Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GM1 teszt

0

Menürendszer

Szerencsére a GM1-ben nem kell külön üzemmód menün átlépnünk, mely általában látványos ugyan, de kezelés szempontjából csak lassít. A menü gombot használva azonnal a többi MILC-től megszokott, jól átlátható, és kellően nagy karakterekkel írt menübe jutunk, melyet bal oldalt ikonos menücsoport választó fülek tagolnak a fontosabb témák szerint.

A menü kevésbé színes mint a GF6-é, inkább a visszafogottan elegáns GX7-re emlékeztet, de a korábbi Panasonic használók sem tévednek majd el benne, hiszen megőrizte a cég többi gépére jellemző jegyeket.

Evidens, de azért megemlítem, hogy a 16 menünyelv között ismét megtaláljuk a magyart. A fordítás jó, de mint minden hasonló gépnél, azzal most is tisztában kell lennie a magyar használónak, hogy a Custom, Low, vagy Extended szó mit jelent. A beállítható opciókat ugyanis általában nem fordították le.

Q-menü (gyors menü)

A gyorsmenü ugyanazokat a beállításokat kapta, mint a GF6-ban. Az Egyedi menüben választhatunk gyári (Preset) üzemmódot, melyben ismét a programozók által legfontosabbnak ítélt 13 beállítás kapott helyet. Ezek a következők: Fotóstílus, Vakumód, Mozgókép minőség, Képméret és oldalarány, Képformátum és tömörítés, Fókusz mód, Autofókusz üzemmód, Fénymérési mód, Rekeszérték, Záridő, Expozíció kompenzáció, Érzékenység, Fehéregyensúly. Mind ugyanaz a beállítás, melyek ikonjai az élőkép kijelzés alsó és felső sorában láthatók.

Beállíthatunk egyedi (Custom) gyorsmenüt is, vagyis egyedi beállítási lehetőséget, melynél 24 lehetőség közül szabadon állíthatjuk össze a nekünk tetsző 10-et. A 24 opció a következő: Fotóstílus, Képbeállítás, Minőség, Érzékenység, Fénymérési mód, i.dinamikus mód, i.felbontás, HDR, Zártípus, Vaku mód, Vaku beállítás, Kiterjesztett telekonverter, Digitális zoom, Stabilizátor, Mozgókép beállítás, Kép üzemmód, Csendes mód, Fókusz (AFS/AFF), Kiemelés, Hisztogram, Kompozíciós segédvonalak, Felvételi terület, Zoomléptetés, Zoom sebesség.

