Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-G5 teszt

0

Menürendszer

Menü választó képernyő

Ismét egy kicsit színesebb és szagosabb lett a menü, de a kezelése mit sem változott. Ugyanaz az elrendezés, ugyanazok a főbb menücsoportok, és a kezelést kissé lassító menücsoport választó főképernyő is megmaradt. Az ikonok és menüpontok hátterei grafikailag sokat fejlődtek, még a nyitóképernyő hátterét is megváltoztathatjuk bármilyen gépben tárolt, vagy általunk készített fotóra. Ugyanígy beállítható a belső menük háttérszíne is, bár a négy szín közül csak az acélszürke és szürke nevezhető komolynak, a halvány rózsaszín és unalmas barna kissé túlzás. Összességében viszont tetszik az optikai tuning. Jól áttekinthető, a szemnek kellemes a végeredmény.

Maradt a 16 menünyelv, melyek közül a magyar is választható. A fordításban nem találtam hibát, ha csak azt nem, hogy némely menüpontnál csak az opció neve van lefordítva, a beállításai (high, low, stb.) már nem. Ezt ellensúlyozandó elég egyértelmű magyarázatot kapunk minden beállítás mellé, melyet kérnünk sem kell, hiszen folyamatosan látható a menü tetején.

Q-menü (gyors menü)

Gyorsmenü

A gyorsmenü kétféle üzemmódban használható. Választhatunk gyári beállítást (Preset) melyben a Panasonic által legfontosabbnak ítélt 14 beállítás kapott helyet, úgy mint: Fotóstílus, Vakumód, Mozgókép minőség, Képméret és oldalarány, Képformátum és tömörítés, Fókusz mód, Autofókusz üzemmód, Önkioldó, Fénymérési mód, Rekeszérték, Záridő, Expozíció kompenzáció, Érzékenység, Fehéregyensúly. Ezek egyébként ugyanazok a beállítások, melyek ikonjait, vagyis állandó visszajelzését a kijelző tetején és alján láthatjuk.

Ezen felül kapunk egy Custom, vagyis egyedi beállítási lehetőséget, melynél magunk válogathatjuk össze az általunk leggyakrabban használt 15 beállítást. Mindehhez 26 opció áll rendelkezésünkre. A fentieken túl a HDR szolgáltatás, i.Dinamikus mód, Vakuteljesítmény, i.Felbontás, Digitális zoom, Elektronikus zár, Stabilizátor, Kép üzemmód, Telekonverter, Funkciókar feladata, Hisztogram megjelenítése, Kompozíciós segédrács, Felvételi terület, Zoomléptetés és Zoom sebesség is beválogatható.

Felvételi menü

Felvételi menü
  • Fotóstílus
    • Standard: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Élénk: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Természetes: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Monokróm: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség/Színezet (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Tájkép: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Portré: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Egyéni: Kontraszt (+/-2 fokozatban, Élesség (+/-2 fokozatban), Telítettség (+/-2 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-2 fokozatban)
  • Képarány: 4:3, 3:2, 16:9, 1:1
  • Képméret (4:3 oldalaránynál): L (16M), M (8M), S (4M) (a beállított képaránynak megfelelően más és más értékeket jelentenek.)
  • Minőség: Finom, Normál, RAW + JPEG Finom, RAW+JPEG Normál, RAW
  • Arcfelismerés: Off, On, Memory, Set (ezen belül szerkesztés, törlés, regisztrálás)
  • Fókuszmód: AFS, AFF (váratlanul elmozduló témánál), AFC, MF
  • Fénymérési mód: multi, középre súlyozott, szpot
  • HDR: Off, On
  • i.dinamikus: High, Standard, Low, Off
  • Vakumód: Automatikus, Automatikus+vörösszem csökk., Derítő, Derítő+vörösszem csökk., Lassú szinkron, Lassú szinkron+vörösszem csökk.
  • Szoftveres vörösszem csökkentés: Off, On
  • Vaku szinkron: 1st (első redőnyre), 2nd (második redőnyre)
  • Vaku beállítás (teljesítmény): +/-2 fényérték (EV) között, 1/3 lépésekben.
  • i.felbontás: Off, Low (alacsony), Standard, High (magas), Extended (kiterjesztett)
  • ISO-limit beállítás: Off, 200, 400, 800, 1600, 3200
  • ISO-szint emelés: 1 EV, 1/3 EV
  • Alacsony zársebesség zajcsökkentés: On, Off
  • Árnyék kompenzáció: Off, On
  • Digitális zoom: Off, 2x, 4x
  • Elektronikus zár: Off, On
  • Sorozat sebesség: SH (szupergyors), H (gyors), M (közepes), L (lassú)
  • Expozíció sorozat:
    • Beállítás: egyképes, sorozat
    • Lépés: 3 kép 1/3 Fé; 3 kép 2/3 Fé; 3 kép 1 Fé; 5 kép 1/3 Fé; 5 kép 2/3 Fé; 5 kép 1 Fé; 7 kép 1/3 Fé; 7 kép 2/3 Fé; 7 kép 1 Fé
    • Sorrend: 0/-/+; -/0/+
  • Önkioldó: 10 mp, 10 mp (3 képes sorozat), 2 mp
  • Színtér: sRGB, Adobe RGB
  • Stabilizátor: Off, kétirányú, csak vízszintes stabilizálás
  • Arcfelismerés: On, Off, Memory
  • Profil beállítás: Baba1, Baba2, Kisállat, Off, Set
  • Ajánlott szűrő: On, Off

