Felépítés II.
Ergonómia
Az Olympus E-P2 külsőre semmit sem változott elődjétől. A gép méretei alapján kompaktnak, sőt akár ultrakompaktnak is nevezhetnénk. Valódi ergonómiáról és kényelemről nehéz is így beszélni. A kényelmes fogásért azonban a gyártó mégis tett néhány lépést, markolat hiányában a gépváz elejére csak egy műanyag kiemelkedés került, mely bőr hatású texturáltságot kapott. A hátlapon szintén található egy kiemelkedés a biztosabb fogás érdekében, itt támaszthatjuk meg hüvelykujjunkat, valamint itt található az egyik vezérlőtárcsa is. A másik vezérlőtárcsa szintén a hátlapra került, ez a négyirányú navigáló nyilak funkcióját is megvalósítja. Mivel ez az apró tárcsa könnyedén elfordul, így az iránygombok megnyomásánál néha kellemetlen lehet, hogy azt a gép a vezérlőtárcsa elfordításának tudja be.
Az üzemmód tárcsát a váz bal oldalára helyezték. Ez nem emelkedik ki a gépvázból, forgatásához csak a hátlapból kinyúló tárcsát használhatjuk. Ez így egy kicsit kényelmetlen megoldás.
LCD és kereső
A fényképezőgépre 3″ képátlójú, 7,6 cm-es hasznos képméretű LCD került, melynek felbontása 230 ezer szubpixel. Ez a méret manapság már átlagosnak tekinthető. A felbontás nem kiemelkedő, lehetne ennél nagyobb (460 ezer, vagy 920 ezer pixeles is), de a megjelenített képek részletgazdagságával így sincs probléma. A megjelenített színek is jók, bár a lila megjelenítése inkább kékbe hajló. A kontraszt is megfelelő. A HyperCrystal LCD nagy betekintési szögű, így fej fölüli fotózásnál is könnyedén komponálhatunk.
Az LCD háttérvilágítását ±7 értékben módosíthatjuk, valamint szintén ±7 lépésben változtathatjuk meg a színezetét (hue).
Az kijelző erős napsütésben viszonylag jól látható, de sajnos az E-széria többi tagjához képest az E-P2 nem transzflektív kijelzőt kapott, ami azt jelenti, hogy erős napsütésben csak a világosabb részek lesznek jól láthatók, s szükség lesz a fényerő felemelésére.
Opcionálisan vásárolhatunk VF-2 jelű elektronikus keresőt is, amelyet a vakupapucsba kell illesztenünk. A keresőhöz igényes, bársony borítású tokot is kapunk, amelybe használaton kívül helyezhetjük a VF-2-t. A tok keskenyebb övre, vagy a nadrágok övpántjára is felfűzhető.
A keresőben 24 fokos szög alatt látható a megjelenített kép, amely egy képzeletbeli 1×-es nagyítású 100% lefedettségű tükörreflexes fényképezőgép keresőjének 61%-át adná. Ez bizony még a mai APS-C DSLR-ek keresőinél is szép érték lenne. A keresőkép tehát nagy, a felbontás pedig óriási:
1,44 millió szubpixelnek megfelelő, ami soha nem látott részletességet ad a képnek. A pixelek gyakorlatilag láthatatlanok, a kép az eddigiekhez képest hihetetlenül részletes. Valójában nincs a kijelzőn 1,44 millió szubpixel, csupán a technológia különbözik a hagyományos RGB LCD-ktől. Már korábban is láthattunk olyan megoldást, amely pixelenként volt képes bármilyen szín megjelenítésére, váltott színű kijelzési módban. A VF-1 elektronikus kereső minden bizonnyal ugyanazt a panelt kapta, mint amit már a Panasonic Lumix DMC-G1-ben láthattunk. A kijelző a projektoroknál és a Panasonic professzionális videokameráiban már alkalmazott LCOS (Liquid Crystal on Silicon) technológiát használja, amit tekinthetünk az LCD és DLP egyfajta ötvözetének is. Az LCD-ktől eltérően itt nem egymás melletti különböző színű képpontokról van szó, hanem egy monokróm, 800×600 pixeles (0,48 Mpixel) képről, amely a vörös, zöld és kék (RGB) világossági információt gyors egymásutánban villantja fel. Olyan gyorsan, hogy szemünk nem képes elkülöníteni ezeket. Mindeközben vörös, zöld és kék LED-ekkel világítják meg amely szemünk (agyunk) számára folyamatos, színes mozgóképként érzékelhető. A képváltás sebessége 180 Hz, a végleges látott képet azonban – a három, váltakozó színkomponens miatt – 60 Hz-es képfrissítésként észleljük. Ez persze elegendő ahhoz is, hogy a Microtech kijelzőinél látható kék-vörös szellemkép itt már ne jelentkezzen. Az LCOS „pixelmentességét” a pixelek közötti minimális, szem számára láthatatlan hézagoknak is köszönheti, ami az LCD-nél jóval kisebb.
