Kipróbáltuk: Samsung NX10 teszt

0

Mért értékek

A Samsung NX10 bekapcsolását követően kb. 0,4 mp alatt kerül üzemkész állapotba, ami jó eredménynek számít, főleg ha az ekkor elvégzett szenzortisztítást is hozzávesszük. Az első kép elkészítése leggyorsabban 0,6 mp alatt sikerült. Itt figyelembe kell vennünk, hogy a bekapcsoló gyűrű elfordítása és az exponáló gomb megnyomása között eltelt idő lényegében a fotós reflexein múlik, hiszen mindkét műveletet ugyanazzal az ujjal végzi. A felvételek között átlagosan 0,7 mp-nek kell eltelnie az automata fókusz közbeszólása nélkül is, ami nem túl gyors eredmény. Ha vakuval készül a kép, akkor viszont nem kell sokat várnunk. Kisebb villanásnál volt, hogy 0,8 mp-enként követték egymást a vakus fotók, átlagban pedig 3 mp-ig tart a vaku feltöltése.

A fényképek kártyára írási sebessége minden tesztelt memóriakártyánknál egyforma volt, 10 MB/mp körüli.

Az NX10 kontraszt alapú AF rendszert használ, amely rendszerint lassú – néhány kivételtől eltekintve. Tesztgépünk ezzel kapcsolatban félig igazolta a papírformát: jó fényviszonyok között az átlagtól gyorsabban, gyenge megvilágításnál és fényerőnél viszont a kompaktokhoz hasonló várakozási időkkel dolgozott. A 18-55mm-es objektívvel használva mértük meg a fókuszidőket. Nagylátószögnél valahol a kompaktok és a DSLR-ek között járt teljesítményben. Itt is számít, hogy előzőleg milyen fókusztávolságba állt be a rendszer. Ismét ugyanoda, vagy a közelébe fókuszálva nagyon gyors az AF. Közelképből végtelenre váltva viszont lassabb. Gyenge fénynél már fél másodpercnél hosszabb időket kaptunk átlagban. Szintén jelentősen növelte az élességállítás idejét a a tele állásban végzett mérés. Gyengébb fénynél már 1 mp körüli időket mértünk, de előfordul 2 mp közeli is. Ha az élességet előre beállítjuk 0,12 mp el zárkésleltetéssel kell számolnunk. Egy picit hosszabbal a DSLR-eknél megszokottnál. A kompaktokhoz képest szépen teljesít az NX10, de a kategóriájában láttunk már gyorsabb kontrasztkülönbségen alapuló fókuszt is, például a Panasonic G-szériát.

Ha felvételből lejátszás módba lépünk 0,4 mp az átkapcsolási idő, ami elég szép eredmény. Ennyi volt az általam legutóbb tesztelt Pentax K-x DSLR-é is. A képek közötti lapozás szintén gyors, de gyorslapozást nem kapunk. Ha folyamatosan nyomjuk a gombot, automatikusan, de elég komótosan váltják egymást a képek.

Mért értékek
Bekapcsolástól az LCD kép (infó) megjelenéséig szükséges
idő
~0,4 mp
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő (MF)
~0,6 mp
Lejátszás módba lépés és a kép megjelenéséig szükséges
idő
0,4 mp
Lapozás a képek között 0,2 mp (folyamatos: 2,4 kép/mp)
Két felvétel közötti minimális idő (MF) 0,7 mp
Vakutöltés átlagos ideje 3 mp
AF sebességek
18-55mm @18mm
(jó megvilágításnál)
18-55mm @18mm
(AF segédfénnyel)
18-55mm @55mm
(AF segédfénnyel)
18-55mm @55mm
(AF segédfénnyel)
0,2-0,5mp
0,5-0,8mp
0,4-0,9mp
0,7-1,8mp
Zárkésleltetési idõ 0,12 mp
SanDisk Ultra II
2 GB SD
Panasonic Gold Class 10
4 GB SDHC
SanDisk Extreme Class 10 32 GB SDHC
Kártyára mentés sebessége
(RAW)
10 100 KByte/s 10 100 KByte/s 10 100 KByte/s
Keresőben látható kép mérete 57,3% egy filmes, 1x nagyítású 100% lefedettségű keresővel
ellátott géphez képest
Optikai kereső lefedettsége 100%
Keresõ nagyítása 0,86x
Super Fine
Fine
Normal
98%
95%
91%
JPEG kép minősége
Akkumulátor kapacitása (egy feltöltéssel) min. 200 kép (átlag: 400 kép)
videó: kb. 130 perc