Kipróbáltuk: Canon EOS-100D teszt

0

Kezelőszervek

Bármilyen furán is hangzik elsőre, de a közel harmadával kisebb 100D-n csak egyetlen egy gombbal kevesebbet találunk, mint a vele egyszerre megjelent nagytestvéren, a 700D-n. Mindössze a hátsó gyorsmenü (Q) gomb hiányzik, azaz mégsem, hiszen a navigációs tárcsában lévő SET gomb ezt a feladatot is ellátja. Minden mást megtalálunk itt is, amit az eggyel nagyobb modellen, csak kissé zsúfoltabban. Persze nem ártana azért néhány plusz funkciógomb sem, amit már a 700D-ről is hiányoltunk.

Nagyobb probléma, hogy a navigációs tárcsa négy iránya külön funkciókat (pl. fehéregyensúly, vagy AF módok menüjének behívása) nem kapott felvételkor, így ezek leggyorsabban az aktív státuszképernyőről érhetők el.

Fent

(1) Exponáló gomb: a fényképek expozíciójának indítására szolgál, bármelyik felvételi üzemmódban. Videofelvétel közben lenyomva teljes felbontású állóképeket készíthetünk.
(2) Vezérlőtárcsa: legfontosabb feladata a rekesz és/vagy záridő, valamint a funkciógombokkal előhívott beállítások (pl. érzékenység, fehéregyensúly, stb.) értékeinek beállítása.
Lejátszáskor a részletnagyított fotók közti lapozásra használhatjuk, a nagyítás mértékének megtartásával. Így könnyedén összevethető az egymás után készült képek élessége.
(3) ISO gomb: az érzékenység állítható vele ISO100-25600 értékek között. Lenyomva az elülső vezérlőtárcsával, vagy a bal-jobb iránygombbal választható ki az érték.
(4) Üzemmód tárcsa: az átlagnál kisebb módválasztó tárcsán szintén jutott hely mindennek, amit a 700D-től megkapunk, sőt SCN (témamód menüjében néhány extra program beállítás is vár:
SCN: speciális témamódok: Gyermekek, Étel, Gyertyafény, Éjszakai portré arckép készítés állvánnyal), Kézi éjszakai jelenet (4 kép egyesítésével létrehozható bemozdulásmentes fotó), HDR háttérfény kompenzáció (3 fotót egyesítve egy jobb fény-árnyék arányú képet hoz létre a gép).
– Sport: követő autofókusz és minél rövidebb záridő a mozgó téma „megfagyasztásához”.
– Makró: közeli témák fényképezéséhez ajánlott.
– Tájkép: fényképezés szűk rekesszel a minél nagyobb mélységélesség eléréséhez.
– Portré: fotózás tág rekesszel, hogy az arc jól elkülönüljön az életlen háttértől.
– CA (Kreatív Auto): kezdő felhasználóknak készült üzemmód, mely többféle kreatív effektus kiválasztását teszi lehetővé. Ezen kívül az ún. „Elmosódott háttér” csúszkával több lépésben állíthatjuk a mélységélességet, vagyis a rekeszt. Lehetőség van még sorozat, különböző önkioldó módok, illetve a vakumódok beállítására is. A menüben a képméret és minőség, a vörösszem hatás csökkentése, az AF-mód, illetve az objektívhibák korrekciói állíthatók.
– Vaku tiltás: a külső és belső vaku lekapcsolása, olyan helyszíneknél, ahol használata tiltott, vagy zavaró (pl. múzeum, színházi előadás).
– Intelligens jelenetválasztó automatika: teljesen automatikus üzemmód, melyben minden fontosabb beállítást a gép végez, beleértve az AF-mód, vaku, érzékenység és fehéregyensúly kiválasztását is. A fotós ugyanazokat a beállításokat és menüpontokat kapja, amelyeket Kreatív Auto módban, a gyorsmenüben viszont csak az önkioldó és a sorozat módok választhatók. Az Intelligens jelenetválasztó szolgáltatás az adott felvételi szituációt elemezve, önállóan választja ki, hogy mely témamódot használja.
– P: programautomatika. Szintén automatikus üzemmód, de csak az expozíciós alap beállításokat, vagyis a rekeszértéket és záridőt kezeli maga a gép. Minden mást beállíthat a fotós is. A vezérlőtárcsa segítségével eltolhatjuk az automatikus expozíciós értékeket (Program-shift), mely az expozíció kompenzációval is felülbírálható.
– Tv mód: záridő előválasztás. A fotós tetszése szerinti záridőt állíthat be, a gép pedig ennek megfelelően választ hozzá rekeszértéket. A záridő lépésközei 1/2 vagy 1/3 Fé lehetnek – a C.Fn menüben választható. Az 1/3 fényértékes lépésközök a következők: 30; 25; 20; 15; 13; 10; 8; 6; 5; 4; 3,2; 2,5; 2; 1,6; 1,3; 1; 0,8; 0,6; 0,5; 0,4; 0,3; 1/4; 1/5; 1/6; 1/8; 1/10; 1/13; 1/15; 1/20; 1/25; 1/30; 1/40; 1/50; 1/60; 1/80; 1/100; 1/125; 1/160; 1/200; 1/250; 1/320; 1/400; 1/500; 1/640; 1/800; 1/1000; 1/1300; 1/1600; 1/2000; 1/4000. Itt is működik az expozíció kompenzáció, mely +/-3 fényérték tartományon belül, 1/3 Fé lépésekben állítható.
– Av mód: rekesz előválasztás. Az előző üzemmód fordítottja, melynél a rekeszértéket szabályozhatjuk szabadon (illetve az objektív által megengedett keretek között), a gép pedig automatikus hozzáigazítja a záridőt. Ez expozíció itt is felülbírálható az expozíció kompenzációval.
– M mód: kézi üzemmód. A fotós a gép összes beállításához – így a rekeszértékhez és a záridőhöz is – hozzáférhet. A záridő értékek az úgynevezett Bulb (B) móddal is kiegészülnek, melynél az exponáló gomb, vagy távkioldó folyamatos nyomva tartásának idejéig tart az expozíció. A helyes értékek kiválasztásához a fénymérés és az expozíciós skála jelzései lesznek segítségünkre. Természetesen az expozíció korrekció ebben a módban már nem használható.
– A-DEP: automatikus mélységélesség beállítás, mely a képmezőben található és az AF pontokra eső témákat megpróbálja a mélységélességi tartományon belül (élesen) tartani.
(5) Bekapcsoló/videó mód kar: a fényképezőgép be és kikapcsolására szolgál, harmadik állásával pedig videó üzemmódba kerülünk. A videó menü csak ebben a módban elérhető.

