Kipróbáltuk: Nikon D4s teszt

0

AF, élőkép, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

A Multi-CAM 3500FX néven elődjében elhíresült automata élességállító rendszert kapta meg ez a modell is, mely ugyanúgy 51 pontot és 15 keresztszenzort kínál, és -2 – +19 fényérték tartományon belül érzékeny. Ez nem rossz teljesítmény, de néhány olcsóbb konkurens már gyengébb fényviszonyok között is működő AF rendszerrel jelentkezett.

A rendelkezésünkre álló fókuszpontok F5,6 vagy annál jobb fényerejű objektívekkel használhatók, de 11 pont F8,0-ig is működőképes maradhat. A menüben az 51 fókuszmezőt 11 pontra szűkíthetjük.

A felhasználó szabadon eldöntheti, hogy ritkább elrendezésű (21 pontos, dinamikus), vagy 9-es csoportokba rendezett dinamikus, illetve egyetlen szabadon választott fókuszmezőt használ. Az AF pontok kiválasztása a navigációs gombbal, vagy a mellette lévő joystick gombbal történhet. A navigációs gomb alatti kapcsoló „L” állásával zárolhatjuk a kiválasztott fókuszmezőt.

A fókuszmódok kiválasztása ugyanolyan, mint az elődön. Az objektív csatlakozó kioldó gombja alatti kapcsolóval választhatunk az automatikus vagy kézi állítás között, a kapcsoló közepén lévő apró gombot nyomva pedig a két vezérlőtárcsával állítható be a kívánt AF-mód. A hátsóval az egyszeri (AF-S) és folyamatos (AF-C) élességállítás között válthatunk, az elülső tárcsával pedig a terület módok között, melyekből egy újat is kapunk Group AF (csoport AF) néven. Az üzemmódok az alábbiak lehetnek:

  • S (single-point AF): a fotós szabadon választhat egyet az 51 AF pont közül.
  • AUTO: a gép automatikusan választja ki az élességállítás helyét (ez akár több AF pontot is lefedhet).
  • GRP (group-area AF): 5 pont területét lefedő fókuszcsoportok választhatók. Olyan esetekben célszerű használni ha egy fókuszmezővel nehezen fogható be a téma (pl. portré). Ebben a módban elsőbbséget élvez az előtér, és az észlelt arc.
  • 3D (tracking): témakövető fókusz az összes ponton, mely az expo gombot félig lenyomva rögzíthető a kívánt témán, és elmozdulásakor bármely irányban leköveti azt.
  • D51 (dinamikus 51-pontos): az összes fókuszpont közül kiválaszthatunk egyet, de a téma elmozdulásakor a környező pontok segítségét is igénybe veszi a rendszer. Csak folyamatos módban működik.
  • D21 (dinamikus 21-pontos): mint az előző, de csak 21 pontot használ a rendszer. Csak folyamatos módban működik.
  • D9 (dinamikus 9-pontos): mint az előző, de csak 9 pontot használ a rendszer. Csak folyamatos módban működik.

A menüben egyenként letilthatók a fenti AF-módok, ha valamelyikre nincs szükségünk.

A Nikon D4s-nél némileg finomítottak az automata élességállítás működésén, mely elsősorban a témakövetésen érhető tetten. Az áttervezett rendszer könnyebben befogja a témát, és gyenge kontrasztú, előre megjósolhatatlan mozgású (pl. focimeccs játékosai) témákat is jobb hatásfokkal lekövet. Magas érzékenységet használva is jobb teljesítménnyel működik a követés. A téma befogásának érzékenységét 5 fokozatban szabályozhatjuk a menüben.

Az automata élességállítás nem csak az expo gomb félig lenyomásával, de az AF-ON gombbal is aktiválható. Legalábbis alap beállításban, hiszen a gomb az expozíciós adatok rögzítésére is használható. Funkcióját a menüben határozhatjuk meg.

Manuális élességállításra a gép elején lévő kapcsolóval, vagy az objektív AF/M kapcsolójával válthatunk, és a kereső státuszsorának elején felvillanó kis lámpák segítenek a megfelelő élesség beállításában. A fókusz visszajelzés 1:8,0 fényerejű objektíveknél is működik.

