Kipróbáltuk: Nikon Coolpix 775 teszt

0

Kívülről

Kívülről
Nikon Coolpix 775
A képeken nem igazán látható, hogy a gép milyen kicsi. Méreteiben nem sokkal nagyobb a korábban ultra kompakt kategóriába sorolt miniatűr gépeknél, kézbe véve mégsem érezhető a az bizonytalan fogás. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Nikon nagy hangsúlyt fektetett a jó markolatra. Így a gép legkiemelkedőbb része a markolat, ami egyben az akkumulátortartó is egyben. Mivel a kompakt vázra nem lehetett előre nagyon kinyúló markolatot tenni, a jobb fogást a kiemelkedés szögletesítésével és szélesítésével oldották meg.

Nikon Coolpix 775
A széles markolatrész az előlap majd felét foglalja el. Hogy az ujjak végének is jusson hely, az apró optika az előlap szélére került. Az objektív kikapcsolt állapotban kb. 1 cm-t lóg ki a vázból, így pont a markolat kiemelkedésével került egy vonalba. A 3x zoomátfogású optika bekapcsoláskor további 13 mm-rel emelkedik ki a helyéről. A látószög változtatásakor az objektív kiemelkedése változik, de a bekapcsolás utáni állapotnál sosem nyúl tovább. A nem egészen 1 cm átmérőjű frontlencse nem ígér túl sok jót, de megnyugtató, hogy ott díszeleg rajta a Nikkor felirat, ami talán garancia lehet a minőségre. Az objektívet a gép kikapcsolát állapotában automatikusan beugró lamellák védik, így nem kell bajlódni az objektívsapkáva. Nagyon szimpatikus. A hat csoportban elhelyezkedő 7 lencsetagból álló objektív kezdő fényereje a gyújtótávolságtól függően f2.8 és f4.9 között változik. A gyújtótávolság kisfilmes gépekre vetitve 38 és 115 mm közt állítható. Az objektívre egy közgyűrű segítségével két fajta nagylátószögű és egy tele előtétlencse is feltehető. Bekapcsoláskor a legújabb Coolpix modellekhez hasonlóan egy darabig nem történik semmi, az objektív az éledési folyamat utolsó fázisában egy szemvillanás alatt tolódik ki.

Az objektív felett az előlap jobb felső sarkában található az átnézeti kereső optikája. Mondanom sem kell, hogy teljesen használhatatlan. A látószög állítását ugyan követi, de nemhogy szálkereszt, de még parallaxis jelölés (a közeli felvételekhez) sincs rajta. A keresőben a rögzített kép kb. 82%-a látható.

A kereső mellett található a gép beépített vakuja. A kicsi felületű vaku szépen teljesített, a specifikáció szerint tele állásban 1,7, míg nagylátószögnél 3 méterig nyújt elégséges megvilágítást. Makró állásban 20 cm-től használható. A vaku alatti kicsiny ablak mögött található a vörös-szem hatás csökkentő lámpa, ami kicsi méretét meghazudtolva nagyon erősen világít. Időzített felvételeknél ez a lámpa jelzi az exponálás idejének közeledtét.

A markolat kiemelkedéséről és formájáról volt már szó. Ez a gép egyik erénye és talán legfontosabb ismertetőjele a kategóriatársaival szemben. Nem gumírozott ugyan, de formájának és a belső élén lévő díszítő csíknak köszönhetően sokkal kényelmesebb fogású, mint bármelyik hasonló méretű gép markolata.

Nikon Coolpix 775
A gép tetején található az exponáló gomb körül elforduló főkapcsoló és a programválasztó tárcsa. Míg az első mindössze két állásos (be illetve ki), addig az utóbbin nem kevesebb mint 10 piktogram található:

  • Automatikus felvétel
  • Visszajátszás
  • Videó felvétel
  • Party képek (szobában való fotózáshoz)
  • Erős háttérmegvilágítás (vaku elvillan, hogy megvilágítsa az előteret)
  • Portré (az előtér és a háttér szépen elválik egymástól)
  • Éjszakai portré (hosszú záridő hattér és vaku villanás az előtér megvilágításához)
  • Tájkép (élénk színek, kontraszt és körvonalak)
  • Tengerpart/Havas táj (fényes téma fotózásához)
  • Naplemente (kiemeli a naplemente vagy a napkelte vörösét)

Nikon Coolpix 775
A fényképezőgép hátlapján sem túl sok gomb található. A hüvelykujj által kényelmesen elérhető helyre került a négy navigáló gomb. Számomra szimpatikus megoldás, hogy a négy irányt négy különálló gombra tették. Így a tévesztés lehetősége minimális. A gumírozott gombok nyomása kényelmes, egyértelmű visszajelzést adnak a gomb lenyomásáról. A navigáláson túl a gombok egyéb funkciókat is kaptak. A felfelé mutató nyíl a 885-öshöz hasonlóan az LCD monitor lekapcsolásához, illetve az azon megjelenő tartalom kapcsolásához használandó. A jobbra és a balra nyilakkal szabályozható az objektív gyújtótávolsága. Számomra először kicsit furcsa megoldás volt, de hozzászoktam.