A felfelé is kinyitható, szögkeresőként is alkalmazható VF-2 dioptria korrekciós tárcsával is rendelkezik, amely -3 és +1 közötti állítási lehetőséget kínál.
A kijelzőn fotózáskor a legfontosabb paraméterek olvashatók le, úgy mint: vakumód, érzékenység, fénymérés, fókuszmód, arcfelismerés, fehéregyensúly, sorozat vagy önkioldó, stabilizátor mód, kép oldalarány, felbontás és minőség, záridő, rekeszérték, expozíció eltolás, hátralévő képek száma.
A gyorsmenünek és a négyirányú navigáló gombok funkcióinak köszönhetően ezek javarésze könnyen módosítható is. A gyorsmenüről a menürendszer oldalon írtunk bővebben.
Lejátszáskor ha a fényképezőgépet elfordítjuk, a kijelzett kép automatikusan a géppel együtt fordul, így portré állású képet is könnyedén megnézhetünk a kijelző teljes felületének használatával. Ilyenkor a nagyítás során is elfordított, vagyis helyes képet látunk. A fotókba max. 14x-es mértékig nagyíthatunk, a teljesen kinagyított képen jól ellenőrizhető az élesség, elmosódottság alig jelentkezik, az 1×1 pixeles részletek is jól elkülöníthetők.
Az E-P1-nél még azt írtuk, hogy a teljesen kinagyított képeken JPEG tömörítés nyomait és blokkosodást vélhetünk felfedezni, ami alapján azt hihetnénk, hogy a SuperFine képek is erősen tömörítettek. Ezt az E-450-nél és E-520-nál is tapasztaltuk, az új E-620-nál viszont ilyen probléma nem jelentkezett. Furcsának találtuk, hogy az E-P1-nél ez a hiba megmaradt. Örömteli azonban, hogy az E-P2-nél már javították ezt a problémát, így most már teljes nagyításnál sincs ilyen jellegű hiba, legalábbis JPEG képnél. A RAW formátumú kép nagyított nézetél gyengébben ugyan, de érezhető a beágyazott JPEG erősebb tömörítése. RAW+JPEG használatakor a gép kellően intelligens és ez esetben a JPEG képből nagyít, nem a RAW fájlból, ami a részletek tökéletes megjelenítését eredményezi.
Nagyított nézetben ha az Info gombot megnyomjuk, a képek között lépkedhetünk úgy, hogy a nagyítás megmarad. Így hasonló képeken jól ellenőrizhető, melyiknél sikerült leginkább eltalálni a fókuszt. Szerencsére a kártyaolvasás sebessége itt nem befolyásolja a képellenőrzést (mint az E-620-nál), itt kellően nagy puffer áll rendelkezésünkre, így 2 kép bele is fog férni, ami a képek oda-vissza váltogatásánál mindig a részletes kép megjelenítését teszi lehetővé.
Ha nagyított nézetben az Info gombot megnyomjuk, a képek között lépkedhetünk úgy is, hogy a nagyítás megmarad. Így hasonló képeken valamelyest ellenőrizhető, melyiknél sikerült leginkább eltalálni a fókuszt.
Vaku
A vázra továbbra sem került vaku.
A felső részen rendszervakuk számára alakítottak ki vakupapucsot, amelybe az Olympus rendszervakuin kívül középpontos érintkezőjű vakukat is illeszthetünk. Persze elektronikus keresőt és vakut az azonos csatlakozás miatt nem használhatunk.
Az Olympus E-P2-hez egyébként a gyártó a 14-es kulcsszámú FL-14-et ajánlja, amit az E-P1-hez fejlesztettek, s azzal együtt jelentettek be.
Az FL-14 TTL-Auto, Auto, vagy manuális módban működhet. Manuális módban azonban csak olyan gépvázzal tud működni, amely menüben kínálja a beállítható vakuteljesítményt, mivel a vakun nincs teljesítmény szabályozás.
A villanóra 3 gomb került, a teszt villantás, a módválasztó és a ki/bekapcsoló nyomógomb.
Működtetéséhez 2 db AAA méretű (mikro-) ceruza akkumulátorra vagy elemre van szükség (vélhetően emiatt nem is túl hosszú a működési idő). A vaku feltöltése friss akkumulátorokkal 4 mp alatt történik meg.
