Kipróbáltuk: Fujifilm X100T teszt

0

Menürendszer

Külalakjában mit sem változott a Fujifilm X100T menürendszere, maradt a korábbi, oldalakra bontott változat. Szívesen írnám, hogy „maradt a korábbi, jól bevált”, de nem tudom ennyire dícsérni az X100T menürendszerét. A beállítás menübe ugyanis csak úgy juthatunk, ha a menü gomb megnyomása után balra „lépünk”, majd ott megyünk lefelé 5-öt. A vezérlőtárcsával is csak a fő menüpontok között mozoghatunk lefelé, de a felvétel menü utolsó menüpontja után a felvétel menü első lapja következik. Nem állítanám, hogy ez a legbarátságosabb megoldás.

Kicsit módosult a menüpontok helye, pl. a felvétel menü első szakaszába kerültek az autofókusszal kapcsolatos beállítások is, a kevésbé fontosak pedig hátrébb csúsztak.
A menünyelvek között ezúttal is kiválaszthatjuk a magyart, mely jól érthetően vezet végig a beállításokon, bár néhány helyen még most is meghagyták az angol rövidítéseket (pl. BKT – bracketing, vagyis automatikus sorozat).

Fényképezési (felvételi) menü

Beállítás menü

Lejátszás menü