Kipróbáltuk: Canon EOS M teszt

0

Bevezetés

Bemutatás

A tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépek már 2008. óta próbálják megnyerni maguknak a kompaktok minőségéből kiábrándult igényesebb fotósokat, akik a DSLR-ek nagyobb méretével és tömegével kevésbé barátkoztak meg (persze különböztessük meg a már régóta létező cserélhető objektíves távmérős gépektől – melyek szintén tükör nélküliek – az autofókuszos MILC-eket!).

Az új kategóriát a Panasonic és az Olympus alkotta, melybe gyorsan beléptek a további gyártók is, mint a Samsung, majd a Sony is. 2011-ig év végéig kellett várniuk a Nikon felhasználóinak, hogy ők is kezükbe foghassák az első MILC gépet, de a Canon még mindig nem lépett. Ők egészen tavaly őszig húzták, amikor is végre megjelent az EOS M, az első tükör nélküli cserélhető objektíves Canon fényképezőgép (s nyugodtan ki is mondhatjuk: a komolyabb gyártók közül utoljára).

A kései megjelenés bár kisebb piacvesztéssel járhatott (néhányan már biztosan vettek a Canon DSLR-jük mellé egy másik gyártó MILC-ét), előnyöket is hordozhat magában. Többek között azt, hogy így a korai belépők botladozásából tanulva olyan fényképezőgépet alakíthatott volna ki a Canon, amely hibátlan, kompromisszum mentes. A feltételes móddal már kicsit le is lőttem a poént. A Canon ugyanis ugyanazt a baklövést követte el, mint már néhány másik gyártó, jelesül azt, hogy nem épített vakut a gépébe. Jóllehet, egy mellékelt, külső vakuval pótolta ezt a hiányt, melyet a gép mellé ad, de tudjuk jól, hogy egy ilyen kiegészítő az első, amit otthon felejtünk, s hiába a nagy érzékenység, néha a vaku használata elkerülhetetlen. Ha pedig pusztán egy emlékképről van szó, még az igényes világítástechnika sem fontos, csak durrantsunk rá a témára, hogy az ismerősök felismerhessék fotónk alanyát. Nos, a Canon EOS M-mel ezt csak akkor tehetjük meg, ha a vakut nem felejtjük otthon. Ez azonban egy plusz eszköz, s plusz helyet igényel a fotóstáskában.

A Canon EOS M egyébként a kisebb MILC-ek közé sorolható, nagyjából az Olympus E-PL méretéhez közeli, bár annál kicsit vaskosabb, de kisebb az OM-D E-M5-nél, s persze a Panasonic DSLR-hez hasonlító DMC-GH szériájánál is. Nagyobb viszont a Nikon 1-eknél és az Olympus E-PMx, valamint a Panasonic DMC-GF sorozatánál.

A Canon EOS M főbb tulajdonságait is érdemes gyorsan átfutni azért, hogy közelítőleg el tudjuk helyezni a jelenlegi MILC kínálatban:

  • 18 megapixeles APS-C méretű CMOS érzékelő
  • ISO100-12800 érzékenység 1 Fé lépésekben (kiterjeszthető ISO25600-ig)
  • MultiShot több expozíciós zajszűrés lehetősége
  • Automatikus és manuális érzékenység beállítás
  • Objektív: EF-M bajonett
  • Elektronikus kereső nincs
  • Beépített vaku nincs
  • Hibrid AF rendszer (képmező középső részén fázis-különbség érzékelő pontokkal)
  • Rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • RAW formátum támogatása
  • Full HD videó, 30 (NTSC), 25 (PAL) és 24 kocka/mp frissítéssel, manuális módban is
  • HDMI kimenet
  • 4,3 kép/mp sorozat
  • 3″-os érintésérzékeny MultiTouch LCD, 1.040.000 képponttal
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • LP-E12 lítium-ion akkumulátor, 6,3 Wh energiatárolás

Bár a Canon EOS M-nek közvetlen elődje nincs, mégis érdemes egy gyors összevetést megejteni a gép előfutárának is tekinthető PowerShot G1X-szel.

