Kipróbáltuk: Nikon D5500 teszt

0

AF, élőkép, sorozat, videó

Autofókusz, fénymérés

A Nikon D5500 autofókusz rendszere semmit nem változott a korábbi modellekhez képest. Már a harmadik generáció örökli a D7000-ből átvett Multi-CAM 4800DX rendszert, mely 39 AF-pontot kínál köztük 9 kereszt érzékelővel. Használhatjuk mind a 39 pontot, de leszűkíthető sokkal szellősebben elhelyezett 11-re is ha úgy kényelmesebb. A rendszer -1 és +19 fényérték között működőképes.

Különböző terület módok is aktiválhatók, így például 9-, 21- és 39-pontos dinamikus AF. Az összes fókuszmezőből tetszés szerint egy is kijelölhető (felvétel módban a nyolcirányú gomb segítségével.), illetve a kiválasztásukat rábízhatjuk az gép automatikájára is.

A fáziseltérésen alapuló fókuszrendszer működhet kioldás vagy élesség prioritással; előbbinél akkor is készíthetünk fényképet, ha az az AF-rendszer nem volt képes élességet állítani, utóbbi állásban viszont mindig megvárja a gép, hogy sikerült-e fókuszálni.

Sötétben a gép markolata melletti, fehér AF-segédfény lámpa segíti a fókuszrendszert, mely 0,5-3 méter között hatásos.

A készülék hátulján található AE-L/AF-L gombbal rögzíthetjük az élességet és a beállított expozíciós adatokat. A menüben programozható, hogy egyik vagy másik, esetleg mindkét funkciót végezze. Ezen felül az automatikus élességállítás aktiválására (AF-ON) is beállítható.

Élességállítási módként egyszeri (AF-S), vagy folyamatos (AF-C) állás kapcsolható be a gyorsmenüben. A mellettük lévő AF-A beállítás automatikusan vált a két üzemmód között.

Ha MF módot választunk, és M módra kapcsolunk az optikán, kézzel, az objektív fókuszgyűrűjével állíthatjuk az élességet. Ilyen esetben szemünkre és a keresőre kell hagyatkoznunk, de azért kapunk némi segítséget is a Távolságmérő mód képében. Ezt bekapcsolva a kereső státuszsorában nyilak jelzik, hogy a kijelölt ponton az ideális élességtől való eltérést.

A fénymérésért is a korábbi modellektől örökölt 2016-pixeles RGB szenzor felel, mely 3D színes mátrix II, Középre súlyozott (75%, 8 mm-es középterülettel), és szpot (2,5%-os merőterülettel) módokra állítható. A fénymérés 0-20 fényérték között, szpot módban pedig 2-20 Fé között működik. Záridőként 30-1/4000 mp közötti érték állítható 1/3, vagy 1/2 Fé lépésekben. Bulb (B) mód beállítására is van lehetőség, mely az exponáló gomb folyamatos nyomva tartásának idejéig tart. Az expozíciós beállítások +/-5 Fé tartományon belül, 1/3 lépésenként korrigálhatók.

Élőkép

A módválasztó tárcsa alatti karral aktiválható LiveView (élőkép) tekintetében is az érintésérzékenység a legfőbb újítás. A képernyőn számos felvételi információ jelenik meg, melyek az Info gombbal válthatók. Így például megjeleníthető kompozíciós rács, videó élőkép módban pedig a 16:9-es videó képarányt jelző határvonal, valamint a hangfelvétel bemeneti szintjét mutató sávok is. Az élőképen expozíció szimuláció is megjelenik, tehát expozíciós beállításainknak megfelelően sötétedik vagy világosodik a látvány, mely egyben a készítendő kép világosságát is előre jelzi.

