Kipróbáltuk: Canon EOS 6D Mark II – teszt

0

AF, sorozat, videó

Talán kijelenthetjük, hogy a legnagyobb előrelépést a fókuszrendszer tekintetében érte el az új 6D Mark II, noha ez nem új fejlesztés. A 45 pontos AF rendszer a 80D-ben jelent meg először, ezt vették át a 6D Mark II-be, bár kicsit finomítottak rajta.


A 45 pontos, összkeresztszenzoros AF a korábbinál nagyobb tartományt fed le, így immár harmadoló pontra is választhatunk fókuszpontot. A középső fókuszpont f/2,8 vagy jobb fényerejű objektív esetén dupla keresztszenzoros. E fókuszpont érzékenysége maradt -3 Fé (megfelel ISO100, F2,8, 60 mp záridő igényű megvilágításnak). De a 6D-nél itt az f/2,8 vagy fényerősebb objektívekhez még csak függőlegesre érzékeny fókuszpont volt.
A fókuszpontok számán kívül nem mellékes, hogy milyen méretű területet foglalnak el ezek. Mutatjuk ezt is, összevetve az 5D Mark IV fókuszpontjaival és azok elhelyezésével (csak hogy érezzük, miről kell lemondanunk a közel fele árért):

Mivel az összes fókuszpont keresztszenzoros, így függetlenül attól, hogy vízszintes, vagy függőleges jellegű a téma, a fókuszálás lehetséges lesz. Ez alól csak néhány objektív esetében van kivétel, ezekről az online is elérhető használati útmutató ad pontos felvilágosítást, de főképp a régebbi objektíveknél kell erre számítanunk, mint pl. az EF 22-55mm f/4-5,6 USM, 24-85mm f/3,5-4,5 USM, 28-1,5mm f/4-5,6, 35-80mm f/4-5,6 USM, 55-200mm f6/4,5-5,6 USM és USM II, 100mm f/2,8 Macro USM (nem L-es), 100-300mm f/4,5-5,6 USM, 600mm f/4L IS USM, 800mm f/5,6 L IS USM. Sokszor így is használható a 45 fókuszpont , de keresztszenzorosként csak kevesebb vehető igénybe.

Az EOS 80D-hez képest egy plusz opciót kapunk az AF terület jellegénél, hiszen itt már elérhető a pontszerű AF mód is, ami a hagyományos 1 pontos AF-hez képest kisebb területre koncentrál. E szerint tehát a következő lehetőségeink vannak:

  • 1 AF pont
  • 1 pontszerű AF pont
  • AF csoport: 1 AF pont + 8 szomszédos
  • AF zóna (széles terület 3 pozíció)
  • teljesen automata (teljes szélesség)

Egy kis korlátozást azért az AF csoport módnál is el kell viselnünk, ugyanis vízszintesen csak három pozíció választható: a két szélső és a középső, s csak függőlegesen van lehetőségünk egy-egy AF pontonként mozogni.

Az AF terület kiválasztásához a felső részén, az exponáló gomb mögötti, míg az AF pont választáshoz a gép jobb sarkára eső AF-mező választó gombot használhatjuk.

A választható AF üzemmódok nem változtak:

  • One Shot: egyszeri AF mód. A készülék a képmezőben beállított AF-pont alatti területre állít élességet az AF-ON teljes, vagy a kioldó gomb félig lenyomásával. A gomb nyomva tartása alatt az élességállítás távolsága változatlan marad, akkor is ha átkomponáljuk a képet, vagy a főtéma elmozdul.
  • AI Servo: folyamatos (követő) AF. Szintén az AF-ON, vagy a kioldó gomb aktiválja, de ha a téma elmozdul, vagy a fotós átkomponálja a képet az élességállítás távolsága leköveti a témát (de AF pontot nem vált).
  • AI Focus: az előző két üzemmód ötvözete. A készülék alapesetben egyszeri AF beállítást használ, de ha a téma mozog, automatikusan folyamatos módba kapcsol.

A folyamatos/követő AF-hez az egyedi beállítások menüben megadhatjuk a követési érzékenységet és a követés gyorsaságát is.