A Canon PowerShot G1X és
EOS M összehasonlítása
Canon PowerShot G1X Canon EOS M
Képérzékelő

14,5 Mpixeles CMOS
18,7 x 14 mm

18,5 Mpixeles CMOS
22,3 x 14,9 mm

Processzor Digic 5 Digic 5
Érzékenység fotó: ISO100-12800
videó: nem állítható
fotó: ISO100-12800 (H: 25600)
videó: ISO100-6400 (H:12800)
Objektív

28-112mm ekv.
beépített

cserélhető EF-M rendszer
(adapterrel EF és EF-S objektívek is)

Videó 1920×1080p (24 fps) 1920×1080p (24, 25, 30 fps)
LCD

3″, kihajtható
920 ezer képpont

3″, érintőképernyős
1,04 millió képpont

AF kontraszt alapú hibrid (kontraszt + fáziskülönbség elvén)
Sorozat 4,5 kép/mp (6 JPEG)

4,3 kép/mp (17 JPEG, 6 RAW)

Belső vaku van nincs
Kereső igen, optikai nincs
Akkumulátor NB-10L (li-ion)
250 kép/2 óra videó egy töltéssel
LP-E12 (li-ion)
230 kép/1,5óra videó egy töltéssel
Méret

116,7 × 80,5 × 64,7 mm

108,6 × 66,5 × 32,3 mm

Tömeg (akkuval és kártyával) 534 gramm 298 gramm (csak váz)

Most, hogy már nagyjából átlátjuk az EOS M pozícióját, mivel új belépőről van szó, még egy utolsó összehasonlításba ugorjunk bele, ahol a 2012-ben megjelent modellekkel vetjük össze:

(A teljes táblázat megtekintéséhez kattintson IDE!)

Canon
EOS-M
Szenzor 18 Mpixel
APS-C
Érzékenység ISO100-25600
1 Fé-enként
Max. zársebesség 1/4000 mp
Kijelző 3″ LCD
1.040e szubpixel
érintésérzékeny
fix
EVF nincs
Beépített vaku nincs
Sorozat 4,3 kép/mp
Videó 1920×1080
H.264
sztereó hang
Memóriakártya

SD/SDHC/
SDXC
 
Méretek 108,6 × 66,5 × 32,3 mm
Tömeg (váz) 298 gramm
Tömeg (váz+alapzoom obj.) 508 gramm
Ár (alapzoom kit) 220.000 Ft
Canon
EOS-M
Fujifilm
X-Pro1
Fujifilm
X-E1
Nikon
1 V2
Nikon
1 J2
Olympus
E-M5
Olympus
E-PL5
Olympus
E-PM2
Panasonic
DMC-GH3
Panasonic
DMC-G5
Panasonic
DMC-GF5
Samsung
NX20
Samsung
NX210
Samsung
NX1000
Sony
NEX-6
Sony
NEX-5R
Sony
NEX-F3
Szenzor 18 Mpixel
APS-C
16,3 Mpixel
APS-C
16,3 Mpixel
APS-C
14,2 Mpixel
1″
10,6 Mpixel
1″
16,1 Mpixel
4/3″
16,1 Mpixel
4/3″
16,1 Mpixel
4/3″
16,1 Mpixel
4/3″
16,1 Mpixel
4/3″
12,1 Mpixel
4/3″
20,3 Mpixel
APS-C
20,3 Mpixel
APS-C
20,3 Mpixel
APS-C
16,1 Mpixel
APS-C
16,1 Mpixel
APS-C
16,1 Mpixel
APS-C
Érzékenység ISO100-25600
1 Fé-enként
ISO100-12800
1/3 Fé-enként
ISO100-25600
1/3 Fé-enként
ISO160-6400
1 Fé-enként
ISO160-6400
1 Fé-enként
ISO200-25600
1/3 Fé-enként
ISO200-25600
1/3 Fé-enként
ISO200-25600
1/3 Fé-enként
ISO200-25600
1/3 Fé-enként
ISO160-12800
1/3 Fé-enként
ISO160-12800
1/3 Fé-enként
ISO100-12800
1/3 Fé-enként
ISO100-12800
1/3 Fé-enként
ISO100-12800
1/3 Fé-enként
ISO100-25600
1 Fé-enként
ISO100-25600
1 Fé-enként
ISO200-16000
1 Fé-enként
Max. zársebesség 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/16000 mp 1/16000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/8000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp 1/4000 mp
Kijelző 3″ LCD
1.040e szubpixel
érintésérzékeny
fix
3″ LCD
1.230e szubpixel

