Kipróbáltuk: Canon PIXMA MP260 teszt

0

Külső

Bevezető

A multifunkcionalitás ma már nem csak a nagyvállalatok, hivatali irodák kiváltsága. Azok az idők is rég elmúltak, amikor az irodai berendezések a fél szobát megtöltötték, egyik sarokban egy hatalmas lézernyomtatóval, a másikban egy még hatalmasabb fénymásológéppel. Az új évezred multifunkcionalitása a kompakt otthoni eszközöket is jelenti, mint amilyen a Canon Pixma MP260, amely a japán gyártó belépő szintű masinája ebbe a szegmensbe.

Színes és fekete-fehér fotó-, valamint dokumentumnyomtató, másoló és persze lapolvasó egy A4-es tintasugaras printer méretű házban. Otthoni felhasználásra, esetleg egy kisebb költség-érzékenyebb iroda számára vonzó alternatíva.

Az MP260 a Canon legújabb ChromaLife+ tintaszériáját használja, mely a tavalyi év újdonsága volt. Megfelelő papíron, és tárolási körülmények között ezek a tinták igen hosszú nyomat élettartamot adnak. Albumban akár 300 évig, keretezve (levegőtől elzártan) 30, míg önmagában kb. 20 éves fakulásmentes élettartamot ígér a gyártó. Ezen felül a korábbi szériás tintákhoz képest jobb színvisszaadást is remélhetünk, különösen a piros színek vonatkozásában.

A készülék a Canon FINE technológiáját használva 2 pl-es cseppmérettel dolgozik, amely a végső nyomaton 4800 x 1200 dpi felbontást ad. A négy alapszín két patronban kapott helyet, a fekete szín a PG-510, a három alapszín (ciánkék, sárga, bíbor) a CL-511 jelzésű cartridge-be van töltve. Mindkettő 9-9 ml-es kapacitású. Ez a gyártó számára gazdaságos és részben a vevő számára is, abból a szempontból, hogy nem kell külön külön megvásárolni és kifizetni a cartridge árát. Viszont a tintafogyás szempontjából gazdaságtalan, hiszen bármely szín kimerülésével a teljes CL-511 patront cserélnünk kell. Amennyiben többet szeretnénk nyomtatni a PG-512 és a CL-513 típusú patronok ajánlottak a nyomatóhoz, melyek ~80 (512), illetve 40%-al (513) nagyobb kapacitásúak.

A színes, síkágyas lapszkenner 1200 x 2400 dpi valós, és 19 200 x 19 200 dpi optimalizált (digitális) felbontásra képes, 48 és 24 bites színmélységgel, legfeljebb A4 méretig. Az Auto Scan mód önállóan dönt a beolvasásra váró dokumentum típusáról és az ennek megfelelő beállításokról.

Nyomtatásnál is A4 a választható maximális méret, de ettől lefelé a készülék minden hivatalos dokumentum és fotóméretet is támogat. Szegély nélkül 10 x 15, 13 x 18, 20 x 25 cm, levél méretű, vagy A4 ( 21 x 29,7 cm) nyomatásra van lehetőségünk. Windows alatt manuális fordítású, kétoldalas nyomatás is lehetséges.

A nyomathordozók közül a normál másolópapírokat (65-105 g/m2), a matt, vagy fényes és félfényes fotópapírokat (max: 300 g/m2, illetve az öntapadós és pólóra vasalható matricákat is támogatja a készülék.

A PIXMA MP260-on beépített kártyaolvasót is tartalmaz, az LCD kijelzőt viszont erről a modellről hiányolnunk kell. Egy költségkímélőbb LED-es változattal helyettesítették. A gyors indítás funkciónak köszönhetően a bekapcsolás után néhány másodpercen belül már üzemkész.