Felvételi menü

  • Fotóstílus
    • Standard: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Élénk: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Természetes: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Monokróm: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Szűrőhatás (Ki, Sárga, Narancs, Vörös, Zöld), Egyéni beállítások
    • Tájkép: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Portré: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban), Egyéni beállítások
    • Egyéni: Kontraszt (+/-5 fokozatban, Élesség (+/-5 fokozatban), Telítettség (+/-5 fokozatban), Zajcsökkentés (+/-5 fokozatban)
  • Képarány: 4:3, 3:2, 16:9, 1:1
  • Képméret (4:3 oldalaránynál): L (16M), M (8M), S (4M) (a beállított képaránynak megfelelően más és más értékeket jelentenek.)
  • Minőség: Finom, Normál, RAW + JPEG Finom, RAW+JPEG Normál, RAW
  • Érzékenység: ISO125 (kiterjesztett), ISO200-25600 (1/3, vagy 1 Fé lépésközökkel)
  • Fénymérési mód: multi, középre súlyozott, szpot
  • Sorozat sebesség: SH (szupergyors), H (gyors), M (közepes), L (lassú)
  • Expozíció sorozat:
    • Beállítás: egyképes, sorozat
    • Lépés: 3 kép 1/3 Fé; 3 kép 2/3 Fé; 3 kép 1 Fé; 5 kép 1/3 Fé; 5 kép 2/3 Fé; 5 kép 1 Fé; 7 kép 1/3 Fé; 7 kép 2/3 Fé; 7 kép 1 Fé
    • Sorrend: 0/-/+; -/0/+
  • Önkioldó: 10 mp, 10 mp (3 képes sorozat), 2 mp
  • i.dinamikus: Auto, High, Standard, Low, Off
  • i.felbontás: Off, Low (alacsony), Standard, High (magas), Extended (kiterjesztett)
  • Intelligens éjszakai felvétel kézből: On, Off
  • iHDR: On, Off
  • HDR: Off, On, Set (dinamikus tartomány auto, 1, 2, 3 Fé; automatikus igazítás: ki/be)
  • Multi expo: Kezdés, Automatikus jelerősítés ki/be, Átfedés ki/be,
  • Késleltetett exponálás (időzített, programozott sorozat): képek száma 1-9999, fotózás időköz 1 mp-99 perc 59 mp. Kezdési idő is beállítható óra:perc-ben
  • Léptetett animáció: automata fényképezés ki/be; be esetén a fényképezési időköz 1-60 mp között megadható (nem fűzi össze, csak képeket készít a megadott időközönként).
  • Zártípus: Auto, EFC, ESHTR
  • Vaku
    • Vakumód: Derítő, Derítő+vörösszem csökk., Lassú szinkron, Lassú szinkron+vörösszem csökk.
    • Vaku szinkron: 1st (első redőnyre), 2nd (második redőnyre)
    • Vaku beállítás (teljesítmény): +/-2 fényérték (EV) között, 1/3 lépésekben.
    • Automatikus expozíció-kompenzáció: Off, On
  • Szoftveres vörösszem csökkentés: Off, On
  • ISO-limit beállítás: Off, 400, 800, 1600, 3200, 6400, 12800, 25600
  • ISO-szint emelés: 1 EV, 1/3 EV
  • Bővített ISO: On, Off
  • Alacsony zársebesség zajcsökkentés: On, Off
  • Árnyék kompenzáció: Off, On
  • Kiterjesztett telekonverter: Zoom, Telekonverter, Off
  • Digitális zoom: Off, 2x, 4x
  • Színtér: sRGB, Adobe RGB
  • Stabilizátor: Off, Normál, Csak függőleges stabilizálás
  • Arcfelismerés: Off, On, Memory (ezen belül szerkesztés, törlés, regisztrálás 6 arcig)
  • Profil beállítás: Baba1, Baba2, Kisállat, Off, Set

Mozgókép menü

  • Fotóstílus: (ugyanaz, mint a felvételi menüben)
  • Felvételi formátum: AVCHD, MP4
  • Felvételi minőség:
    • AVCHD kiválasztásakor: FHD (1920×1080, 50i), FHD (1920×1080, 25p), FHD (1920×1080, 24p), HD (1280×720, 50p)
    • MP4 esetén: FHD (1920×1080, 25p), HD (1280×720, 25p), VGA (640×480, 25p)
  • Expozíció mód: P, A, S, M
  • Érzékenység: Auto, ISO200-3200
  • Kép üzemmód: videó prioritás, állókép prioritás
  • Folyamatos AF: Off, On
  • Fénymérési mód: multi, középre súlyozott, szpot
  • i.dinamikus: Auto, Off, Low (alacsony), Standard, High (magas)
  • i.felbontás: Off, Low (alacsony), Standard, High (magas), Extended (kiterjesztett)
  • Felvétel kiemelés: On, Off
  • Kiterjesztett telekonverter: Off, On
  • Digitális zoom: Off, 2x, 4x
  • Vibrálás csökkentés: Off, 1/50, 1/60, 1/100, 1/120 mp
  • Csendes működés: On, Off
  • Mikrofon jelszint kijelzés: Off, On
  • Mikrofon érzékenység beállítás: 4 fokozat
  • Szélzajcsökkentés: Off, Auto, Low, Standard, High

