Kipróbáltuk: Casio Exilim EX-FH20 teszt

0

Különlegességek

A sajtóbejelentések során a gyártók leginkább a különleges szolgáltatásokra hegyezik ki marketing jellegű anyagukat. Hogy ezek milyen mértékben használhatók, az persze csak akkor derül ki, amikor az ember már kipróbálta a gépet. Mivel a mi célunk egyértelműen az, hogy a tapasztalatainkat megosszuk az Olvasókkal, így fontos ezeket a külön szolgáltatásokat is bemutatni.
Ezek egy része a felvételkészítést, másik része a kész képekkel kapcsolatos munkát könnyítik meg, vagy egészítik ki.

Nézzük tehát, mik azok az extrák, melyet nem feltétlenül kellene tudnia egy fényképezőgépnek, de a Casio Exilim EX-FH20 mégis lehetővé teszi (a korábban említettekkel, illetve a később részletesen tárgyaltakkal természetesen itt nem foglalkozunk).

Arcfelismerés

Fórumunkban heves vitákat szült nemrégiben, hogy az egyik gyártó beépítette középkategóriás tükörreflexes gépébe ezt a lehetőséget. Van-e értelme? Fontos-e? Kell-e? Jobb lenne-e nélküle?

Részemről azt vallom, hogy mindenképpen van értelme. Bizonyos helyzetben egy-egy fotós igen nagy hasznát veheti, hiszen a képek készítésekor nem kell újrakomponálnia a felvételt élességállítás után, s azzal sem kell foglalkoznia, hogy a fókuszkeretet jobbra, vagy balra mozgassa. Egyszerűen a már komponált képnél megnyomja az exponáló gombot, melyre a gép élességet fog állítani az arcra.

Hatékonysága főként a nagy mélységélességű kompaktoknál érezhető, ahogy itt is.
Hogy fontos-e? Azt az dönti el, hogy a fotós mennyire tapasztalt. Kezdőknél jól jöhet, tapasztaltaknál, akiknek kezében van már az újrakomponálás, lehet, hogy felesleges.
Azt viszont nem hinném, hogy jobb lenne nélküle. Biztosan szerepel a gép árában ennek a szolgáltatásnak a költsége, de ha 1-2e Ft-ot ez kitesz, akkor már sokat mondunk.

Az arcok detektálása gyorsan történik, szobai megvilágításnál is fél mp alatt felismeri a gép az arcot. Mindezt ugyan nem képes megtenni 45 fokos szögben elfordított arcnál, de a 30 fokos eltérés nem okoz gondot.

Dinamika tartomány

A digitális gépek egyik problémája a filmhez képest jelentősen kisebb dinamikaátfogás. Ez könnyebben bebukó sötét tónusokat és kisebb fénymennyiségnél is kiégő csúcsfényeket okoz. Ezt hidalja át néhány gyártó különféle megoldásokkal. Egyes cégek valóban a dinamika kiterjesztésére teszik a hangsúlyt (vagyis megpróbálják a csúcsfényeket is jól leképezni), míg mások inkább a sötétebb tónusok világosítását tartják hatékonyabb módszernek.

A Casio is ez utóbbi csoportba tartozik.
A két lépésben változtatható dinamika kiterjesztés leginkább a sötét tónusokra koncentrál, bár a csúcsfények kezelésében is találni hajszálnyi eltérést.
A szoftveres módon kezelt képek árnyékos részei valóban határozottan világosabbak, ami persze a képzaj erősödését is előidézheti.

Színszűrő – Color Filter

Fotózás előtt fekete-fehér, szépia, vörös, zöld, kék, sárga, rózsaszín és lila digitális szűrőket állíthatunk be a különleges hatások eléréséhez.

Különböző képi paraméterek (élesítés, színtelítettség, kontraszt)

±2 értékkel módosítható a képkeménység, a színtelítettség, a kontraszt és a vakuteljesítmény is.

Színtelítettség

Kontraszt

Videó vágás

Igen hasznos szolgáltatás a videók gépen belüli vágása, melynek során a mozgókép elejét, közbenső részét, vagy végét dobhatjuk el. Hogy miért olyan fontos ez? Azért, mert a nagysebességű videóknál biztosan nem csak az a részlet lesz bent a felvételben, ami minket érdekel, s mivel nagy a képfrissítés, így a valós időben felesleges másodpercek a végső videóban 7-33x több időt foglalnak el.
Nem mellékesen a HD videók kártyaigénye miatt is jól jön, ha a nem fontos részeket még az utunk során ki tudjuk vágni.

Fehéregyensúly

Elkészített képeinket utólag is módosíthatjuk a színegyensúlyt, amely bizony fáradságos utófeldolgozástól menthet meg minket, ha véletlenül izzó fehéregyensúlyon eflejtettünk egy végül vakuval készült képet. Ez főként azoknak lesz hasznos, akik nem RAW formátumot használnak, s a képszerkesztő programokban sincs nagy tapasztalatuk.

Fényerő

Szintén utólagos módosításra használható a fényerő beállítása. Ez ±2 értékkel engedi változtatni egy kép világosságát.

Fényerő

Leméretezés

Az elkészített képeket utólag leméretezhetjük, ha e-mailben szeretnénk továbbítani, vagy csak fel szeretnénk szabadítani helyet a kártyánkon. Némely más géppel ellentétben a Casio Exilim EX-FH20 hasznos leméretezési felbontásokat is kínál, így rendelkezésre áll a VGA (640×480 pixel) mellett 5 Mpixel és 2 Mpixel is.

Képkivágás

Képkivágást igen precízen készíthetünk, ehhez 1,3×-8× mérték áll rendelkezésünkre, a kivágás keretét pedig szabadon elmozdíthatjuk.

Egyéb

A fent ismertetetteken kívül elforgathatjuk képeinket, kivágást készíthetünk belőlük, átmásolhatjuk a belső memória tartalmát SD kártyára, vagy fordított irányban, illetve a csoportként rögzített sorozatból kiszedhetünk képeket.