Külső, design

Hogy a Canon PIXMA MP260 dizájnerei mekkora Star Wars rajongók, azt nem tudom, de, hogy erről a nyomtatóról valahogy a birodalmi rohamosztagosok jutottak eszembe az biztos. Pedig jómagam, nem vagyok SW megszállott. Nem buggyantam meg, tényleg nincs semmi közvetlen hasonlóság a film marcona harcosai és az MP260 között , de a fehér és fekete finom keverése, valamint a lekerekítések és a szögletek, élek találkozása és használata hasonló hangulatot ébresztett. Ez a nyomtató jól néz ki. Egyszerre markáns, férfias és finom, könnyed, tömbszerűségét pedig jól ellensúlyozza a középen „bevett darázsderék”.

Mivel az MP260-on nincs LCD, ezért bonyolultabb menüt is felesleges volt szerkesztenie a gyártónak. Helyette mindent külső gombokról oldott meg. Láttunk már ilyet más modelleknél is. Itt sincs változás. Minden gomb érthető jelölést kapott, a fontosabbak pedig nagyobb méretükkel hívják fel magukra a figyelmet.

A sort legfölül a működéskor zölden világító be- és kikapcsoló gomb nyitja. Mellette látható a háttérvilágítású (LED) kijelző, mely főként a példányszám megjelenítésére alkalmas, de a hibakódok is ezen keresztül olvashatók le. A nyomtatási példányszám a tőle jobbra lévő + gomb segítségével adható meg.

Következik a hibajelző lámpák sora, melyek a papírelakadásra, kommunikációs hibára, illetve a két patron kifogyóban lévő tintaszintjére figyelmeztetnek. Az alattuk lévő gombbal közvetlen nyomtatásnál a méretet adhatjuk meg, amely a balra lévő zöld kijelzéseken, és a nekik megfelelő feliratokon olvashatók le (A4 sima papír, A4 fotó, 10 x 15 cm fotó). Az őket követő gombbal indexoldalt nyomtathatunk a beolvasott fotókból.

Az utolsó előtti gombsor első eleme a karbantartás menüt aktiválja. A Fit to Page gombbal másoláskor az adott lapmérethez igazíthatjuk a másolt dokumentumot. A gomb bekapcsolt állapotát zöldszínű fény jelzi. Végül a SCAN (lapolvasás) gombot találjuk a sorban, mely a szkennert aktiválja. Az alsó sor három nagyobb gombjával a fekete-fehér és színes másolás indítható, valamint megszakítható a nyomtatás, vagy törölhető a beállított érték.

A nyomtató előlapjának bal oldalán egy kis kihajtható fedél mögött háromfoglalatos kártyaolvasó található. Az olvasóban CompactFlash, Microdrive, Memory Stick (PRO) Duo, SD/SDHC, valamint MMC és MMC Plus kártyák használhatók, de külön megvásárolt adapterrel egyéb elterjedtebb formátumokat is támogat – pl xD, micro SD.

A lapok a felső dokumentumfedél mögötti ajtót kihajtva helyezhetők a gépbe. A lapadagolóba kb. 100 db normál vastagságú tintasugaras dokumentumpapír fér. A lapok beigazításához a két oldalukat szorító és így a lapköteget középre rendező papírvezető használható. Lapkiadó nyílásként és tálcaként a nyomtató lehajtható előlapját használhatjuk.

A készülék bal oldalán hátul kapott helyet a számítógépes csatlakozásra szolgáló USB aljzat. Kábel ezúttal sem jár a nyomtatóhoz, így kénytelenek leszünk külön beszerezni egyet. PictBridge, illetve – a kártyaolvasón kívüli – egyéb közvetlen nyomtatási port nem található a gépen. PictBridge kapcsolattal az MP240 típus rendelkezik, viszont ott nincs kártyaolvasó. A másik oldalon hátul a tápcsatlakozó található, mely bármilyen szabványos hálózati kábelt fogad.

Üzembe helyezés, kezelés

Ha fényképezőgépünkből kivett memóriakártyánkról szeretnénk nyomtatni elég könnyű dolgunk lesz, hiszen csak a tintapatronokat kell a gépbe helyeznünk és lényegében már nyomtathatunk is. A fent felsorolt gombsor adja magát, könnyű rajta eligazodnunk és minden alapfunkciót azonnal elvégezhetünk velük.