Egyéni menü

  • Saját beállítás memóriablokkjai (a tárcsa CUST állásának felülírása): C1 beállítás, C2-1 beállítás, C2-2 beállítás, C2-3 beállítás
  • Csendes mód: On, Off
  • AF/AE-Lock gomb működési módja: AF-Lock, AE-Lock, AF/AE-Lock, AF-On
  • Félig lenyomás: On, Off
  • AFS/AFF: AFS, AFF
  • Gyors AF: On, Off
  • Hajszálpontos AF ideje: Long, Mid, Short
  • Pontos AF megjelenítés: Full, PIP
  • AF-segédfény: On, Off
  • Fókusz/zár előválasztás: Focus, Release (zárkioldás)
  • AF+MF: On, Off
  • MF segítség: On, Off
  • MF segéd megjelenítés: Full, PIP
  • MF csúszka: On, Off
  • Élkiemelés (MF): On, Off, Set
    • Érzékelés szintje: Low, High
    • Megjelenítés színe: világoskék, sárga, világoszöld
  • Hisztogram: On, Off
  • Kompozíciós segédvonalak: harmadoló, átlós, aranymetszés, Off
  • Beégés kijelzés: On, Off
  • Állandó előnézet: On, Off
  • Expozíció mérő: On, Off
  • Tárcsa útmutató: On, Off
  • Felvételi terület: állóképnél, mozgóképnél
  • Fennmaradó képek/idő kijelzése: fennmaradó képek száma, fennmaradó videoidő
  • Auto képellenőrzés: Off, 1, 2, 3, 4, 5 mp, Hold (tart); Lejátszás prioritása (On, Off)
  • Fn gombok beállításai:
    • Fn1: Wi-Fi, AF/AE rögzítés, AF-ON, Egygombos AE, AE érintésre, Mélységélesség előnézet, Vízszintjelző, Zoom vezérlés, Fotóstílus, Képarány, Képméret, Minőség, Érzékenység, Fénymérési mód, i.dinamikus, i.felbontás, HDR, Zártípus, Vaku mód, Vaku beállítás, Kiterjesztett telekonverter, Digitális zoom, Stabilizátor, Mozgókép beállítás, Kép üzemmód, Csendes mód, AFS/AFF, Élkiemelés, Hisztogram, Kompozíciós segédvonal, Felvételi terület, Zoom léptetés, Zoom sebesség, Alapértelmezett érték visszaállítása
    • Fn2: ugyanaz, mint az előző listában (kivéve az AF/AE rögzítés és az AF-ON pontot)
    • Fn3: ugyanaz, mint az első listában (kivéve az AF/AE rögzítés és az AF-ON pontot)
    • Fn4: ugyanaz, mint az előző listában (kivéve az AF/AE rögzítés és az AF-ON pontot)
    • Fn5: ugyanaz, mint az előző listában (kivéve az AF/AE rögzítés és az AF-ON pontot)
    • Fn6: ugyanaz, mint az előző listában (kivéve az AF/AE rögzítés és az AF-ON pontot)
  • Q.MENU mód: Preset, Custom
  • Mozgókép gomb: On, Off
  • Auto Zoom
  • Objektív fókuszgyűrű nélkül:
    • MF-nagyítási szint: 3,0-10x (0,1x lépésekben)
    • Vezérlőtárcsa: MagLevel, Focus
  • Érintésérzékeny funkciók beállítása
    • Érintőképernyő: On, Off
    • Érintőfül: On, Off
    • AF érintésre: AF, AF+AE, Off
  • Érintésérzékeny görgetés: H (gyors), L (lassú)
  • Menü útmutató: Off, On
  • Kioldás objektív nélkül: Off, On

