Kipróbáltuk: Mamiya ZD teszt

0
270

Felépítés I.

Mindig nagy érdeklődésre tart számot, ha a digitális fényképezőgépek világába valami forradalmian új dolog kerül. Így volt ez az első középkategóriájú, komoly sorozatgyártásba szánt digitális tükörreflexesnél, a Canon EOS-D30-nál, így volt az első teljes kisfilmes képkockát használó D-SLR-nél, a Kodak DCS Pro 14n-nél és így volt az első távmérős digitális váznál is, az Epson RD-1-nél is. Nem csoda hát, hogy a Mamiya ZD hasonlóan felkeltette a szakma érdeklődését, hiszen a ZD előtt csak hátfalakkal lehetett középformátumban közvetlenül digitálisan fotózni. No persze ez nem feltétlenül baj, viszont kényelmetlenebb és jóval drágább megoldás, mint a Mamiya képérzékelővel összeépített középformátumú váza.
Amikor megtudtam, hogy lehetőségem nyílik kipróbálni a ZD-t, körülbelül olyan gondolatok cikáztak a fejemben, mint amilyenek Tóth Pista bivalyröcsögei autószerelőnek jártak volna, ha ama bizonyos francia csapat meghívja őt egy WRC versenyre, kipróbálandó a rallyautók technikáját.



Miután a gép dobozát kibontottam, ismerős érzés kerített hatalmába: elsőszülött lányomat csecsemő korában egyszerűen belenyomták a kezembe egy “fogd csak meg!” felkiáltással, mire természetesen – mint minden kezdő apuka – könnyed pánikba estem. Na de hogy? És miért? És miért pont én? És mi lesz, ha leejtem??
Nos, a Mamiya lepottyantását “csak” a jelenlegi és a jövendőbeli autóm bánta volna, legalábbis ha csak az árát nézem a dolognak…



A Mamiya ZD lelke a Dalsa által készített 48×36 mm méretű, 21,7 Mpixeles CCD, amely így 1,25 x-es képkivágás-faktorú gépet eredményez a középformátumú modellek között. A CCD pixelei a 22 Mpixeles felbontás ellenére viszonylag nagyok, a nagy méretű érzékelőnek köszönhetően. Egy pixel ez esetben közel 9 mikronos. Az érzékenység ISO50 és ISO400 között változtatható, 1/3 Fé lépésekben.

A nagyméretű CCD elé szűrő illeszthető, gyárilag infravörös szűrőt helyeztek ide, amely az infravörös fény kiszűrésére szolgál. Opcionálisan ez IR Cut szűrőre cserélhető, ez csak infravörös fényt enged át magán.
Legnagyobb felbontásban 5328×4000 pixeles óriási képeket kapunk, melyet RAW, vagy háromféle tömörítési fok közül választható JPEG formátumban menthetünk el. Ezen kívül használhatunk 4096×3072 és 3008×2256 pixeles képméreteket is.





Külsőre azt mondhatnánk, hogy a ZD egy tipikus, profi tükörreflexes felépítésével rendelkezik, bár portrémarkolat nincs integrálva, így is igen méretes darabbal van dolgunk, mely természetesen a középformátumból adódik. A vázra a Mamiya 645 autofókuszos és manuális objektívjei tekerhetők fel, amelyek bizony nem olcsók, de a középformátumú világban ez már megszokott.



Bekapcsoláskor a gép ellenőrzi a memóriakártyát és elvégzi a szükséges inicializálásokat, ami eltart néhány másodpercig. Ez kártyától függően lehet 3-5 mp.

A főkapcsolót a sorozat- és önkioldó módválasztó kapcsolóval építették egybe, mely így egyértelmű váltást tesz lehetővé ezen üzemmódok között. Az egyszeri expozíción kívül a ZD gyári adatok szerint 1,2 kép/mp sebességű sorozatkészítést is támogat. Saját méréseink szerint a sorozat sebessége 1,12 kép/mp (a hangfelvétel itt meghallgatható). A belső puffer igen nagy méretű, benne a feldolgozatlan képek tárolódnak, azokból 10 darab. Vagyis függetlenül attól, hogy RAW, vagy JPEG fájlokat írunk-e a sorozatból, a sorozat hossza fix. A 36,5 MB-os RAW képekből 10 db-ot eltárolni bizony komoly teljesítmény, de az is, hogy ekkora méretben sikerült 1,12 kép/mp sebességet elérni. A sorozat módot kombinálhatjuk az automatikus expozíció-sorozattal is, amely 3 vagy 5 képig tarthat, iránya lehet túlexponáló, alulexponáló vagy mindkét irányú, lépésköze pedig 0,3..1 Fé közé állítható, 1/3 Fé lépésekben.


Önkioldó állásban a beállítástól függően 2-től 60 mp-ig terjedő időzítést használhatunk.