Kipróbáltuk: Pentax K100D teszt

0

Optika I.

A Pentax K100D vázat Pentax DA 18-55mm/F3,5-5,6 objektívvel is megvásárolhatjuk (ez mellékesen teljesen ugyanaz, mint a Samsung GX-1S-hez is megvehető kit objektív, bár ott Schneider-Kreuznach feliratot láthatunk a frontlencse körül, de ezen kívül minden egyezik, még a gyártó ország neve is: Vietnám). A kit optika a többi gyártókhoz hasonló gyújtótávolságú és fényerejű. Az objektívhez gyárilag kapunk napellenzőt is.

Kromatikus aberráció

A kromatikus aberráció nem jelentős, 18 mm-nél nyitott blendével még jól látható, de a rekesz szűkítésével a hatás csökkenthető. 55 mm-es állásban már nyitott blendénél sem jelentkezik színi hiba. A nagylátószögnél jelentkező kromatikus aberráció mértéke bőven közepes alatti, a 6 Mpixeles képeken legrosszabb esetben 5-6 pixeles elszíneződést találunk, amely 3 Mpixelre vonatkoztatva mindössze 2-3 pixelnek adódik. Ez egy 10×15 cm-es papírképen kb. 0,2 mm elszíneződést okoz csak, hangsúlyozzuk: a legrosszabb esetben! Így tehát az optika kromatikus abberrációjáról azt mondhatjuk: egyáltalán nem jelentős.
Az alsó két fotó a természetes környezetben előforduló kromatikus aberrációt szemlélteti, itt jól látható, hogy elsősorban nagylátószögnél, teljes rekesznyílásnál jelentkezik a hatás.

Kromatikus aberrációk

F3,5; 18 mm

F22; 18 mm

F5,6; 55 mm

F40; 55 mm

F9; 24 mm

F13; 55 mm ekv.

Zoom

Az optika 3,05x-es zoomátfogású, fókusztávolsága 18-55 mm, amely a 1,5x-es képkivágás faktor következtében egy 27-82,5 mm-es kisfilmes gép látószögével egyezik meg.

Optikai zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=18 mm: 1x

teljes kép

kivágott képrészlet
f=55 mm: 3,05x