az EOS R rendszerhez készült objektíveken megjelent programozható vezérlőgyűrűt teszi elérhetővé a régi objektívek használatakor is. Az adapteren lévő szabadon körbeforduló gyűrűre a fényképezőgép menüjében ráprogramozható a blende, a záridő, az ISO érzékenység vagy az expozíció kompenzálás, így a fotós anélkül tudja állítani a legfontosabb paramétereket, hogy emiatt bármelyik kezét is el kellene emelnie a fényképezőgépről (feltéve, hogy ezeket az állításokat ügyesen ráprogramozza a különböző tárcsákra és gyűrűkre). Ez a programozható gyűrű az új bajonett egyik eredménye, és mind a négy most bejelentett, új rendszerű objektíven megtalálható. Használata elsőre egyértelműen a régi tükörreflexes fényképezőgépek rekeszállítását idézi, de mivel tisztán elektromos megoldásról van szó, a funkció szabadon programozható és hangolható. Ez utóbbi eredményeként videó módban a szokásos 1/3 fényérték lépések helyett akár 1/8 fényértékenként is állítható a blende, így a mélységélességgel akár a videofelvétel alatt is fényerőugrás nélkül lehet játszani. Ráadásul a filmesek legnagyobb örömére a Canon szervizek egy jelképes kezelési díj ellenében meg tudják szüntetni bármelyik objektívben ennek a gyűrűnek a lépésközeit, így a gyűrű lényegében fokozatmentesen lesz képes a rekesz szűkítésére vagy nyitására.

De nem ez az EOS R rendszer egyetlen kezelőfelületet érintő újítása. A gép hátlapjára, a keresőtől jobbra elhelyeztek egy érintésérzékeny csíkot, amire egy sor funkció programozható fel. A sáv felfogható egy újabb tárcsának is, hiszen jobbra és balra simításával a ráprogramozott paraméter értéke válik növelhetővé és csökkenthetővé, de a felület azonban ennél némileg többet nyújt. A két szélét megérintve ugyanis újabb funkciók aktiválhatók. Így ha például az ISO érzékenység állítását tesszük erre a sávra, akkor a jobb oldal megérintésével visszaállhatunk ISO Auto módba, míg a bal oldali beállítással aktiválhatjuk az ISO 100 beállítást (vagy fordítva). A felület levédhető a véletlen állítások ellen is, ilyenkor az érintés érzékenység aktiválásához és deaktiválásához hosszan kell azt megérinteni. Mondanom sem kell, a felület felvétel és lejátszás módban különböző funkciókkal bír, így tényleg nagyon sokoldalúan használható. Az a gyanúm, hogy előbb utóbb mindenki megtalálja majd azt a paramétert, amit ezzel az új kezelőelemmel fog tudni a legkényelmesebben és leggyorsabban módosítani.

A sajtótájékoztatón a közönség hangos elismerését váltotta ki, hogy az AF pontok száma meghaladja a 5600-at, és a mátrix, amiben elhelyezték őket szinte a teljes képmezőt lefedi. Ez már önmagában sem rossz, de ami igazán használhatóvá teszi ezt a rendszert az a Touch and drag élességi pont kiválasztás. Ezzel úgy lehet a szem elé emelt gépen villámgyorsan és nagyon pontosan kiválasztani a megfelelő fókuszpontot, hogy le kellene vegyük az ujjunkat az exponáló gombról. Az LCD-n az állításhoz használt terület is szabadon beállítható, így nem feltétlen kell az ujjunkat a képernyő szélétől a másik széléig húzni, hogy az AF pontot egyik oldalról a másikra áttoljuk. Ez nem csak elméletben és a leírásban kínál könnyebb kezelhetőséget, de a gyakorlatban is rendkívül kényelmes.

Az elektronikus kereső szokott lenni az a pont, amit a legtöbb DSLR használó nem szeret a MILC-ekben. Ennek a minőségét sokan nem tudják, vagy inkább nem akarják elfogadni. Pedig nincs már igazán különbség a TTL keresőkben és az elektronikus keresőkben látottak között. Bár nagy támogatója vagyok az EVF-es gépeknek, be kell vallanom először picit furcsa volt az EOS R keresője. Viszont soha nem jöttem rá, hogy mi volt vele a gondom, mert néhány perc után egyszerűen megszoktam. Óriási előnye, hogy az látható rajta, ami a képen is meg fog jelenni, illetve hogy ha szükséges, akkor a valósnál sokkal világosabb képet is tud mutatni, így gyenge fényviszonyok mellett sokkal könnyebb egy ilyennel a kép megkomponálása, és úgy általában a kézi élességállítás is.

A tükör elhagyásának nem csak az az előnye, hogy vékonyabb lehet a váz, de kiesik egy rendkívül érzékeny, és meghibásodásra igencsak hajlamos mechanikus alkatrész is, ami nem csak zajt csap amikor működik, de a tüköraknába bejutó port is felkavarja, ami ezek után sokkal könnyebben tapad meg az érzékelő felületén. Ha nincs tükör, akkor nincs csapkodás sem, és ha a mechanikus zárat is kiiktatjuk, akkor az EOS R akár teljes némaságban is működhet.