fix
2,8″ LCD
460e szubpixel

fix
3″ LCD
921e szubpixel

fix
3″ LCD
921e szubpixel

fix
3″ OLED
610e szubpixel
érintésérzékeny
fel-le dönthető
3″ LCD
460e szubpixel
érintésérzékeny
fel-le dönthető
3″ LCD
460e szubpixel
érintésérzékeny
fix
3″ OLED
614e szubpixel
érintésérzékeny
kihajtható
3″ LCD
921e szubpixel
érintésérzékeny
kihajtható
3″ LCD
921e szubpixel
érintésérzékeny
fix
3″ AMOLED
614e szubpixel

kihajtható
3″ AMOLED
614e szubpixel

fix
3″ LCD
921e szubpixel

fix
3″ LCD
921e szubpixel
érintésérzékeny
fel-le dönthető
3″ LCD
921e szubpixel
érintésérzékeny
fel-le dönthető
3″ LCD
921e szubpixel

fel-le dönthető
EVF nincs beépített hibrid beépített beépített nincs beépített opcionális opcionális beépített beépített opcionális beépített nincs nincs beépített opcionális nincs
Beépített vaku nincs nincs van van van nincs nincs nincs van van van van nincs nincs nincs nincs van
Sorozat 4,3 kép/mp 6 kép/mp 6 kép/mp 60 kép/mp 60 kép/mp 9 kép/mp 8 kép/mp 8 kép/mp 6 kép/mp 6 kép/mp 4 kép/mp 8 kép/mp 8 kép/mp 8 kép/mp 10 kép/mp 10 kép/mp 5,5 kép/mp
Videó 1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
mono hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
1920×1080
AVCHD 2
sztereó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
H.264
sztereó hang
1920×1080
AVCHD 2
sztereó hang
1920×1080
AVCHD 2
sztereó hang
1920×1080
AVCHD
sztereó hang
Memóriakártya

SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
SD/SDHC/
SDXC
MemoryStick Pro Duo
SD/SDHC/
SDXC
MemoryStick Pro Duo
SD/SDHC/
SDXC
MemoryStick Pro Duo
Méretek 108,6 × 66,5 × 32,3 mm 139,5 × 81,8 × 42,5 mm 129 × 74,9 × 38,3 mm 107,8 × 81,6 × 45,9 mm 106 × 61 × 29,8 mm 121 × 90 × 41 mm 110,5 × 63,7 × 38,2 mm 109,8 × 64,2 × 33,8 mm 132,9 × 93,4 × 82 mm 119,9 × 83,2 × 70,8 mm 107,7 × 66,6 × 36,8 mm 122 × 89,6 × 39,5 mm 116,5 × 62,5 × 36,6 mm 114 × 62,5 × 37,5 mm 119,9 × 66,9 × 42,6 mm 110,8 × 58,8 × 38,9 mm 117,3 × 66,6 × 41,3 mm
Tömeg (váz) 298 gramm 450 gramm 360 gramm 337 gramm 280 gramm 425 gramm 325 gramm 269 gramm 550 gramm 396 gramm 267 gramm 391 gramm 272 gramm 272 gramm 287 gramm 276 gramm 314 gramm
Tömeg (váz+alapzoom obj.) 508 gramm 760 gramm 670 gramm 452 gramm 363 gramm 538 gramm 438 gramm 382 gramm 660 gramm 377 gramm 506 gramm 589 gramm 470 gramm 361 gramm 481 gramm 470 gramm 508 gramm
Ár (alapzoom kit) 220.000 Ft 719.000 Ft 519.000 Ft 250.000 Ft 111.000 Ft 385.000 Ft 220.000 Ft 190.000 Ft 568.000 Ft 250.000 Ft 120.000 Ft 235.000 Ft 200.000 Ft 150.000 Ft 300.000 Ft 229.000 Ft 150.000 Ft

görgessen jobbra! ->>