Újdonság a LiveView (élőkép) módban elérhető fázis-különbség támogatást kínáló gyors Dual Pixel CMOS AF.
A mikrolencse alatti két fél pixelből álló megoldás lehetővé teszi, hogy fázis-különbség segítséget kapjon a gép LiveView üzemmódban való élességállításkor, amely valóban egész gyors és elég jól használható lett. Ez nem csak fotózásnál, de videófelvételnél is elérhető.
Sajnos a fókuszkeret mérete továbbra sem állítható, de a fókuszkeret nem túl nagy, így kisebb témáknál is hatékony lehet.
A LiveView módban az automatikus élességállítás érzékenysége -2,5 Fé (szemben a 6D 1 Fé-ével, ami 3,5 Fé-kell rosszabb, mint a cikkünk tárgyáé, illetve szemben az EOS 5D Mark IV -4 Fé-es érzékenységével, ami 1,5 Fé-kel jobb, így közel háromszor gyengébb fénynél is működőképes).

Lehetőségünk van az autofókusz rendszer finomhangolására is, amely ugyanazt kínálja, mint az elődmodellé, csak több objektívet regisztrálhatunk: zoomobjektíveknél a zoom két végállására külön-külön eltolás érték adható meg, fix gyújtótávolságú objektíveknél értelem szerűen csak egy érték rögzíthető. Az is kiválasztható, hogy a finomhangolás az összes objektívre, vagy objektívenként külön-külön legyen értelmezett (max. 20 objektívig). A finomhangolás ±20 fokozatban szabályozható, hogy az objektív inkább előre, vagy az eddiginél távolabbra fókuszáljon.

Kézi élességállításra az objektív AF/MF gombjával kapcsolhatunk és a fókuszgyűrű valamint kereső segítségével végezhetjük el a beállítást. Élőképnél 5×-ös és 10×-es képnagyítás is kérhető, amelynek kivágása szabadon görgethető a nyolc irányú navigáló gombok és az érintőképernyő segítségével.

Sorozat fényképezés

A sorozatfotózás sebessége 6 kép/mp-re nőtt, ezen kívül egy 3 kép/mp sebességű mód is elérhető, amelyből csendes(ebb) kioldású is választható.

A sorozat hossza RAW formátumnál minimum 17 kép. A puffer telítődése után a sorozatkészítés nem áll le, csak a kártyaírás sebességének függvényében lelassul.

Az EOS 6D Mark II-ben is mmegtalálhatók a különféle automatikus sorozatok, így az expozíció sorozat (2, 3, 5, 7 kép hosszban) és a fehéregyensúly sorozat is (3 kép hosszban). Expozíció sorozatot önkioldóval is kombinálhatunk, ami jól jöhet HDR képkészítésnél.

A fentieken túl van lehetőség programozott sorozatfelvételre is, ahol megadhatjuk a képek számát (vagy akár korlátlanra is beállíthatjuk) és a képek közötti időt 1 mp-től max. 99 óra 59 perc 59 mp-ig másodperc pontossággal.

A Bulb időzítő egyfajta Timed időzített mód, ahol a záridő 1 mp-től max. 99 óra 59 perc 59 mp-ig állítható be másodperc pontossággal.

Videófelvétel

Videofelvétel terén csak kis mértékű előrelépés történt. A felbontás maximuma maradt 1920×1080 pixel (vagyis Full HD), a képfrissítés viszont a korábbi max. 30 kép/mp helyett lehet 50, sőt 60 kép/mp is. A gép a 25 és 24 kép/mp-es módokat is támogatja.

Videofelvétel során használható külső mikrofon is, fejhallgatót viszont nem csatlakoztathatunk a géphez. Az automatikus élességállítás a Dual Pixel CMOS AF-nek köszönhetően videofelvétel közben is egész jó sebességű, STM, illetve nano USM objektívekkel pedig a gyorsaság mellett a csendes működés is a jellemzők közé sorolható.

A felvételek MP4 formátumban menthetők, IPB tömörítéssel. Itt a jobb utómunka lehetőséget kínáló, kevésbé tömörített ALL-I mód nem elérhető. A felvételek maximális hossza 29 perc 59 másodperc.

Videót time-lapse programozott módban is felvehetünk, a felvételek ez esetben akár Ultra HD (3840×2160 pixel) felbontásúak is lehetnek. A gép ekkor is videó módban. Ennek előnye, hogy a tükör és a zár nem mozdul, így kíméletesebb, hátránya viszont a gördülő zárból (rolling shutter) adódó jello effekt megjelenése.
Az MP4 videók viszont a kis hatékonyságú mJPEG tömörítés miatt rengeteg helyet igényelnek, ezek a fájlok 515 Mbps bitrátájúak (64,4 MB másodpercenként), így egy 16 GB-os memóriakártyára csupán 4 percnyi time-lapse fér el Ultra HD felbontásban!