A tükör elhagyásának másik pozitív hatása, hogy így az már nem tudja berázni az exponálásnál az állványra tett gépet. A DSLR-ekben a tükör felcsapódása képes olyan vibrációt okozni, ami már 1/200-1/400 mp-es záridőnél is meglátszik a 40-50 megapixeles képeken.

A folyamatos szenzorhasználat hátránya, hogy gyorsabban merül az akkumulátor (délutánra a tesztre kapott példány is lekapcsolt energiahiányra panaszkodva), cserébe viszont folyamatosan elemzi a képet, megtalálva azon az arcokat és a szemeket. Ez a mobiltelefonokról már jól ismert funkció sokat segít abban, hogy a gépnek ne kelljen találgatnia, hogy mire is állítson élességet. Mivel pontosan ismeri a kép tartalmát (legalábbis a számára fontos részleteket), pontosan tudja azt is, hogy ilyenkor hova kell az élességet állítani.

Ma már a fotós sajtótájékoztatók elengedhetetlen része, hogy az új termékeket kiválasztott profi fotósok, úgynevezett nagykövetek validálnak. Ők még a megjelenés előtt megkapják a terméket egy-egy megbízatásukhoz, így a bejelentés napján már fotókkal és történetekkel tudják igazolni, hogy mennyire előremutatóak az új fényképezőgép és/vagy objektív megoldásai. Nem volt ez máshogy itt sem, ráadásul a sajtótájékoztató után ezek az ambassadorok segítették a sajtót eligazodni a beállítások tengerében is.

De hiába próbálták a profi fotósok a felszerelésük következő profi eszközének beállítani az EOS R-t, a gép pozicionálását tekintve nem ennyire egyértelmű a helyzet. Képminőséget és testreszabhatóságot nézve tényleg könnyedén lehetne a legigényesebb profik munkaeszköze is, de van néhány (sok?) apróság, ami arra utal, hogy a Canon sem az 5D vagy 1D X felhasználók meghódításra szánta ezt a modellt. A legnyilvánvalóbb talán a szimpla kártyafoglalat, ami a profik munkamenetében ma már nem megszokott (mondhatnánk azt is, hogy nem elfogadható). De a profi szegmensben a kezelőfelületet sem szokás ennyire radikálisan megváltoztatni, mint ahogy a Canon ennél a modellnél tette. A rendszerek közötti váltásnál a legnagyobb visszatartó erő, ha újra kell tanulni egy fényképezőgép használatát. Kötve hiszem, hogy a gépükkel együtt lélegző profi fotósok boldogan rohannának a szaküzletekbe, hogy utána hetekig csak bénázzanak munka helyett. Egy ilyen váltásnál első lépésként bőven elég lenne, ha csak a keskenyebb vázat és az optikai kereső helyén lévő elektronikus keresőt, illetve az ebből adódó előnyöket kellene megszokniuk. Nyilvánvaló, hogy az EOS R nem nekik készült.

Egyébként, ha a kezelőszerveket nem számítjuk, akkor a forma kimondottan canonos. Persze nem egy az egyben olyan, mint a mostaniak, de nem akar teljesen másmilyen sem lenni. Épp annyira más csak, mint amennyire kell. A markolat nagyon kényelmes, és összhatását tekintve a középkategóriás Canon DSLR-eket idézi.

2500 eurós ára alapján is egyértelmű, hogy ez a gép nem az 1D és az 5D sorozattól, hanem sokkal inkább a 6D-től fog vevőket elcsábítani (na meg talán konkurens gyártók videózásra használt full frame milceitől). Nyilván az a vevőkör eleve sokkal nyitottabb az újdonságok iránt, és hamarabb megtanulja használni akár az új kezelőfelületet is. Bízunk benne, hogy mielőbb kapunk belőle egy gyártásból származó példányt, hogy a szokásos tesztünkön is megizzaszthassuk. Addig is álljon itt egy sorozat, ami mutatja, hogy az új Canon EOS R képei sokkal jobban tolerálják az expozíció utólagos korrekcióját, mint a legközelebbi vetélytársának mondható EOS 6D Mark II (a képeket a Canon Digital Photo Professional programjával konvertáltuk alapbeállításokkal, mivel a szoftver max. 3 Fé korrekciót enged, így most egyelőre csak a 3 Fé alulexponáltságig vizsgálódtunk):

Push és pull „hívás”, dinamika tartalék alul- és túlexponált képeken (ISO100 – RAW)



ISO100; 3 Fé alulexponálás korrekciója


ISO100; 2 Fé alulexponálás korrekciója


ISO100; 1 Fé alulexponálás korrekciója


ISO100; eredendően helyes expozíció

Képgaléria