A fénymérés terén nincs változás. A mérési tartomány 3D Color Matrix és középre súlyozott módban -1-20 Fé, szpot beállításnál pedig maradt 2-20 Fé. Mindezért egy 91 ezer pixeles RGB szenzor felelős.

A fénymérés a következő módokban használható:

  • Mátrix: a teljes képmezőt figyelembe veszi az expozíciós értékek meghatározásához. Az összes G, E és D sorozatú Nikkor objektívvel működik (egyéb automata optikákkal 3D Color Matrix III mérést használ a gép).
  • Középre-súlyozott: a teljes képmezőn mér, de a képközép 8, 12, 15 vagy 20mm-es területét fokozott mértékben veszi figyelembe.
  • Szpot: csak a képmező 4mm-es részén (1,5%-án) mér fényt.

Élőkép

Az AF módokat ugyanúgy állíthatjuk, mint az eredeti AF-rendszernél, de itt némileg más – a kontraszt-alapú rendszerhez szabott – beállításokat kapunk. Választhatunk normál és széles mezős módokat. Előbbinél a teljes képen akár 146 x 97 pont bármelyikét kijelölhetjük aktív fókuszpontként. Beállíthatunk ezen kívül témakövető, és arcfelismerő módokat is, melyeknél a gép automatikusan választ fókuszmezőt. A témakövetés nagyon gyors, bárhogy rángattuk a gépet a jelzőkeret mindig a kijelölt témán maradt. Arcfelismerésnél max. 35 emberi arcot képes detektálni a rendszer. Ez a mód (észrevétlenül) a fáziskülönbségen alapuló rendszer Auto beállításában is működik, mivel arc észlelésénél automatikusan oda állít fókuszt a gép. Működés tekintetében ugyanúgy egyszeri (AF-S), és folyamatos (AF-F) beállítások között válthatunk.

A kézi élességállításnál nincs fókusz visszajelzés, van viszont képnagyítás. A ‘+’ (nagyító) gombbal négy lépésben, max. 15x nagyításig növelhetjük a képkivágást, mely lehetőség akár AF módokban is adott.

Az élőkép alsó részén mindig láthatók maradnak a fontosabb felvételi adatok, valamint a képmezőben a fókuszpont. Az INFO gomb segítségével további, részletes infókat, illetve segédrácsot, élő hisztogramot, vagy virtuális horizontot is bekapcsolhatunk.

Videó módban az élőkép kivágása is 16:9-es oldalarányú, igazodva a mozgóképek formátumához. Ebben a módban is készíthetünk állóképeket, melyek így 16:9-es oldalarányúak lesznek.

Újdonság, hogy videó élőkép esetén a kontraszt alapú AF mezők méretét is beállíthatjuk, továbbá HDMI-n továbbított videó jel esetén az élőkép kijelzés is aktív marad.

státuszképernyő információi

videó mód információi

A D4s élőkép szolgáltatása az előző modellben megismert két működési módot is hozza. A Quiet, azaz csendes módra keresztelt beállításban a tükör mindvégig fent marad élőképnél, és csak a zár által keltett zajt halljuk. A Silent, vagyis hangtalan beállításnál szintén felcsapott tükörrel dolgozhatunk, és a zár is végig nyitott állapotban marad. Ebben a módban teljesen hangtalan sorozatokat is készíthetünk, CH módban (folyamatos fókusszal) 24 kocka/mp-es sebességgel, bár a felbontás legfeljebb 1920 x 1080 pixel lehet.

Sorozat fényképezés

Az új modell jobb teljesítményt nyújt sorozatban elődjénél. Bár az elérhető sebesség maximum ezúttal is 11 kép/mp, a D4 csak az első képnél rögzített expozícióval és élességgel hozta ezt a teljesítményt, folyamatos fényméréssel és fókusszal 10 kép/mp-et bírt. A D4s ezzel szemben a 11 kép/mp-es sorozat alatt is képről-képre tud élességet és fénymérést korrigálni. Ez azonban még nem minden, hiszen az egyhuzamban készíthető fotók száma is nőtt. Már az előd sem volt gyenge ezen a téren, de az új modell felbontástól és képformátumtól függően, akár 200 JPEG, vagy 176 RAW (12-bit) fotóig bírja, ami bizony nem mindegy a fő „szakterületének” számító sport- és riportfotónál.

