Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-GX8 teszt

0

Értékelés

A Panasonic az időszerű frissítést véleményünk szerint remekük oldotta meg, hiszen az új technológiák beépítésévél nem csupán egy ráncfelvarrást, hanem valóban többet tudó új modellt alkotott. Az új szenzornak köszönhetően időtálló gépet hoztak létre, most jóideig ismét nem várható jelentősebb előrelépés a felbontásban (a 24 Mpixeles FourThirds szenzort talán 2018-ban várhatjuk).

A fejlesztések persze olyan pontokat is érintettek, amelyek nem mindenki számára fontosak, ilyen lehet az elektronikus zár 1/8000 mp-nél is rövidebb kínált zárideje, de ilyen maga a csendes fotózás lehetősége is. Ha azonban egyszer olyan szituációba kerülünk, ahol diszkréten kell fotózni, akkor nagyon fogunk örülni az elektronikus zárnak.

Szintén várhatóan kevesebbszer kerül majd előtérbe a 4k photo sorozat lehetősége, de amikor a gyors lefolyású jelenetek fotózása miatt használni kényszerülünk, akkor nagyon fogjuk szeretni, ahogy egyébként a tesztünk ideje alatt firmware frissítéssel elérhetővé vált utólagos fókuszálás lehetőségét is (a gépet sajnos a firmware megjelenése előtt vissza kellett adnunk, így ezt a szolgáltatást nem tudtuk kipróbálni).

A Panasonic Lumix DMC-GX8 tehát összességében egy ízig-vérig felsőközép kategóriás MILC masina lett, sok olyan szolgáltatással, amely a profi szegmensben is irigylésre méltó. A korábbinál méretesebb, de mégis kis tömegű MILC gépet azoknak is ajánljuk, akik eddig tenyerük és/vagy ujjaik mérete alapján idegenkedtek az apróbb MILC masináktól. A kezelés a sok dedikált gombnak és az érintőképernyőnek köszönhetően igen könnyű lett, s kifejezetten tetszett a felhajtható elektronikus kereső és az LVF használatakor is elérhető fókuszpont kijelölés a hátsó OLED kijelzőn.

A Panasonic Lumix DMC-GX8 váz cikkünk megjelenésekor bruttó 380 ezer Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • A korábbinál kissé nagyobb, de kényelmesebb fémváz
  • Időjárásálló kivitel
  • Új 20 Mpixeles FourThirds szenzor
  • Remek részletgazdagság
  • Nagy érzékenységeken is viszonylag alacsony képzaj
  • Jól paraméterezhető, több fokozatú zajszűrés
  • Gyenge fényben is brutál gyors AF
  • Mechanikus és elektronikus zár
  • Teljesen csendes fotózás lehetősége az elektronikus zárnak köszönhetően
  • Kihajtható és elfordítható, 3″-os, 1 millió pixeles OLED hátsó kijelző, érintésérzékeny felülettel
  • Aktív státuszkijelzés
  • Felhajtható, 2,36 millió képpontos, 0,77×-es nagyítású OLED kereső
  • Szemérzékelő (AF indítással)
  • Érintéses AF pont kijelölés a hátsó OLED kijelzőn LVF használatakor is
  • Gyors sorozat, teljes felbontásban 12 kép/mp, AF-fel 6 kép/mp
  • 4k photo mód, 30 kép/mp-es sorozat, utólag kiválasztható kép, firmware frissítéssel utólagos fókuszálási lehetőséggel
  • Kiváló részletgazdagságú UltraHD videófelvétel sztereó hanggal
  • Követő fókusz videó közben is
  • Külső mikrofon csatlakoztatási lehetőség
  • Kreatív effektusok és képfeldolgozási beállítások videónál is
  • Állítható mikrofon jelszint és szélzaj csökkentés
  • Kiváló minőségű kézi fókusz nagyítás, élkiemelés
  • 7 programozható funkciógomb + 5 virtuális az élőképen
  • Dupla tárcsás kezelés
  • Elfordulást és dőlést is jelző elektronikus horizont
  • Zár expozíció előtti másodpercekben korábbi lefuttatása a rezgések csökkentése érdekében
  • Beépített WiFi vevő NFC-vel, okostelefonról való vezérelhetőség
  • Többszörös expozíció, HDR mód, időzített sorozat
  • Kreatív panoráma, gépen belüli panoráma összeillesztés
  • Részletes csúcsfény és árnyék korrekció
  • Testre szabható gyorsmenü
  • Dupla stabilizátor (optika és szenzormozgatás is támogatott)
  • RAW formátum támogatása
  • Magyar menünyelv
  • A keresőkép már nappal, szobai fénynél is szaggatni kezd
  • Nincs beépített vaku
  • Max. 2 perces Bulb záridő
  • Az elektronikus zár letiltja a vakut
  • Time-lapse videó nem készíthető gépen belül az időzített sorozat képeiből

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • lítium-ion akkumulátor
  • hálózati akkutöltő
  • nyakpánt
  • USB-kábel
  • vázsapka

A fényképezőgépet a Panasonic hazai képviseletétől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson a lenti linkre. A fájlnevekben feltüntettük a használt érzékenységet, a gyújtótávolságot és a rekeszértéket is. A fotók Panasonic Lumix G Vario 14-140mm f/3,5-5,6 Asph Power O.I.S objektívvel készültek.
A fájlnévben szereplő RAW szócska az eredetileg RAW-ban készült fotókat jelzi, ezek az Adobe Photoshop Lightroom v6.2.1 szoftverben lettek JPEG-gé átalakítva, alapbeállítások mellett.


Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!