Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix S1000fd teszt

0

Értékelés

Értékelés

Mint ahogy a bevezetőben már említésre került, a Fujifilm FinePix S1000fd az egyik legolcsóbb ultrazoom. Ebből adódóan képességei és szolgáltásai korlátozottak, ennek ellenére használhatunk VGA videórögzítést, van gyors sorozat mód akár 8,3 kép/mp sebességgel (igaz, gyengébb képminőségben), s a vörös szemek korrekciójára is lehetőségünk nyílik (persze ez is komoly korlátozásokkal). Makróképessége jó-átlagos, nagy leképezési arány inkább csak szupermakró módban érhető el, ekkor viszont a munkatávolságunk túl kicsiny. A torzításokat ügyesen korrigálták, nagylátószögnél az elfogadható 1%-os, míg tele állásnál teljesen torzításmentes képet láthatunk.

Általános használat mellett a FinePix S1000fd jól teljesíthet, de az autofókusz a konkurens modellekhez képest már jóval lassabb, s optikai stabilizátor sem segít a képkészítésben. Talán ezt lehetett volna kicsit jobban kompenzálni az árral.

Tesztünk során azonban arra is fény derült, hogy a színkezeléssel is vannak apróbb problémák, bizonyos körülmények között a kép egy-egy része szürkeárnyalatossá válhat.
Mindezek alapján úgy érezhető, hogy a Fujifilm FinePix S1000fd kissé idejét múlt, s az elődmodellt erősebben, jobban átgondoltan kellett volna frissíteni, esetleg az árképzésnél kellett volna engedékenyebbnek lenni. Jelenleg úgy tűnik, hogy aki tényleg nagyon olcsó gépet szeretne, annak inkább a 35e Ft-os FinePix S5800-at érdemes megnéznie, legalábbis amíg még kapható.

Az Fujifilm FinePixS1000fd fogyasztói ára a cikk megjelenésekor bruttó 52.000 Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
pozitív negatív
  • 12×-es zoomátfogás, 33 mm-es nagylátószöggel
  • Minimális geometriai torzítás a képeken
  • Kényelmes markolat
  • Többféle sebességű sorozat mód
  • Dupla formátumú kártyafoglalat (xD és SD/SDHC, de egyszerre csak egy használható)
  • Alacsony képzaj a zajszűrés miatt
  • Akár ISO3200 érzékenység (max. 3 Mpixelen, kompromisszumos képminőséggel)
  • Kiváló felbontású elektronikus kereső (EVF)
  • AF segédfény
  • Élő- és lejátszás hisztogram
  • Kiégett részek villogtatása lejátszáskor
  • 640×480 pixeles VGA videó hanggal, de optikai zoom és élességállítás nélkül
  • Szabadon mozgatható fókuszkeret
  • Arcfelismerés
  • Magyar nyelvű menü
  • Néhány képmód is elérhető
  • Felvétel prioritásos lejátszás mód (de csak az)
  • Nagy sebességű Hi-Speed USB 2.0 csatlakozás
  • ISO200-tól „sózott és borsozott” képek, fekete és fehér pixelek a zajszűrés után
  • LCD kicsi betekintési szögű, színei nem természetesek
  • Lassú élességállítás a konkurens modellekhez képest
  • Normál sorozat lassú
  • Gyors sorozat gyenge képminőségű (1280×960-ról felinterpolált)
  • Bizonyos körülmények között kiszürkülő képrészek
  • Nincs optikai vagy szenzor eltoláson alapuló stabilizátor
  • Nincs vakupapucs (belépőszint!)
  • Nincs mellékelt napellenző (belépőszint!)
  • Közepes makróképesség, nagy leképezési arány csak szupermakró módban
  • Teljes tele állásnál jelentős lágyulás és szférikus aberráció

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • 4 alkáli elem
  • nyakpánt
  • USB- és A/V kábel
  • objektívvédő sapka és hozzá szíj
  • kezelési útmutató és szoftver CD

A fényképezőgép kipróbálását az Fujifilm Magyarország Kft. tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. A fájlnevekből az érzékenység, gyújtótávolság (kisfilmes formátumba átváltva) és a rekeszérték is leolvasható.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!