A sorozatokat kezelő tárcsáról gyors (CH) és lassú (CL) sorozat mód választható. Gyors esetében a menüben 10 vagy 11 kép/mp-es, lassú módban viszont 1-10 kép/mp között bármilyen sebesség beállítható. Korlátozhatjuk a sorozatban készült képek számát is, mely legfeljebb 200 lehet.

A különböző módokban általunk mért képszámot az alábbi táblázatban foglaltuk össze. A méréshez egy 4 GB-os, elméletben 45MB/mp írási és olvasási sebességű CompactFlash memóriakártyát használtunk.
























Fájl/képformátum

11 kép/mp
6 kép/mp

RAW (12-bit, Lossless)

60

66

RAW (14-bit, Lossless)

46

49

TIFF L

48

50

JPEG Fine L

101

121

JPEG Normal L

191

200

JPEG Basic L

200

200

A mért adatok alapján annyi nyilvánvaló, hogy nem mindegy milyen memóriakártyát választunk. Az általunk használt gyors, de ma már nem a leggyorsabbak közül való CF memóriára kevesebb képet bírt egyhuzamban menteni a gép, mint a D4 egy XQD kártyára, és néhol csak a gyárilag megadott sorozat hossz harmada jött ki. Ilyen kártyával még közel fele sorozat sebességen sem sikerült produkálnunk a gyári értéket.

Az automatikus sorozatok terén semmi változás. Az automatikus expozíció sorozat 2-9 kép hosszú lehet, 0,3-1 Fé lépésközökkel. Választhatunk ugyanilyen hosszú vaku sorozatot sőt, kombinált expozíció és vaku sorozatot is. Ebből a modellből sem hagyták ki a 2-9 képes fehéregyensúly sorozatot, illetve a max. 5 képes ADL, azaz aktív dinamika korrekció sorozatot.

Az önkioldó beállításoknál maradt a 2, 5, 10 és 20 mp-es késleltetés. Beállíthatunk önkioldó sorozatot is 1-9 kép közötti hosszúságban, melyek között 0,5-3 mp-es késleltetési idő lehetséges.

Videó

A videó képességen ismét sikerült faragnia a gyártónak, elsősorban a képfrissítési sebességet illetően. A felbontás maximuma tehát FullHD maradt (1920 x 1080 pixel), a frissítési sebesség azonban a duplájára nőtt. A D4s-ben 60 és 50 kocka/mp is beállítható – mindkettő szabadon, a menüből. Ezen felül meghagyták a 30, 25 és a mozifilmekkel rokon 24 képkocka/mp-es sebességet is.

1920 x 1080 pixel (High), 60 kép/mp, MOV, 31 mp, 83 MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Beállíthatunk 1280 x 720 pixeles HD felbontást is, itt azonban már csak a 60 és 50 kocka/mp-es frissítés választható, a korábbi modellben még elérhető alacsonyabb sebességeket kivették. Helytakarékossági okokból megmaradt a VGA (640 x 424) közeli felbontás is, melynél 30 vagy 25 kocka/mp-cel dolgozhatunk.

Ahogy az előző modellekben, itt is rendelkezésre áll a DX szenzorméretet használó, képkivágott videó, mely 1920 x 1080 pixeles felbontásban, és 30, 25 vagy 24 képkocka/mp-es sebességgel készülhet.

1920 x 1080 pixel (High), 30 kép/mp, MOV, 41 mp, 51 MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Bármely felbontást választjuk is, a mozgóképek tömörítési minősége kétféle lehet: High (magas, max 42 Mbps), és Normal (24 Mbps). Kisebb felbontás vagy képfrissítési sebesség esetén 24 Mbps (High) és 12 Mbps (Normal), VGA-ban pedig 8 és 5 Mbps bitrátát kapunk.