A képernyő bekeretezett ikonjai érintőgombként működnek. Ennek köszönhetően manuális módokban a képernyőről állítható a záridő és a rekeszérték, de a kompaktoknál megszokott AF-pont kijelölést, fókuszálást és azonnali expozíciót is aktiválhatjuk a képernyőn keresztül. Ha ezt kikapcsoljuk a képmező bármely pontjára bökve az adott helyre ugrik a fókuszpont, ami nagy segítség a kijelölésében.

Élőkép módban nem fázis, hanem kontraszt alapú AF-rendszert kapunk, melynek köszönhetően – akár a fent említett érintéses módszerrel, akár az iránygombokkal – a képen bárhol kijelölhető a fókuszpont, mely normál, vagy széles méretű lehet. Normál méretben igen részletesen, összesen 173 x 113 pozícióban jelölhető ki a kívánt pont. AF mező módként a normál és széles pontok mellett arcfelismerés és témakövetés is beállítható.

Kézi élességállításnál az élőképen 5-fokozatú nagyítás is bekapcsolható, mely a kijelölt fókuszpont területét nagyítja fel, így nem mozgó témáknál könnyen ellenőrizhető az élesség pontossága.

A képernyőn megjelenő „i” ikon ugyanazt nyújtja, mint a hasonló feliratú gomb. Egy gyorsmenüt kapunk, melyen ezúttal is a már említett beállítások érhetők el, videó élőkép módra kapcsolva (Info gomb) azonban a videóhoz köthető fontosabb beállítások érhetők el vele, mint a felbontás és minőség, mikrofon jelszintje, fehéregyensúly, érzékenység, képhatás, szélzaj csökkentés, élességállítási mód és AF-mező mód.

Sorozat

A fényképezőgép különböző sorozat módjai az objektív elülső kioldógombja alatt található kis gombbal kapcsolhatók be és a jobb-bal iránygombokkal vagy érintéssel választhatunk közülük. Kétféle sorozat módot kapunk: L, vagyis lassú, és H, azaz gyors módot. L módban legfeljebb 3 kép/mp-es sebességet kapunk, bármely képformátumban és felbontásban. H módban 5 kép/mp az elérhető maximum, feltéve, hogy JPEG, vagy 12-bites RAW formátumot használunk. 14-bites RAW-nál 4 kép/mp-et adott meg a gyártó. Szokásunkhoz híven megmértük a sorozatban készíthető képek számát is. Íme:
























Fájl/képformátum

5 kép/mp (4 kép/mp 14-biten)
3 kép/mp

RAW (12-bit)

8

9

RAW (14-bit)

6

6

RAW+JPEG Fine L

5

5

JPEG Fine L

20

100

JPEG Normal L

100

100

JPEG Basic L

100

100

A sorozatok menüjében érhető el a Q-mód, ami csendes expozíciót, vagyis csillapított kioldást jelent. Az exponáló gomb lenyomásakor felcsapódik a tükör, nyílik a zár és elkészül a fénykép, de a tükröt csak a gomb felengedésével húzza vissza a gép.

Ugyanebben a menüben választható ki a 10 mp-es és 2 mp-es, vagy kioldóval (ML-3) késleltetett expozíció. A Custom menüben megszabhatjuk a késleltetés hosszát (2,5,10, 20 mp), sőt a készíthető képek számát is (1-9 fotó).

A BKT funkciók, vagyis az automatikus sorozatok legkönnyebben a gyorsmenüben érhetők el. Készíthetünk automatikus expozíció sorozatot, mely 3 kép hosszú, a köztük lévő expo lépésköz pedig 1/3 és 2,0 fényérték lehet. Beállíthatunk fehéregyensúly sorozatot is, így az eredeti WB beállítás mellett egy borostyán és egy kék tartomány felé eltolt színű képet kapunk. Az ADL, azaz dinamika korrekció-sorozat két felvételt készít ki- és bekapcsolt Active D-Lighting mellett. A második kép mindig a beállított D-Lighting értéknek megfelelő, ha pedig kikapcsoltuk Auto állásban készül.