Beállítás menü

  • Órabeállítás: dátum, idő és stílus
  • Világidő: otthoni és célállomás időzónájának beállítása
  • Utazási időpontjának és helyszínének beállítása az automatikus óraátállításhoz
  • Wi-Fi:
    • Wi-Fi funkció: Új csatlakozás, Válasszon célhelyet az előzményekből, Válasszon célhelyet a kedvencekből
    • Wi-Fi beállítás: Lumix Club, PC-csatlakozás, Eszköznév, Külső AV eszköz, Wi-Fi jelszó, Hálózati cím
  • Beep hang
    • Hangerő: Off, halk, hangos
    • Zár hangerő: Off, halk, hangos
    • Zár hangszín: háromféle zárhang
  • Hangszóró hangereje: 0-6 érték
  • Kijelző-megjelenítés: Világosság (+/-3 lépésben), Kontraszt-telítettség (+/-3 lépésben), Vörös árnyalat (+/-5 lépésben), Kék árnyalat (+/-5 lépésben)
  • Kijelző fényereje: automata, Mode 1-3
  • Gazdaságos mód
    • Energiatakarékos módra állás: Off, 1, 2, 5, 10 perc
    • Kijelző auto ki: 1, 2, 5 perc
    • Élő nézet mód: Normal, Eco (gazdaságos)
  • USB üzemmód: Kiválasztás csatlakozáskor, PictBridge (PTP), PC
  • Kimenet
    • Videokimenet: NTSC, PAL
    • TV képarány: 16:9, 4:3
    • HDMI mód: Auto, 1080i, 720p, 576p
  • VIERA link: Off, On
  • 3D lejátszás: 3D, 2D
  • Menüpozíció memória: On, Off
  • Kijelző forgatása: On, Off
  • Háttérszín (menü): sötétszörke, középszürke, barnásszürke, drapp
  • Menü információ: On, Off
  • Nyelv: 16 menünyelv, köztük a magyar
  • Verziószám kijelzés: Váz firmware, Objektív firmware
  • Expo kompenzáció alapállapot: On, Off
  • Önkioldó automatikus kikapcsolása: On, Off
  • Számozás törlése: Igen, Nem
  • Alapállapot (beállítások törlése): Igen, Nem
  • Wi-Fi beállítások vissza: Igen, Nem
  • Pixelek frissítése: Igen, Nem
  • Szenzortisztítás: kézi ultrahangos szenzortisztítás azonnali indítása
  • Kártya formázása: Igen, Nem

Lejátszás menü

  • Diabemutató:
    • Összes
    • Csak kép
    • Csak mozgókép
    • 3D
    • Kategóriaválasztás
    • Kedvenc kép
    • Fenti valamely lehetőség kiválasztása után: Kezdés
    • Effekt: Natural, Slow, Swing, Urban, Off
    • Beállítás: Időtartam (a képek között): 1, 2, 3, 5 mp, Ismétlés ki/be, Hang (Auto, Zene, Audió, Off)
  • Lejátszási mód: Normál, Csak kép, Csak mozgókép, 3D lejátszás, Kategóriák lejátszása (arcfelismerés, portré, tájkép, éjszakai tájkép, események, baba, háziállat, étel, utazási időpont, mozgókép), Kedvencek lejátszása
  • Hely naplózása: Helyadat hozzáadása, Helyadat törlése
  • Retusálás törlése
  • Címszerkesztés (nyomtatáshoz): Egy kép, Több kép
  • Szövegbélyeg (dátum, idő, életkor, utazás időpontja, cím feliratozható a képre): Egy kép, Több kép
  • Videó felosztása (mozgókép darabolása, vágása)
  • Időosztásos felvétel (darabolása, vágása)
  • Léptetett videofelvétel (darabolása, vágása)
  • Átméretezés: pl. L méretről M, vagy S felbontásra alakítás
  • Levág: a hátsó tárcsával 4 lépésben nagyíthatjuk a képet, a megjelenített darabot pedig az iránygombokkal görgethetjük. A megfelelő darab ezután kivágható és új képként menthető.
  • Forgatás: jobbra-balra 90 fokkal
  • Kijelző forgatása: On, Off
  • Kedvenc: Egy kép, Többet, Mégse
  • DPOF nyomtatás: Egy kép, Többet, Mégse
  • Védelem: Egy kép, Többet, Mégse
  • Arcfelismerés: képben tárolt arcfelismerési adatok cseréje és törlése
  • Törlés megerősítése: Először „Igen”, Először „Nem”