Kipróbáltuk: Olympus E-400 teszt

Felépítés I.

Még a Photokina 2006 szakkiállítás előtt jelentette be az Olympus az új belépő szintű digitális tükörreflexes vázát, az E-400-at. Az új modell elnevezése picit talán szakított az eddigi gyakorlattal, tudniillik a modellszámok eddig növekedtek: E-300; E-330; E-500. Talán a méretbeli csökkenés lehet oka annak, hogy a modellszám ezúttal nem felfelé, hanem lefelé mozdult, s így lett belőle E-400.
Az LCD-jén élőképet is biztosító E-330 után talán sokan azt várták, hogy az új modellekbe alapszolgáltatásként fog bekerülni a LiveView mód. Többek között én is erre számítottam, de az olcsó belépő szintű modellbe anyagi okok miatt érthető módon mégsem került LiveView üzemmód. Azt persze nem tudjuk biztosan állítani, hogy a soron következő olcsóbb modelleknél sem használhatjuk majd ezt a lehtőséget.
Mindenesetre az új váz egyik legjelentősebb fejlesztése a 10 Mpixeles, 4/3-os CCD.

Az E-400 bejelentésével egyidőben új NégyHarmados objektívek is megjelentek, melyek közül a ZuikoDigital 14-42 mm/F3,5-5,6 ED optika kerül a gép mellé kit kiszerelésben. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy ismét a költséghatékonyság szellemében készült az új optika, hisz sem a fényerő, sem a külső kialakítás nem utal arra, hogy komoly optikai fejlesztések volnának a tubuson belül. A teljesen műanyag (a bajonettet is érintő) kialakítás ellenére a lencsetagok között extra alacsony szórású (ED) típust is találunk, amely a kromatikus aberráció minimálissá tételéért dolgozik. A korábbi ZD kit objektívekben nem alkalmaztak ilyen lencsét, így ezt a módosítást mindenképpen előrelépésnek kell tekintenünk.

Különbségek

A főbb különbségeket táblázatunkban foglaltuk össze.
Az E-500-hoz képest az új fényképezőgép külsőleg is, és szolgáltatásait tekintve is eltéréseket mutat. A sajtóközleményekben leginkább hangoztatott változás természetesen a nagyobb felbontású képérzékelő volt, de szinte hasonló hangsúlyt kapott az a tény is, hogy az E-400 az új 14-42 mm-es optikával pehelysúlyúnak számít a digitális tükörreflexes fényképezőgépek között. A váz mindössze 375 grammot nyom.
Ez utóbbit nemcsak marketing okokból emelik ki, hiszen valóban könnyű gépről van szó: a kicsomagolás és az objektív feltekerése után ugyanis az első kézbevételkor két fő gondolat jutott eszembe: hogy lehet ilyen könnyű gépet készíteni, ill. miért kellett a jó fogású markolatot megszüntetni, helyét egy kis kiemelkedéssel felváltani? Vélhetően a kis méret elérése miatt.
Külsejét tekintve a gép nem vált keskenyebbé (a képek csalókák, az objektív foglalat került beljebb), viszont alacsonyabb lett. A nyakpántot tartó fül is előre került, amely egyrészt jó, mivel így kiegyensúlyozottabban lóghat a gép a nyakunkban, másrészt rossz, mert kényelmetlenebbé teszi a gép fogását (a fül sokszor van útban).

A legfontosabb külső változások után a további részleteket táblázatunkban foglaltuk össze.

Képérzékelő

A képérzékelő a 4/3” típusú szenzorok között a jelenlegi legnagyobb felbontású. Mérete 17,3×13,0 mm, ekkora felületre 11,2 millió képpontot helyeztek el. Ebből 10,0 millió pixelt használ fel a fényképezőgép a képalkotáshoz.
A NégyHarmados rendszer egyik jellemző tulajdonsága, hogy a képérzékelő negyedakkora területű, mint egy kisfilmes képkocka. Ebből kifolyólag az objektívek gyújtótávolságát 2-vel kell fejben felszoroznunk, hogy az azonos látószöghöz tartozó kisfilmes fókusztávolság értéket megkapjuk. Egy 50 mm-es objektív tehát itt már telének számít, míg egy 24 mm-es még nem ad igazán nagy látószöget.

A CCD-re objektív cseréje alkalmával esetleg felkerülő porszemeket a bekapcsoláskor automatikusan működésbe lépő ultrahangos (SuperSonic Wave Filter) tisztítórendszer rázza le, amelynek működését a váz felső részén elhelyezett kék színű (SSWF feliratú) LED jelzi. Ennek hatékonysága igen jó, a teszt időszaka alatt egyszer sem készült olyan felvétel, ahol a képen zavaró sötétebb folt jelent volna meg a CCD elé kerülő porszem miatt, pedig jópárszor cseréltünk objektívet a szabadban is.
Az érzékenységet ISO100 és ISO1600 között állíthatjuk, a lépésköz 1/3 Fé.