A patronok telepítéséhez áram alá kell helyeznünk a nyomatót, majd a rövid készenléti idő letelte után felnyitnunk a szkenner részt. A fedelet felhajtva egy műanyag kitámasztó is segítségünkre siet és kiékeli azt. Ennek köszönhetően kényelmesebben dolgozhatunk a cartridge-ek behelyezésénél, vagy a régiek cseréjénél.

A patronok foglalata kis idő múlva töltési pozícióba áll. Nyomtatófejet nem kapunk külön a készülékhez, mivel azt a cartridge-ekbe integrálta a gyártó, vagyis minden egyes patroncserével újat telepítünk. A két foglalatot egy-egy műanyag fedél rejti. Balra kell betolnunk a színes jobbra pedig a fekete-fehér patront, ahogy a fedélen lévő útmutatón és színkódon látható. Ezután az ajtót és a szkenner fedelet visszahajtva birtokba vehetjük a készüléket.

A PIXMA MP260 karbantartás menüvel is rendelkezik, bár az egyszerű kijelző miatt ennek kezelése elég nehézkes. A karbantartás során elérhető például a nyomtatófej tisztítása vagy igazítása. Ehhez a Karbantartás gombot kell nyomogatnunk addig, amíg a kijelzőn a megfelelő jelzés fel nem tűnik. Fejigazítás esetén ez az „U” karakter. A fejigazítás ebben az esetben részben automatikus. A kinyomtatott mintát a lapolvasó részbe kell helyeznünk (mintha másolnánk), majd a fekete-fehér vagy színes másolás gombbal beolvastatnunk. A nyomtató ez alapján automatikusan elvégzi az igazítást.

PC-re való csatlakozáskor kicsit nehezebb a dolgunk, bár így több beállítási lehetőséget és ésszerűbb kezelhetőséget kapunk a nyomtatásvezérlő szoftver jóvoltából. A CD-n mellékelt drivert és segédprogramokat kb. 8-10 perc alatt telepíti fel a gép, végül pedig a csatlakoztatott USB kábel révén felismeri a nyomtatót. A fejigazítás hasonló az előbb leírthoz, de itt a kinyomtatott lapok értékeit nekünk kell megadnunk a szoftvernek. Összesen három igazítási mintát nyomtat a készülék, nagyon lassan. Jobb ha újabb 10 perces tortúrára készülünk fel.

Dokumentum nyomtatáshoz bármely szövegszerkesztő megteszi, fotók printeléséhez viszont a CD-n mellékelt Easy PhotoPrint EX szoftvert ajánljuk. A Canon ezen kívül az MP Navigator EX karakterfelismerő szkenner programot mellékeli a készülékhez. Segítségükkel minden szolgáltatás vezérelhető számítógépről is. A szkenner TWAIN, vagy WIA kommunikációs felületen érintkezik a PC-vel és a szoftverből olyan extrák is elérhetők mint a nyomdai raszter eltüntetése, a PDF fájl készítés, az élesítés, a hátoldal átütésének csökkentése, a színek javítás, szemcsézettség- por- és karcok eltávolítása, vagy a háttérfény korrekció. Másolásnál a már említett lapmérethez igazított másolás számít extrának. A beállítások során 1-9, illetve 20 példányszám adható meg.

Easy Photo Print

Easy Photo Print

Az MP260 saját tulajdonságainál a következő beállítások érhetők el:

Széleskörű funkcionalitása ellenére elég kompakt méretű (444 x 331 x 155 mm) és tömegű (5,6 kg) a készülék, bár azért hordozhatónak cseppet sem minősül. Másoláskor mindössze 12 W a fogyasztása, ami kiváló érték, készenléti állapotban pedig 2,2 W az áramfelvétel. Sajnos a nyomtatás során mért fogyasztásról nem közöl adatot a gyártó. A zajszint ennél a műveletnél 42 dB, vagyis jóval halkabb például a PIXMA iP4600-nál.