Hátul

(1) MENU: ezzel a gombbal kapcsolható be és ki a menü. A menü részletes opciói a következő oldalon olvashatók.
(2) INFO: felvételi módban a fontosabb adatokat tartalmazó státuszképernyő előhívására használható, melyből a Q-gombbal válthatunk át aktív státuszképernyőre. Átveszi a hiányzó DISP gomb szerepét is, vagyis a beállítások összefoglalása és a képernyő kikapcsolása is az INFO gombbal végezhető.
Lejátszásnál a mutatott felvétel fontosabb, vagy részletesebb adatait, és a világossági vagy színcsatornánkénti hisztogramot jeleníthetjük meg a gombbal. Szintén itt érhető el a kiégett képterületek villogtatása is.
(3) Dioptria korrekciós tárcsa: -3,0 és +1,0 dioptria között állítható a keresőkép élessége.
(4) Élőkép/Video gomb: felvétel során a LiveView (élőkép) be- és kikapcsolására szolgál.
Ha videó üzemmódban vagyunk a gép automatikusan élőképet használ, így e gombbal a mozgóképfelvétel indítható vagy leállítható.

(5) AF mező és nagyítás gomb: felvételi üzemmódokban az automata élességállítás 9 mezője közül választhatunk a vezérlőtárcsával, vagy akár az érintőképernyő segítségével.
Lejátszásnál a megjelenített fotó részletnagyításának lépéseire használható, 15 fokozatban. A lejátszott videók nézete nem nagyítható.
LiveView módban 5x és 10x nagyítást állíthatunk be vele a képernyőn.
(6) *: AF/AE és kicsinyítés gomb: az automata élességállítás és/vagy a fénymérés aktiválására, vagy rögzítésére szolgáló gomb. Funkcióját a C.Fn menüben állíthatjuk be.
Lejátszás módban a képernyőn látható fotó nézetének kicsinyítésére, és a 4/9 nézőképes képernyők megjelenítésére szolgál.
(7) AV/Expozíció gomb: felvétel módban a gombot nyomva tartva és az elülső vezérlőtárcsát elfordítva +/-5 Fé értékek között korrigálható a gép által meghatározott expozíció.
(8) Navigációs tárcsa: a menüben való navigációra vagy egy behívott funkció értékének megváltoztatására használható.
A kártyán tárolt képek és videók visszajátszásakor a jobb és bal gombokkal lapozhatunk ezek között. Nagyított képnézetben a kinagyított részlet görgetésére is az iránygombokkal lesz lehetőségünk.
(9) SET/Q-gomb: a menüben beállított értékek elfogadására szolgáló gomb.
Felvételi módban funkciógombként is működik, így a C.Fn menüben külön funkciót is rendelhetünk hozzá. Ezek a következők: képminőség, vakuexpozíció kompenzáció, LCD monitor be/ki, menü bekapcsolása, érzékenység, nincs funkció.
Q-gombként a gyorsmenü, pontosabban az aktív státuszképernyő behívására szolgál, ahol az iránygombokkal, vagy érintéssel válogathatunk a főbb opciók között.
Élőkép módban gyorsmenüt kérhetünk a képernyő két oldalára, melyben szintén a fontosabb beállításokhoz férhetünk hozzá. A gyorsmenü érintéssel is vezérelhető.
Lejátszásnál egy hasonló elrendezésű menü jelenik meg a képernyőn, ahol például a kép elforgatása, a törlés elleni védelem, a kreatív szűrők és a képértékelés érhető el.
(10) Lejátszás: a memóriában tárolt fotók és videók visszajátszása kezdeményezhető vele. Másodszor is lenyomva visszatérhetünk felvételi módba, de ezt az exponáló gomb félig lenyomásával is megtehetjük.
(11) Törlés: elsődleges feladata a lejátszott képek törlése (kivéve az előzőleg törlésvédett fotókat).
Élőkép módban az AF mezőt jelző keretet középre állíthatjuk vele.

Elöl

(1) Vakunyitó gomb: a belső vaku nyitására és egyben bekapcsolására szolgál. Egyes témamódoknál a vaku önműködően nyílik, vagy épp letiltott állapotban van, így nem használható.
(2)Objektív kioldó gomb: nyomva tartva, majd az objektívet az óramutatóval ellentétes irányban elfordítva, leoldhatjuk azt a vázról. Felhelyezése ugyanúgy, de fordított irányban elforgatva történhet, melynek során nem kell nyomnunk a gombot.

(3) DOF gomb: lenyomva beugrasztható vele az expozíció pillanatáig nyitott állapotú rekesz, így a keresőben (vagy LiveView módnál az LCD-n) is ellenőrizhető, hogy nagyjából milyen mélységélességet várhatunk.