Optika I.
| Beállítható fókusztávolságok | |
|---|---|
| |
Az optika fókusztávolságát a teljes nagylátószögű álláson kívül mintegy 97 pozícióra állíthatjuk. S ez még nem is biztos, hogy pontos érték, mivel a tartomány többszöri végigjárása után is akadt olyan érték, amivel csak egyszer találkoztunk. A beállítás egyébként érdekes, mert alapvetően viszonylag nagy lépésekben tudjuk változtatni a fókusztávolságot, de több előre/vissza mozgatással köztes értékekre is ráállhatunk. A választható értékek jó ívet mutatnak, nagyobb törés csak az ekvivalens 130 mm után következő 147 mm-nél, illetve a 398 mm-t követő teljes tele állásnál, vagyis 436 mm-nél tapasztalható.
A Leica DC Vario-Elmarit optikája 11 lencsetagot (ebből 3 aszférikus) tartalmaz, 8 csoportba rendezve. Az aszférikus tagoknak köszönhetően leképezési hibák minimálisak, gömbi hibával csak nagylátószögnél találkoztunk, de ott is igen kicsiny mértékben. Az objektív fizikai fókusztávolsága 6-72 mm, amely kisfilmes formátumba átváltva az FZ5-nél megfelel 36-432 mm-nek (az FZ4-nél 35-420 mm-nek felel meg). A fényerő a kompakt ultrazoom gépek között átlagosnak mondható: nagylátószögnél f/2,8, tele állásban f/3,2. Az első FZ szériás Panasonic fényképezőgépek fix F2,8 fényerejű optikái azért picit csábítóbbak voltak, de ne felejtsük el, hogy azok mérete és tömege is jóval nagyobb. Ha valakinek fontosabb a jobb, teljes zoomtartományon keresztül állandó fényerő, de nem számít a nagyobb súly és méret, akkor az FZ10 és FZ20 modelleket javasoljuk. Visszatérve az FZ5-höz: a készített képek részletgazdagsága jó, sőt sok esetben jobbat kaptunk, mint amire számítottunk. Többször sikerült olyan szép éles, részletgazdag képet csinálni, amiről nehéz lenne megmondani, hogy egy 1/2,5″ típusú CCD-re egy 12x-es átfogású optika vetítette a képet. Képminőség és részletgazdagság tekintetében tehát nagyon meg vagyunk elégedve az FZ5-össel.
A kromatikus aberráció az ultrazoom gépekben eleve nagyobb, mint kisebb átfogású társaiknál, ezért itt is elég erősen érezni a színi hibát. A kékes-lilás elszíneződésre elsősorban tele állásban kell számítani, nagylátószögnél még alig jelentkezik. Szerencsére mind nagylátószögnél, mind tele állásnál rekeszeléssel csökkenthető az aberráció mértéke, nagylátószögnél szinte teljesen megszüntethető, tele állásban teljes rekeszelésnél nagyjából a felére redukálható.
Az 5 Mpixeles képeknél legrosszabb esetben tele állásban 15-18, nagylátószögnél viszont csak 4-5 pixeles szélességű elszíneződést kaphatunk. Ez azt jelenti, hogy nagylátószögnél valóban alig érezhető ez a hiba. 3 Mpixelre vonatkoztatva a tele állás aberrációja max. 12-15 pixelnek adódik. Ez egy 10×15 cm-es 300 dpi-s papírképen már látható, mérete közel 1 mm (hangsúlyozzuk, ez a legrosszabb esetre és tele állásra értendő).
A tesztfotók F2,8 és F3,3 fényerővel készültek. Az alsó két fotó a természetes környezetben előforduló kromatikus aberrációt szemlélteti 1:1 kivágásban.
| Kromatikus aberrációk | |||
|---|---|---|---|
|
| ||
|
| ||
|
| ||
Az optika 12x-os zoomátfogásán felül maximum 4x-es digitális zoom használható, a digitális zoom mértékét folyamatosan változtathatjuk, nem csak néhány érték közül. A legkisebb, 36 mm-nek megfelelő fókusztávolságnál közelítőleg 62 fokos, tele állásban pedig kb. 5,7 fokos látószöggel dolgozhatunk.
| Optikai- és digitális zoom | |
|---|---|
 teljes kép | kivágott képrészlet |
| f=36 mm ekv. 1x | |
 teljes kép | kivágott képrészlet |
| f=432 mm ekv. 12x | |
 teljes kép | kivágott képrészlet |
| 12x-es optikai és 4x-es digitális zoom | |
