Címlap 2010

Archívum

Mikrosat fénycső tabló

Stúdióvakukkal már többször találkozhatott az olvasó a Pixinfo oldalain barangolva, a fotólámpák azonban ritka vendégek mifelénk. Ezen a rossz szokásunkon változtatva kértünk a Mikrosattól valami érdekességet, akik a fél raktárat kirámolva négy világító eszközzel leptek meg bennünket. Ezek közül mutatjuk most be az első kezünk ügyébe kerülőt, egy nagydarab fénycső tablót.

FlexiPET: Olcsó, hazai vakufényterelő

Ha nincs elegendő fényünk a fotózáshoz, vagy a rendelkezésre állót ki kell egészíteni, akkor legegyszerűbb, ha vakut használunk. A vaku fénye azonban sokszor túl kemény, szükség lehet a lágyítására, vagy terelésére. Erre szolgálnak a fényterelők, melyeket már jópár gyártó kínál. Most rendhagyó módon egy hazánkban készülő terméket mutatunk be.

Mikrosat D600i: a profi hobbi stúdióvaku

Bár a címmel kissé ellentmondásosan kezdjük a Mikrosat S600i-t bemutató cikkünket, ennek nyomós oka van. A Mikrosat ugyanis a hobbi kategóriába sorolja a készüléket – mely árán is látszik -, tudása alapján viszont a profi szegmensbe is beférne. A 600Ws teljesítményű digitális vezérlésű vaku érdekességei közé tartozik a mellékelt távirányító, valamint slave módban a többszörös villantásra triggerelés lehetősége. A vakun kívül 3 ernyőként összecsukható szoftbox is járt nálunk.

Aurora fényformálók

A dél-koreai Aurora neve a stúdióvakut használók között ismerősen lehet, de a rendszervakukhoz gyártott kiegészítőik eddig nem voltak ismertek Magyarországon. A napokban ezekből érkezett egy sorozat a szerkesztőségünkbe, amelyek két külön kapható fényformálót és két szettet mutatunk most be.

GuangBao DH-500 stúdióvaku

Az élet nagy rejtélyei. Mivégre születünk a Földre? Mi történik a halál után? És mi különleges van egy GuangBao nevű távolkeleti stúdióvakuban? Az első két kérdésre persze mi sem tudjuk a választ, a harmadikra viszont igen. Akit ez érdekel, megtalálja a cikkben.

Tronix Explorer XT

Nemrég mutattuk be a Mikrosat Blitz ToGo vakuszettjét, mely a hordozhatóság jegyében készült. Igazi mobilitást viszont csak egy különálló áramforrással kapnánk, hiszen a kisebb eszközökkel is az elektromos hálózathoz vagyunk kötve. Hát itt az alkalom, hogy egy ilyet is bemutassunk. A Tronix Explorer XT egy vakukhoz készült, mobil akkumulátor.

Mikrosat Blitz ToGo vakuszett

A stúdióvakukkal egy nagy baj van. Nem igazán hordozhatók. Pedig akadnak helyzetek, amikor jól jönne a kényelmesen alakítható, szabályozható - és kellő mértékű - megvilágítás. A többség sajnos műtermi használathoz kötött, de azért a mobil stúdiószettekre vágyó vásárlókra is gondoltak néhányan. A Mikrosat Blitz ToGo összeállítása például pont ilyen. Kezünk ügyében járt, hát leteszteltük.

HonlPhoto fényformálók

A gépvázra tehető, vagy attól függetlenül elhelyezhető külső vakuk a beépített vakuhoz képest csodákra képesek. A stúdiókban használt vakukhoz hasonlítva azonban korlátozottak a képességeik, nem csak fényerőben, de a világítás jellegét tekintve is. Akinek mégis a rendszervakuval kell dolgoznia, az nem árt ha körülnéz az azokhoz elérhető fényformálók és egyéb kiegészítők között.

MegaJet 600 és 1000 stúdióvakuk

Ismét egy új stúdióvaku márka Ázsiából, melynek nevét kénytelenek leszünk megjegyezni. A Photodynamic MegaJet vakucsalád hazánkban most kezdte meg debütálását, még pedig elég erőteljeset, legalábbis a vakuk képességeit és kialakítását nézve. De mit is tudnak ezek a készülékek? Nézzük meg őket közelebbről a nálunk járt MJ600 és MJ1000-es típusok tükrében!

Röviden: Ray Flash körvaku feltét teszt

A különböző adapterek, konverterek, kiegészítő eszközök használata sosem volt ismeretlen a fotográfiában és a digitális fotózás elterjedése sem ölte ki őket a köztudatból, sőt a fényképezés széleskörű elterjedésével egyre több új kiegészítő kerül piacra, melyek évtizedekkel ezelőtt még nem is léteztek, vagy csak horribilis összegekért találtak maguknak gazdát. Ha úgy vesszük már maga a vaku is egy kiegészítő, hiszen a meglévő fényviszonyokat alakíthatjuk általa. Tesztalanyunk a kiegészítő kiegészítője, egy körvaku feltét volt.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Lépj tovább a DSLR-ed kitobjektívén – a legjobb fix objektívek

Ha már megkaptad, vagy megvetted életed első DSLR-jét, szinte biztos, hogy az alap kitobjektívvel kaptad. Merre érdemes tovább lépned? Mit adnak neked pluszban a fix gyújtótávolságú objektívek? Melyek a legkedveltebb típusok? Cikkünkben ezt foglaljuk össze.

Itt az új esküvőfotó őrület? Animált esküvőfotó!

Nincs új a nap alatt - szokták mondani, pedig valójában mindig van valakinek egy korszak alkotó ötlete. Most éppen Jeffrey L Bennett ötlete indíthat el...

Így szimulálhatod az ND szűrő hatását (nem csak Photoshopban!)

Több expozíció átlagolásával ND szűrő hatását keltheted!

Valentin napra ajánljuk: szívecskék a háttérben (egyedi bokeh)

Korábbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk a Valentin napi fotózással, most egy olyan módszert mutatunk be, amelyhez kicsit komolyabb felszerelés szükséges, de végeredményében emiatt eleve jobb...

20 remek tipp a Lightroom használatához

Julieanne Kost Lightroomguru videójából 20 ügyes trükköt leshetünk el a hatékonyabb Lightroom használat érdekében.