Az LCD monitor felett található a kereső ablaka, ami mellett természetesen ott van a vaku és az élességállítás visszajelző lámpája. Ez utóbbi szabad idejében a kártyaműveletekről is ad visszajelzést.

Az 1,5″ átmérőjű LCD monitor közepes felbontású (110 ezer pixel), de a képe nagyon szép. Sajnos nem tették rá a Coolpix 5000-esben végre megtalálható tökröződésgátló bevonatot, ami erős napsütésben segíthetné a komponálást illetve a kép ellenőrzését. Az LCD-n a rögzített kép kb. 97%-a látható. Az LCD mellett található a Transfer és a gyors visszajátszás gombja. Az előbbivel a képeket automatikusan a számítógépre menthetjük, míg az utóbbival az utolsó elkészített képet lehet gyorsan ellenőrizni. Sajnos ez a funkció nem helyettesíti teljesen a visszajátszás módot, mivel a menü például nem érhető el benne, de azért jobb mint a semmi.

Az LCD monitor alatt található három gomb a következő funkciókat látja el (zárójelben a visszajátszásnál elérhető funkció):

  • végtelenbe állított élesség / makró / időzített felvétel (törlés)
  • vaku állítás (többképes megjelenítés)
  • menü

Nikon Coolpix 775
A fényképezőgép markolat felöli oldalán található a CompactFlash kártyanyílás. Szimpatikus, hogy a drágább Coolpix gépekhez hasonlóan a kártyanyílás kinyitásakor és a kártya ki illetve betételekor a fényképezőgép nem kapcsolki, hanem le tudja kezelni a kártyacserét. Ez azért lényeges, mert nem kell a gép ki illetve bekapcsolására várni és azzal bajlódni. A kártyanyílás ajtaja amúgy nagyon egyszerű, szerintem elégséges megoldás. A Coolpix 775 csak Type I-es CompactFlash kártyákat kezel, így nincs lehetőség az IBM Microdrive-ok használatára sem. A kártya hátulján lévő perem ugyan a gép eleje felé néz, így a kártya betolt állapotában nem elérhető. Mikor az ember a kilökő gombot megnyomja, akkor a kártya pont annyira csúszik ki, hogy a peremnél fogva jól megfogható.

A kártyanyílás mellett ezen az oldalon található a 8,4 V-os hálózati adapter bemenet és a csuklószíj rögzítési pontja is. Az adapter bemenetet egy gumiborítás védi a piszoktól. Nekem szimpatikus ez a megoldás.

Nikon Coolpix 775
A fényképezőgép másik oldalán csak egy csatlakozó található, ami az USB csatlakozás és a videó kimenet egyben. Ezt a csatlakozót sajnos semmi sem védi a szennyeződésektől. Számomra logikátlannak tűni, hogy ha az egyik oldalra tettek gumiborítást, akkor a másikra már miért nem jutott.

A gép alján található az akkumulátortartó nyílása. Az akkumulátort egy egyszerű reteszelésű, de masszív ajtó tartja a helyén. A megoldás jó, de mint a Coolpix 5000-esnél itt is elkelt volna egy olyan karom, ami az akkumulátort betételkor a helyén tartja. Egyes Canon PowerShot modelleken olyan jól működöt…

Nikon Coolpix 775
A gép talpának közepén található a gép műanyag rögzítési pontja. A menet pozícionálása szinte minden lehetséges szempontból szerencsétlen. Nem az optika alatt van, így panorámaképek készítésekor nem szerencsés. Közel van az akkumulátornyíláshoz, így akkucserénél le kell venni az állványról. Egyetlen pozitívuma a középen való elhelyezésnek, hogy az állványra rögzített gép várhatóan nem billen egyik irányba sem.

A Coolpix kivitele kategóriájának megfelelő. Az anyagválasztás, kialakítás mind-mind megfelelő és elégséges egy kompakt automata fényképezőgéphez.