A használható legrövidebb szinkronidő: 1/180 mp, amelyet a menüben 1/60 mp-re növelhetünk, de megadhatjuk a vakus képekhez a legkisebb zársebességet is.
A vörösszemek kialakulását elővillantással csökkenthetjük. Ha esetleg mégis nyusziszemeket kaptunk a fotónkon, azokat akár a gépen belül is korrigálhatjuk (csak JPEG formátumnál).
A használható vakumódok a következők: automatikus, vörösszem csökkentő, derítő, tiltás, vörösszem csökkentő lassú szinkron, lassú szinkron, lassú szinkron a második redőnyre.
Élességállítás, fénymérés
Az automatikus élességállítás 11 ponton történhet, kontraszt érzékelés elvén.
A fókuszmódok között az AF gombbal és a hátsó tárcsával válthatunk:
- S-AF: egyszeri autofókusz. Az exponáló gomb félig lenyomott állapotára indul az automata élességállítás, és a beállított fókuszmezőnek megfelelő terület távolságában marad. A gombot félig nyomva tartva és a képet átkomponálva a beállított élességállítási távolság megmarad.
- C-AF: folyamatos AF. Az élességállítás ez esetben is az exponáló gombot félig lenyomva indul, de a kép átkomponálásakor az AF pont alatti terület távolságának megfelelően változik. Alkalmas például mozgásban lévő dolgok folyamatos fókuszban tartására.
- MF: kézi élességállítás az objektív fókuszgyűrűjével. A gyűrű elektronikus vezérlésű, így a gép menüjében meghatározhatjuk az elfordítás irányát is.
- S-AF+MF: kombinált kézi és automata élességállítás. Az S-AF által beállított távolságot a manuálisan átállíthatjuk.
- C-AF+TR: folyamatos, témakövető élességállítás, ami nem csak az előre/hátra, de a képsíkon történő elmozdulást is képes követni.
Kézi élességállítás is használható, ekkor akár 10×-es valós nagyítás is elérhető, amely a fókusz tökéletes beállítását teszi lehetővé, elsősorban állványon.
Az élességállítás sikerességét a kijelző jobb felső sarkában megjelenő zöld kör és csipogás jelzi.
Sajnos a fényképezőgépre nem került AF segédfény, s ez az FL-14 vakuval sem hidalható át. Így kevés fénynél az AF bizony komoly gondban lehet.
A fénymérés digitális ESP (Electro-Selective Pattern), középre súlyozott átlagolt, vagy szpot elven (a kép 2%-án) történhet. Lehetőség van a HighKey és LowKey fotók készítésekor kifejezetten ehhez létrehozott szpot fénymérést használni.
Memóriakártya, akku, csatlakozók
A fém állványmenetet az optikai tengely vetületétől kb. 1,5 cm-re helyezték el, nagyjából a gép középpontja alá. Vélhetően nemcsak én örültem volna jobban annak, ha ez az eltolás nem jobbra, hanem balra történik, hiszen ebben az esetben a kártya és az akkumulátor fedlapját állványra helyezett gépnél is kinyithatnánk. Más kérdés, hogy precíz panorámázásra így is csak nehezen lenne alkalmas.
A fényképezőgép jobb oldalán, egy műanyag ajtó mögött találjuk az Olympusnál már megszokott, kombinált USB/AV kimenetet, valamint ezalatt a HDMI csatlakozót. Ez a műanyag ajtót anyagában fekete színű, így első ránézésre hasonló a szálcsiszolt fémburkolathoz.
A kártyafoglalat az akkumulátor előtt található, azzal közös ajtó mögött. Az akkumulátor ajtajának nyitott állapotában a fényképezőgép működőképes marad, így a fém megerősítést nem tartalmazó fedlap esetleges letörése nem okozza a gép használhatatlanságát
Az akkumulátort rejtő ajtó egy rugós kapcsoló elhúzásával nyitható. Ekkor az akkumulátor természetesen még nem esik ki, azt egy rugós retesz védi. Az Olympus E-P2-hez ugyanazt az akkumulátort használhatjuk, mint az E-rendszer újabb tagjaihoz (ld. E-P1, E-620), vagyis a PS-BLS1 típusút. A Li-ion akkumulátor 7,2 V feszültségű, kapacitása 1150 mAh. Feltöltése külső akkumulátor töltőben (BCS-1) történik. A teljesen lemerült gyári akkut a kezelési útmutató alapján kb. 3,5 óra alatt tölthetjük fel, nekünk ez 2 óra 50 perc alatt sikerült.
Az akku töltöttségének kijelzése három állapotú, tele érték, fél töltöttség, illetve üres jelzés lehetséges.
