Feiyu Tech SPG (2017) okostelefon gimbal

0

A Feiyu Techtől korábban bemutatott gimbalok között már szerepeltek SPG (Smart Phone Gimbal) típusok, bár akkor főként a beépített kamerás Summon+ modellt teszteltük. Az SPG-nek nemrégiben megjelent a frissített, 2017-es változata, így most ezt is tüzetesebben szemügyre vesszük.

Mind a gimbal felépítése, mind a főbb tulajdonságok megegyeznek a korábbi modellével, viszont az új modell megkapta a G5 legújabb technológiáját, így erősebb, de csendesebb motorokkal dolgozik, jobb érzékenységű, finomabb giroszkópokat is kapott, illetve időjárásálló szigetelésekkel is ellátták.

A Feiyu Tech SPG (2017) leginkább egy háromnegyed colos vízcsőhöz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ennek tetején egy ügyes befogó szerkezet és azt stabilizáló három motoros rendszer található.

A cső formához hasonlításnak egyébként van valós alapja is, hiszen az akkumulátort ebbe a hosszúkás markolatba kell betekernünk. Mivel a felhasználó is képes cserélni az aksit, így pótakkumulátorral az üzemidő könnyedén kitolható (egyébként 8 órát bír egy töltéssel, ami azért egy napra elég kell legyen).


A telefon befogására a szokásos rugós pofákat találjuk az SPG-nél, a készülékek kiegyensúlyozása érdekében az elülső kar jobbra-balra elcsúsztatható, illetve rögzíthető.

A használathoz iOS-es és androidos alkalmazás is elérhető, a Bluetooth kommunikációnak köszönhetően a teljes vezérlést a markolatról oldhatjuk meg, nem csak az elfordítást, fel/lefelé döntést, hanem a felvételkészítést, a videó indítását/leállítását is.


Most is elmondható, hogy mivel az alkalmazás az összes Feiyu Tech gimbalhoz való, ezért elindítása után ki kell választanunk, hogy melyik termékkel dolgozunk. Jó volna, ha ezt automatikusan ismerné fel az okostelefonos alkalmazás, hiszen erre egyébként a Bluetooth hálózat nevéből lehetne következtetni. Ez azonban csak szoftveres kellemetlenség, így könnyen lehet, hogy a következő verzióban már ezt a kényelmet is megkapjuk.

A csatlakozást követően a gimbal kiegyensúlyozza a telefont és vízszintesen előre tekintő állásba hozza.


A markolat hátulján lévő négy irányú (inkább gombnak kinéző, de funkciójában) joystick segítségével oldal irányba és fel/le is mozgathatjuk a telefont. Fotó készítéséhez egyszer kell megnyomnunk az alatta lévő gombot, videofelvétel pedig 1 mp-ig nyomva tartást követően indul.

Az egyszerű fotózás és videózás módokon túl az alkalmazás lehetőséget kínál arcfelismerő funkció használatára is, amelynek során a gimbal automatikusan követi a képmezőben lévő személy arcát és ha szükséges, mert pl. kimenne a képből, akkor utána is fordítja a készüléket.

Alapesetben a gimbal elfordításakor a telefon finoman követi a jobbra/balra forgást, de a fel/le döntést tökéletesen kiegyensúlyozza.

A csak függőleges stabilizálást is kikapcsolhatjuk, így mind vízszintes, mind függőleges irányban követni fogja a gimbal a markolat mozgatását – persze finoman, stabilizálva. Ehhez a felénk eső elülső mód gombot kell kétszer megnyomnunk.

Választhatunk célra tartás módot is (rögzítés), amelynek során sem a fel/le döntést, sem a jobbra/balra forgatást nem követi le a gimbal, mindig ugyanarra fog nézni a telefonunk. Ezt egy kattintással aktiválhatjuk, majd a gimbal áttér rögzített módba. A normál módba visszatéréshez újból egyet kell kattintanunk.

Kicsit furcsa elsőre, de a függőleges stabilizálás kikapcsolása után a normál módba visszatéréshez először a rögzítés módba kell belépnünk, utána tudjuk csak az újabb egy kattintással a normál módot aktiválni. Persze lehet, hogy ez csak nekem szokatlan. Mivel a gimbal két gombbal is rendelkezik, egyel elől, egyel hátul, ráadásul a hátsó (tőlünk távolabb lévő) gomb nyomva tartása egyben a rögzített módot is jelenti, sokkal logikusabbnak tűnne, ha a rögzítés a hátsó gombbal történne, az első gomb egy kattintása pedig visszavinne a normál üzemmódba.
Vagy legalább a pásztázás és billentés módból az elülső gomb dupla kattintásával visszatérhetnénk a normál módba.

A használatot tehát jól be kell gyakorolni, az elsőre nem feltétlen egyértelmű kezelés miatt akadhatnak eleinte félreértések.

Az app szolgáltatásai között panoráma és time-lapse funkció is található, előzőnél finom körbemozgatás közben a megfelelő pillanatban exponál a gimbal, majd a képeket össze is fűzi, utóbbinál pedig többféle „gyorsítás” is beállítható a menü Autorotation mode rate menüpontjában (iPhone 5S-nél a legfrissebb appot letöltve ilyet sajnos mi nem találtunk).

Kár, hogy ennél a gimbalnál sincs lehetőség programozott, automatikus körbeforgatást megvalósító time-lapse-re, vagy panorámára. Főleg utóbbinál jönne jól, ha nem a felhasználónak kellene forognia a gimballal, ha már egyszer ott van benne a motor.
Legalábbis az aktuális alkalmazásban nem találni ilyen funkciót.

A stabilizálásra viszont panasz nem lehet, ha sikerült kiegyensúlyozni a telefont, akkor meredeken lefelé tartva is marad az előre tekintés, amely föld közeli felvételek készítésénél is jól jön. A célra tartás és a pásztázás módok kombinálásával látványos videók készíthetők.

Tesztünk során két rövid klipet is felvettünk, az egyikben egyszerű sétálást rögzítettünk, a másikban pedig igyekeztük kihasználni a gimbalban rejlő további lehetőségeket is.




A Feiyu Tech SPG (2017) gimbalt az AdvesPhoto-tól kaptuk tesztünkhöz. A termék ára bruttó 64.990 Ft.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!