Videó

A Nikon DSLR-ek jó ideje FullHD videó felbontásra képesek, de a D5300 volt az első, amely 60 kocka/mp-es (progresszív) sebességgel volt képes erre. A D5500 nem igazán változott hozzá képest, a max. felbontás ezúttal is 1920 x 1080 pixel a képsebesség pedig 60 fps. (PAL módban: 50 fps). Ezen kívül 30/25 fps, és 24 fps sebesség választható. Kisebb felbontásként 1280 x 720 pixel állítható, melynél csak adott (60 vagy 50 kocka/mp) frissítéssel dolgozhatunk. A tárhelyspórolós videósok 640 x 424/25p (30p) beállítást is választhatnak.

1920 x 1080 pixel, 24 kép/mp, MOV, 31 mp, 90MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Bármelyiket is választjuk kétféle tömörítési minőséget (kiváló és normál) is beállíthatunk egy másik menüpont alatt. A Kiváló minőség 24 Mbps-t, a Normál 12 Mbps-t jelent.

1920 x 1080 pixel, 25 kép/mp, MOV, 30 mp, 86MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

1920 x 1080 pixel, 25 kép/mp, MOV, 30 mp, 86MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Sajnos Full HD felbontásban, 50 vagy 60 kocka/mp-es sebességgel és Kiváló tömörítéssel legfeljebb csak 10 perc, Normál tömörítéssel 20 perc rögzíthető egyhuzamban. Ennél kisebb felbontásokban 20-30 perces snittek készülhetnek.

1920 x 1080 pixel, 50 kép/mp, MOV, 30 mp, 141MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

1920 x 1080 pixel, 50 kép/mp, MOV, 31 mp, 158MB, AF-sebesség
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Hangot alapból sztereóban vesz fel a készülék a tetején lévő mikrofonpárral, de ha ez nem elég jó minőségű, külső mikrofon csatlakoztatására is van lehetőség a gép oldalán lévő sztereó mini-jack bemeneten. A gyártó a Nikon ME-1 típust ajánlja. A hangfelvétel jelszintjét 20 fokozatban szabályozhatjuk a menüben, de beállíthatunk automatikus érzékenységet is. A mikrofon ki is kapcsolható. A készülék szélzajcsökkentő funkciót is kínál. A videók MOV formátumban készülnek H.264/MPEG-4 tömörítéssel, a hang pedig lineáris PCM.

1920 x 1080 pixel, 25 kép/mp, MOV, 36 mp, 101MB, AF-sebesség
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

A videó csak az élőkép mód aktiválása után indítható az expo gomb mögötti piros videó gombbal. Ugyanez a kezelőszerv szolgál a felvétel leállítására is. Élőkép módban az Info gombbal videó nézet is aktiválható, melynél az alap videó adatok mellett a hangfelvételi jelszint és 16:9-es képkivágás is kijelzésre kerül.

1280 x 720 pixel, 50 kép/mp, MOV, 35 mp, 96MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

1280 x 720 pixel, 50 kép/mp, Illusztráció mód, 63MB
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Felvétel közben az élőképes módnál használt kontrasztérzékelésen alapuló AF-rendszer használható, de átkapcsolhatunk kézi élességállításra is. Lehetőségünk lesz a rekesz és/vagy a záridő, illetve az expo korrekció felvétel alatti állítására is, a főtárcsán beállított módnak (P, S, A, M) megfelelően. Az érzékenységet ISO200 és 25600 között automatikusan állítja a gép, a felhasználó legfeljebb a maximum értéket szabhatja meg. A kézi beállítások lehetősége letiltható a Videóbeállítások menüpont alatt

A rögzített videók a gépen belül is vághatók a kezdő és végpontjuk kijelölésével. Lejátszáskor lehetőségünk lesz egy kívánt képkocka állóképként való mentésére is, mely a videófelbontásnak megfelelő képpontszámú (legfeljebb 1920 x 1080 pixel) lehet.