Címlap 2008

Archívum

Röviden: Mikrosat Villanj-körte teszt

Mi van akkor ha nem csak a sokszáz, de a hetvenezer forintot is sokallom egy vakuszettért? Mi van akkor, ha ennek ellenére mégsem tudom elképzelni az életet a nappali sarkában berendezett saját fotóstúdió nélkül? Mi van akkor ha az álomstúdió csak ideiglenesen üzemelhet, mert a görögből hozott hatalmas padlóváza helyét foglalja és az asszony nem nézi ezt jó szemmel? Szóval nagyon olcsón keresek, könnyen elbontható stúdióvilágítást. Van remény? Hát persze. Úgy hívják, Villanj-körte.

Röviden: Mikrosat Hobby 200Ws vakuszett teszt

Alig három hónapja, legutóbbi stúdióvaku bemutatónkban említettem, hogy manapság már egy amatőr számára sem feltétlenül elérhetetlen egy ilyen felszerelés. Ha az akkor bemutatott, 160 ezer forintos szettre igaz volt ez a megállapítás, a most terítékre kerülőre még inkább. Teljesítményben éppen a fele a korábban bemutatott összeállításnak, árban pedig még fele sincs.

Exkluzív: Nikon SB-900

Július első napjának másik újdonsága az új Nikon rendszervaku. Noha erről is részletes sajtóközleményt adott ki a gyártó, a kipróbálása során több új információ került birtokunkba, mint a D700 váz esetében, ahol már jól felkészülten érkezhettünk a légyottra.

Röviden: Mikrosat Hobby stúdiókit teszt

Egy kisebb, de sok igényt kielégítő házi fotóstúdiót, már akár egy komolyabb DSLR rendszervaku árából is összedobhat magának a kíváncsi amatőr. Persze a helyiség az más kérdés, de felszerelés tekintetében itt az élő bizonyíték, a Mikrosat Hobby kit, amely egy duplavakus - állványos - ernyős - szoftboxos - kioldós megoldás olcsón. Egy évi, reggeli-esti betevő söradag ára. Jövőre nem iszunk!

Röviden: középkategóriás Mikrosat stúdióvakuk teszt

Ha valaki stúdióépítésen gondolkozik, a helyiség kellő méretén túl az egyik legfontosabb feladat, a megfelelő fényteljesítményű és minőségű vakuk kiválasztása. Az olcsó, 250-300 Ws-os vakuk inkább kisebb tárgyak fotózásához ideálisak, a nagyobb méretekhez, illetve a portréfotózáshoz már ajánlatos középkategóriában 400 Ws környékén gondolkozni. A Mikrosattól két ilyen vakut kaptunk kipróbálásra.

Aurora tárgyfotó sátrak

Felesleges úri huncutság, vagy hasznos műtermi kellék? Semmire sem jó bóvli, vagy a tárgyfotózást megkönnyítő segédeszköz? Két tárgyfotó sátrat kaptunk a műtermi kiegészítőket gyártó Aurora kínálatából. Az ALD55-öt, kisebb tárgyak, míg az ALD110-et nagyobb témák egyenletes megvilágításhoz használhatjuk. A teszt során természetesen annak is utánajártunk, milyen gyakorlati haszna van egy ilyen eszköznek.

Röviden: Canon Speedlite 430EX teszt

A sok fénynél, csak a még több fény üdvözítőbb. Miért elégednénk meg a beépített vaku nyújtotta teljesítménnyel, ha egy elérhető árú külső vakuval megsokszorozhatjuk fényképezőgépünk képességeit? Ez a külső vaku a Canon legfiatalabb villanója a Speedlite 430EX, amelyet közelebbről is szemügyre vettünk.

Kipróbáltuk: LumiQuest fényterelők teszt

Aki dolgozott már külső vakuval, az tudja, milyen előnyökkel jár egy beépített vakuval szemben. Aki használt már fényterelőt vakuhoz, az azt is tudja, mennyire hatékony lehet egy ilyen eszköz pl. nagy belmagasságú, vagy nyílt térben. Aki még csak most akar ilyet vásárolni, vagy nem ismeri ezeket a lehetőségeket, elsősorban azok számára készült ez a cikkünk...

Kipróbáltuk: Sigma EF-500 DG Super vaku teszt

A Sigma több olyan terméket is gyárt, amelyet nem csak saját gépeihez fejleszt, de a nagyobb márkákhoz is elérhetővé tesz (Canon, Nikon, KonicaMinolta, Pentax). Ez nem csak az objektívjeire igaz, hanem egyéb kiegészítőkre is, így a vakujaira is. Cikkünkben az alacsony árfekvésű, de nagy tudású EF-500DG Super vakut ismertetjük...

Röviden: Sunpak PZ40X teszt

Azok számára, aki komolyabban foglalkoznak a fotózással, nem kell magyaráznunk, miért van szükség külső vakuk használatára. Akik azonban még csak nemrég kezdték a fotózást, sok esetben nincsenek tisztában egy külső vaku fontosságával, használhatóságával, előnyével. A Sunpax PZ40X nem csak utóbbiaknak, de a komolyabb fotósoknak is jó társ lehet, hiszen alacsony ára mellett a szolgáltatásai is sok esetben megfelelőek.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így készülnek a Sigma Art objektívjei

Objektívgyártás a Sigma Aizuwakamatsu gyárában.

Ezért jobb a parfokális objektív videózáshoz

Objektívet sokféleképpen lehet tervezni és készíteni. Nyilvánvalóan olyan megoldás nincs, ami mindenre tökéletes, így a képélességre, homogenitásra, színhibák minimalizálására, torzításra, tömegre, méretre, par- vagy...

Hogyan válasszunk monitort?

Nem csak fényképezőgépeknél, de monitorok kiválasztásánál is gondban lehetünk, ha nem tudjuk pontosan, mire érdemes figyelni és mi alapján válasszunk. Cikkünkben a monitorok fotósok számára legfontosabb tulajdonságaival ismertetjük meg az Olvasókat, s olyan gyakorlati jellegű ötleteket adunk, amely segít a szükséges monitor kiválasztásában.

Hatékony zajszűrési módszer asztrofotókhoz

Dave Morrow bemutatja, hogyan lehet hatékonyan zajszűrni éjszakai fotóinkat a nemrégiben ingyenessé tett NIK plug-inek segítségével. Nem egyszerű a módszer és elsőre...

Gyárlátogatás a Fujifilm Sendai gyárába

Billy és Marc, azaz a Fuji fiúk ezúttal a Fujifilm egyik gyáregységét mentek megnézni. Útjukról videóbeszámolót készítettek. Ebben a gyárban készül a Fujinon XF...