Legnagyobb felbontásban 3648×2736 képpontból álló fotókat készíthetünk, ezeket RAW (.orf) vagy JPEG formátumban menthetjük el. RAW formátum mellé választhatunk JPEG típusú fájlt is, így a veszteségmentes és tökéletesen utófeldolgozható kép mellé gyorsan és egyszerűen kezelhető JPEG kép is kerül. A JPEG tömörítési foka legnagyobb felbontásban két lépésben változtatható: SHQ (1/2,7) és HQ (1/8). Az SQ minőséghez tartozó felbontást a menüben adhatjuk meg a következő értékek közül: 3200×2400, 2560×1920, 1600×1200, 1280×960, 1024×768 és 640×480. A tömörítési fok 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 értékre állítható.

Optika

A gépvázra a 4/3-os rendszerhez készített objektívek csatlakoztathatók. Ilyen optikákat nemcsak az Olympus fejleszt és gyárt, hanem a Sigma és a Leica (Panasonic) is. Utóbbi egyelőre egy optikával büszkélkedhet, melyet a Panasonic DMC-L1 tesztünkben ismertettünk. A jelenlegi objektívpark a halszem és az ultra nagylátószögű zoomobjektívektől az ultratele zoomobjektíveken keresztül több fix fókusztávolságú és makró objektívet is magába foglal. A választék tehát mára már jelentős, s a Panasonic ringbe szállásával várhatóan újabb objektívek fognak megjelenni a FourThirds szabványhoz.

Ha a fényképezőgépet kit kiszerelésben vásároljuk meg, akkor az új ZD 14-42 mm/F3,5-5,6 ED objektívet kapjuk hozzá. Ennek külső kialakítása teljesen műanyag, beleértve a bajonettet is, de használat során nem tűnik „műanyag gagyinak”, még teljes zoomnál sem lötyög. A teljes zoomtartomány hajszálnyival kevesebb, mint 45 fok eltekeréssel bejárható, akadást az elforgatás során nem tapasztaltam. Az élességállító gyűrű – ahogy az összes ZD optikánál – elektronikus működésű, vagyis csak akkor fogja mozgatni a belső lencsetagokat, ha a gép MF módban van. Az elektronikus élességállító gyűrű használatát kicsit nehéz megszokni, már csak azért is, mert nem érezzük a két végállást, ill. túl gyorsan nem is forgathatjuk el, hiszen azt az optika nem tudja lekövetni.

Sorozat fényképezés

sorozat hangfelvétele

Az E-500-hoz képest az E-400 sorozatfelvételi képességén javítottak, legalábbis ami a sebességet és a puffer tárkapacitását illeti. A különleges sorozatok viszont kikerültek az E-400-ból, így nem használható sem fehéregyensúly, sem kézi fókusz sorozat.

Sorozat felvételt a gyári adatok szerint 3 kép/mp sebességgel készíthetünk, RAW formátumban maximum 5 képig. A mérések 3,07 kép/mp sebességet igazoltak. Érdekes, hogy az adatlap szerint RAW formátumban csak 5 képet készíthetünk egymás után, ezzel szemben többször előfordult, hogy még a hatodik kép is elkészült, mielőtt a puffer betelt volna. Ez már csak azért is fura, mert a RAW képek tömörítetlenül kerülnek a kártyára, vagyis méretük témától és érzékenységtől függetlenül mindig ugyanakkora. JPEG tömörítést választva hosszabb sorozatok is készíthetők, HQ módban gyors memóriakártyával (50x és felette) témától függően akár 20-30 képig is kitart a gép. Ha a puffer betelik, a sorozatkészítés nem áll le teljesen, mint az E-500-nál történt, hanem folytatódik, de a következő kép elkészültéig meg kell várnunk, míg a pufferben legalább egy képhez szükséges hely felszabadul.

A sorozatfelvételkor mért kártyaírás sebessége SanDisk 256 MB Ultra II CF kártyával 5385 KiB/s, 128 MB-os xD kártyával 1200 KiB/s volt. Ebből is látható, hogy az xD kártya támogatás itt elsősorban a kompatibilitás miatt fontos, de ha nagy írási sebességet szeretnénk elérni, akkor mindenképpen a CF kártya alkalmazása a célszerű. Sajnos az xD kártya annyira lassú, még a legegyszerűbb CF kártyára is nagyobb sebességgel ment a gép.

Ha automatikus expozíció-sorozatot választunk, akkor 3 képet készíthetünk +- 0,3..1 Fé lépésközzel. Ez az üzemmód nem jelenti a sorozatmód használatát, azt nekünk külön be kell állítani.

A kioldást 2 vagy 12 mp-es időzítővel, illetve vezeték nélküli távkioldóval (azonnali vagy 2 mp-es időzítő) végezhetjük. Ennek vevőegysége ill. vörös színű visszajelző LED-je a gép elején, a markolat mellett található.