Kipróbáltuk: Nikon D4s teszt

0

Bevezetés és újdonságok

Bevezetés

Régi Nikon hagyomány, hogy a felsőbb kategóriás digitális tükörreflexes gépeik általában kettesével lépdelnek előre a fejlesztési ranglétrán. Először egy alapmodell érkezik, majd néhány évre rá annak némileg továbbfejlesztett változata, nevében egy betűjel különbséggel.

Így van ez a Nikon D4 esetén is, melyet 2012 januárjában jelentett be gyártója a professzionális kategóriában, hogy a következő hónapban már boltokba is kerülhessen. Utódja az alap szolgáltatásaiban igen hasonló D4s lett, melyre bő két évet kellett várnunk. Azt hiszem erre mondják csúnya szóval, hogy ráncfelvarrt modell.

A 2014 február végén bejelentett D4s a Nikon digitális tükörreflexes csúcsmodellje, melyet elsősorban a sport és riportfotósoknak készítettek. Nem ez a gyártó legnagyobb felbontású fényképezőgépe, hiszen ezt a címet még mindig a Nikon D800(E) birtokolja, de strapabíró kialakításával és kiváló sebességével a D4s a hosszú távra és mindennapi igénybevételre tervezett „igásló” a mezőnyben.

A fényképezőgép főbb szolgáltatásai:

  • Időjárásálló szigeteléssel ellátott fémborítású váz
  • 400 ezer expozícióra tervezett kevlár/szénszálas zárszerkezet
  • FX (fullframe, 36×23,9mm) CMOS szenzor
  • 16,2 megapixeles max. felbontás
  • Képkivágás álló-, és mozgóképnél
  • 14-bites, tömörítetlen RAW és RAW S (12-bit) formátum
  • ISO50-409600 érzékenység
  • EXPEED 4 feldolgozórendszer
  • 91ezer pixeles RGB fénymérő érzékelő
  • 51 pontos (15 keresztszenzoros) AF rendszer
  • Új Group-area AF mód
  • AF és AE finomhangolás
  • 11-kép/mp sorozat (folyamatos AF és AE méréssel)
  • Full HD videó, akár 60 kocka/mp sebességgel
  • Sztereó mikrofon bemenet és fejhallgató kimenet
  • 100% lefedettségű, 0,7x-os nagyítású pentaprizmás kereső
  • 921ezer képpontos, 3,2″-os LCD
  • HDR és Time-lapse módok
  • Optikai hibák automatikus javítása
  • 10x gyorsabb Ethernet kapcsolat
  • Opcionális Wi-Fi és GPS

balra: D4; jobbra: D4s

A következő táblázatban elődjével, a Nikon D4-gyel vetettük össze:

A Nikon D4 és D4s közötti különbségek
Nikon D4 Nikon D4s
Érzékenység ISO50-204800 ISO50-409600
Auto ISO minimum záridő 1-1/4000 mp 30-1/4000 mp
Feldolgozórendszer EXPEED 3 EXPEED 4
RAW képméretek NEF (RAW) 16,2 Mpixel NEF (RAW) 16,2 Mpixel
NEF (RAW S) 4,0 Mpixel
AF-rendszer Multi-CAM 3500FX
51-pontos
Multi-CAM 3500FX
51-pontos
új Group-area mód
jobb élessélességrögzítés és
témakövetés
Sorozat 11 kép/mp (rögzített fókusszal és expozíciós
értékekkel)
11 kép/mp (folyamatos fókusszal és expozíciós
értékekkel)
Sorozat hossza 170 JPEG
98 RAW (12-bit)
76 RAW (14-bit)
200 JPEG
176 RAW (12-bit)
104 RAW (14-bit)
Videó felbontások és sebességek

1920 x 1080/30 fps
1920 x 1080/25 fps
1920 x 1080/24 fps
1280 x 720/60 fps
1280 x 720/50 fps
1280 x 720/30 fps
1280 x 720/25 fps
640 x 424/30 fps
640 x 424/25 fps
1920 x 1080/30 fps crop
1920 x 1080/25 fps crop
1920 x 1080/24 fps crop

1920 x 1080/60 fps
1920 x 1080/50 fps
1920 x 1080/30 fps
1920 x 1080/25 fps
1920 x 1080/24 fps
1280 x 720/60 fps
1280 x 720/50 fps
640 x 424/30 fps
640 x 424/25 fps
1920 x 1080/30 fps crop
1920 x 1080/25 fps crop
1920 x 1080/24 fps crop

Hangfelvételi módok Normál Normál és beszédhez optimalizált
frekvencia
felvétel közben is állítható a jelszint
Szélzaj szűrés van
Manuális fehéregyensúly 5 mentési helyen 6 mentési helyen
Fehéregyensúly finomhangolás 13×13 pozícióban 24×24 pozícióban
HDMI max. kimeneti felbontás 1080i

1080p

Monitor beállítása csak világosság világosság és színezet (121
fokozatban)
Hangjelzés ereje 2 fokozat (és kikapcsolt) 3 fokozat (és kikapcsolt)
Akkumulátor EN-EL18
2000 mAh
EN-EL18a
2500 mAh
Készíthető képek egy töltéssel
(CIPA)
~2600 ~3020
Tömeg (akkuval és kártyával) 1340 g 1350 g
Egyéb  

– apró változások a külsőben és
a markolatban
– áttervezett tükörmechanika (jobban látható
keresőkép sorozatnál)
– gyorsabb Ethernet kapcsolat
– videónál is aktiválható Auto ISO (M módban)
– videónál bármely módban beállítható
ISO maximum
– memóriakártyára és külső háttértárra
egyszerre rögzíthető videó
– Group AF pont kijelzés módja átkapcsolható
(2 fajta)
– AF módok tiltása
– Mátrix fénymérés kikapcsolható arcfelismeréssel
– több funkció rendelhető a programozható gombokhoz
– letiltható Liveview gomb
– a távvezérlő Fn gombja, valamint az objektív
fókusz funkció gombja is a menüből programozható
– Exposure smoothing mód (időszakos expozíciós
módokban)

A Nikon D4s-nek csupán egy ellenfele van, az örök konkurens Canon csúcsmodell, mely legutóbb EOS-1Dx néven látott napvilágot. A Canon zászlóshajója valamivel nagyobb felbontást, több fókuszpontot és keresztszenzort, valamint gyorsabb sorozat sebességet kínál, ugyanakkor egy kicsit szerényebb a maximális érzékenység, és FullHD videója képfrissítési sebességét illetően.