Mozgókép menü

Mozgókép menü
  • Fotóstílus: (ugyanaz, mint a felvételi menüben)
  • Felvételi mód: AVCHD, MP4
  • Felvételi minőség:
    • AVCHD kiválasztásakor: PSH (1920×1080, 50p), FSH (1920×1080, 50i), FPH (1920×1080, 25 p), SH (1280×720, 50p)
    • MP4 esetén: FSH (1920×1080), HD (1280×720), VGA (640×480)
  • Fókuszmód: AFS, AFF, AFC, MF
  • Kép üzemmód: videó prioritás, állókép prioritás
  • Folyamatos AF: Off, On
  • Fénymérési mód: multi, középre súlyozott, szpot
  • i.felbontás: Off, Low (alacsony), Standard, High (magas), Extended (kiterjesztett)
  • i.dinamikus: Off, Low (alacsony), Standard, High (magas)
  • Kiterjesztett telekonverter: Off, On
  • Digitális zoom: Off, 2x, 4x
  • Szélzajcsökkentés: Off, Auto
  • Mikrofon jelszint kijelzés: Off, On
  • Mikrofon érzékenység beállítás: 4 fokozat
  • Vibrálás csökkentés: Off, 1/50, 1/60, 1/100, 1/120 mp

Egyéni menü

Egyéni menü
  • Saját beállítás memóriablokkjai (a tárcsa CUST állásának felülírása): C1 beállítás, C2-1 beállítás, C2-2 beállítás, C2-3 beállítás
  • AF/AE-Lock/Fn1 gomb működési módja: AF/AE-Lock, Fn1
  • LVF/LCD/Fn3 gomb működési módja: LVF/LCD, Fn3
  • Fn gombok beállításai:
    • Fn1: Egygombos AE, Előnézet, Szintmérő, Fókuszterület beállítása, Fotóstílus, Képarány, Képméret, Minőség, Fókuszmód, Fénymérési mód, HDR mód, Vakumód, Vaku teljesítmény, i.felbontás, i.dinamikus, Kiterjesztett telekonverter, Digitális zoom, Elektronikus zár, Stabilizátor, Mozgókép mód, Kép üzemmód, Funkciókar, Hisztogram, Kompozíciós segédvonalak, Zoomléptetés, Zoom sebesség, Felvételi terület, Érzékenység, Fehéregyensúly, AF mód, Felvételi üzemmód
    • Fn2: ugyanaz, mint az előző listában, kivéve az utolsó (Lejátszás pontot)
    • Fn3: ugyanaz, mint az első listában
    • Fn4: ugyanaz, mint az előző listában, kivéve az utolsó (Lejátszás pontot)
    • Fn5: ugyanaz, mint az előző listában, kivéve az utolsó (Lejátszás pontot)
  • Funkciókar: Auto, Zoom, Expozíció
  • Q.MENU mód: Preset, Custom
  • Hisztogram: Off, On
  • Kompozíciós segédrács: Off, harmadoló, átlós, felező
  • Automatikus képellenőrzés: Off, 1, 3, 5 mp, Hold (tart)
  • Beégés kijelzése: On, Off
  • Expozíció mérő: On, Off
  • AF/AE rögzítés: AF, AE, AF/AE
  • AF/AE rögzítés tartása: Off, On
  • Gyors AF: Off, On
  • AF szemérzékelő: Off, On
  • Közvetlen AF terület: Off, On
  • Fókusz előválasztás: Off, On
  • Zár AF: On, Off
  • Hajszálpontos AF ideje: Long, Mid, Short
  • AF-segédfény: Off, On
  • AF+MF: Off, On
  • MF-segítség: Off, On
  • MF csúszka: Off, On
  • Auto zoom (csak Power Zoom optikánál):
    • Fókusztáv megjelenítése: On, Off
    • Zoom léptetés: On, Off
    • Zoom vissza: On, Off
    • Zoom sebesség: Fotó (H, M, L), Videó (H, M, L)
  • Kereső adatkijelzésének stílusa: SLR szerű, kompaktos
  • LCD adatkijelzésének stílusa: SLR szerű, kompaktos
  • Szemérzékelő
    • Érzékenység: High, Low
    • Kereső/LCD auto átkapcs: On, Off
  • iA funkciókapcsoló működése: 1 gombnyomás, lenyom+tart
  • Mozgókép gomb: Off, On
  • Felvétel terület: fénykép vagy mozgókép (az élőképen látható kép oldalaránya a fénykép, vagy a mozgókép oldalarányával egyezzen-e meg)
  • Fennmaradó kijelzés: szabad kapacitás kijelzése hátralévő képek száma vagy mozgókép rögzíthető ideje alapján
  • Érintésérzékeny funkciók beállítása
    • Érintőképernyő: On, Off
    • Érintőfül: On, Off
    • AF érintésre: On, Of
    • AF érintőpanel: On, Off
  • Érintésérzékeny görgetés: H (gyors), L (lassú)
  • Tárcsa útmutató: Off, On
  • Menü útmutató: Off, On
  • Kioldás objektív nélkül: Off, On