Megmaradt a nyers videojel HDMI kimeneten való továbbításának lehetősége is, így a fentieknél jobb minőségben dolgozhatunk. A D4s, ellentétben a korábbi modellel, mindeközben a memóriakártyára is képes videót menteni.

1920 x 1080 pixel (High), 60 kép/mp, MOV, ISO1250, 28 mp, 126 MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

A videók H.264/MPEG-4 formátumban készülnek, MOV kiterjesztéssel. A menüben kiválasztható, hogy mely kártyára szeretnénk menteni a mozgóképet. A memóriakártyák neve alatt a maradék tárhelyre elférő videó hosszát is feltünteti a gép. Egy snitt hossza ezúttal sem haladhatja meg a 29 perc 59 mp-et, legalábbis Normal tömörítés és kisebb képfrissítés esetén. High tömörítéssel jobbára 20 perc után áll le a felvétel de 50/60 kocka/mp-es FullHD felvételnél 10 percben korlátozták a felvétel hosszát.

Több beállítási lehetőséget kapunk a hangfelvétel esetén is, mely alapból mono (Linear PCM), de sztereó külső mikrofont is csatlakoztathatunk. Ennek jelszintje lehet automatikus, vagy 20 fokozatban manuálisan beállított. Ha nincs szükség hangra a beépített mikrofon letiltható. Érdekes új funkció a mikrofon felvételi frekvenciatartományának megadása, mely lehet teljes, vagy csak az emberi beszédnek megfelelő középtartományra korlátozott. A videó menüben szélzaj szűrés bekapcsolására is módunk nyílik.

1920 x 1080 pixel (High), 60 kép/mp, MOV, ISO51200, 32 mp, 142 MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Hangjegyzet a D4s segítségével is készíthető az állóképek mellé, a gép hátulján lévő külön gombbal. A felvétel hossza legfeljebb 60 mp lehet.

A videofelvétel az elődökön megismert külön gombbal indítható, mely az exponáló gomb mögött kapott helyet. Először azonban a gép hátulján át kell kapcsolni videó módba és aktiválni az élőképet.

A felvétel ugyanabban a módban veszi kezdetét, melyet a fotózáshoz beállítottunk, és közben jórészt ugyanazok a beállítások használhatók. P módban csak az expozíció kompenzáció, S módban a záridő és az exp. kompenzáció, A módban a rekesz és az exp. kompenzáció, M módban pedig a rekesz/záridő és az érzékenység is állítható a felvétel folyamán. Mozgókép módban ISO200 és 409600 között szabályozható az ISO érték. Ebben a típusban M módban is választhatunk Auto ISO opciót.

1920 x 1080 pixel (High), 60 kép/mp, MOV, ISO409600, 31 mp, 82 MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Videó rögzítés alatt működik a fénymérés, és a kontraszt alapú AF is, mely az exponáló, vagy az AF-ON gombbal indítható. A videókép színének, élességének és kontrasztjának megváltoztatásához a Picture Control képfeldolgozási módokat használhatjuk, de elszínezhető a felvétel a fehéregyensúly változtatásával is, mely a felvétel alatt is manuálisan állítható marad.

Mozgókép módban az Fn, Pv, exponáló gomboknak, valamint a joysticknak külön funkciója is lehet, az utóbbival például felvétel közben is készíthetünk képeket a beállított videofelbontással megegyező (legfeljebb 1920 x 1080 pixeles) méretben. Ha csak a videó élőkép módot használjuk teljes felbontású, de 16:9 oldalarányú állóképeket készíthetünk.

1280 x 720 pixel (High), 60 kép/mp, MOV, 32 mp, 40MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Felvétel közben a fontosnak vélt képkockák meg is jelölhetők (Index marking), egy előre beállított funkciógombbal, így később a szerkesztésnél könnyedén visszakereshetők a lényeges részek. A Retouch menüben alapvető szerkesztési lehetőségeket is kapunk, például kijelölhetők egy snitt vágási pontjai, vagy utólag kilopható belőle egy tetszőleges képkocka a felbontással megegyező méretben (max. 1920 x 1080 pixel).