Beállítás menü

Beállítás menü
  • Órabeállítás: dátum, idő és stílus
  • Világidő: otthoni és célállomás időzónájának beállítása
  • Utazási időpontjának és helyszínének beállítása az automatikus óraátállításhoz
  • Beep hang
    • Hangerő: Off, halk, hangos
    • E-zár hangerő: Off, halk, hangos
    • Hangerő: 0-6-ig
  • Monitor: Világosság (+/-5 lépésben), Kontraszt-telítettség (+/-5 lépésben), Vörös árnyalat (+/-5 lépésben), Kék árnyalat (+/-5 lépésben)
  • LCD üzemmód: automata, Mode 1-3
  • Gazdaságos mód
    • Energiatakarékos módra állás: Off, 1, 2, 5, 10 perc
    • Automata LCD kikapcsolás: Off, 15, 30 mp
  • USB üzemmód: Kiválasztás csatlakozáskor, PictBridge (PTP), PC
  • Videokimenet: NTSC, PAL
  • TV képarány: 16:9, 4:3
  • HDMI mód: Auto, 1080p, 1080i, 576p
  • VIERA link: Off, On
  • 3D lejátszás: 3D, 2D
  • Menüpozíció memória: On, Off
  • Kijelző forgatása: On, Off
  • Háttérszín (menü): halvány kék, halvány rózsaszín, halvány barna, halvány szürke
  • Nyelv: 16 menünyelv, köztük a magyar
  • Verziószám kijelzés: Váz firmware, Objektív firmware
  • Számozás törlése: Igen, Nem
  • Alapállapot (beállítások törlése): Igen, Nem
  • Pixelek frissítése: Igen, Nem
  • Szenzortisztítás: kézi ultrahangos szenzortisztítás indítása
  • Kártya formázása: Igen, Nem

Lejátszás menü

Lejátszás menü
  • Diabemutató:
    • Összes
    • Csak kép
    • Csak mozgókép
    • 3D
    • Kategóriaválasztás
    • Kedvenc kép
    • Fenti valamely lehetőség kiválasztása után: Kezdés
    • Effekt: Natural, Slow, Swing, Urban, Off
    • Beállítás: Időtartam (a képek között): 1, 2, 3, 5 mp, Ismétlés ki/be, zene ki/be, audio ki/be (videóknál)
  • Lejátszási mód: Normál, Csak kép, Csak mozgókép, 3D lejátszás, Kategóriák lejátszása (arcfelismerés, portré, tájkép, éjszakai tájkép, események, baba, háziállat, étel, utazási időpont, mozgókép), Kedvencek lejátszása
  • Címszerkesztés (nyomtatáshoz): Egy kép, Több kép
  • Szövegbélyeg (dátum, idő, életkor, utazás időpontja, cím feliratozható a képre): Egy kép, Több kép
  • Videó felosztása (mozgókép darabolása, vágása)
  • Átméretezés: pl. L méretről M, vagy S felbontásra alakítás
  • Levág: a hátsó tárcsával 4 lépésben nagyíthatjuk a képet, a megjelenített darabot pedig az iránygombokkal görgethetjük. A megfelelő darab ezután kivágható és új képként menthető.
  • Forgatás: jobbra-balra 90 fokkal
  • Kedvenc: Egy kép, Többet, Mégse
  • DPOF nyomtatás: Egy kép, Többet, Egy/Sorozat, Több/Sorozat , Mégse
  • Védelem: Egy kép, Többet, Egy/Sorozat, Több/Sorozat, Mégse
  • Arcfelismerés: képben tárolt arcfelismerési adatok cseréje és törlése