Felépítés I.
Ergonómia, kezelés
Külsőre megmaradt az A7 széria jól ismert formavilága, az egyenes, szinte baltával faragottnak tűnő élek és az egyszerű vonalvezetés. Az új modell mégis más mint elődje, hiszen jóval tömzsibb. A vastagság hátránya, hogy közel 200 grammal nehezebb lett, előnye viszont, hogy végre egy sokkal kényelmesebb markolatot kapunk. Egy kicsit így is alacsony ugyan, és a kisujj minduntalan lecsúszik róla, de fogása sokkal stabilabb és kényelmesebb a korábbinál. Mindezt a teljes markolatot beborító gumiborítás is növeli.
A váz nem olyan simára polírozott, mint az A7R volt, kapott némi matt struktúrát. Anyaga magnézium-ötvözet, és bizony igen masszívnak, jól összerakottnak tűnik. A gép belső illesztéseit időjárásálló szigetelésekkel látták el, ahogy ez egy profi, munkára készült fényképezőgéphez illik.
A gombok kialakításán és pozícióján nem sokat változtattak, de amit igen az kicsit komfortosabbá tette a gépet. Jó helyen van az exponáló gomb, és magasabb lett a módválasztó tárcsa, mely csak a közepén lévő zárgombot kioldva forgatható el. Áthelyezték és áttervezték az elülső és hátsó vezérlőtárcsákat is. Számomra az első nem túl kényelmes helyre került, kicsit változtatnunk kell a fogáson, hogy a közvetlenül az ujjak fölé került tárcsát elérjük. A másik kényelmetlen kezelőszerv a videógomb. Kellően kiesik ahhoz, hogy ne zavarjon, de ahhoz is, hogy egyszerűen elérhető legyen.
Ami viszont csillagos ötös, az a kezelőszervek konfigurálhatósága. Egy tucat gombhoz rendelhetünk valami egyedi funkciót. Közülük is kiemelkednek az egyedi funkció gombok, melyekből négy található a vázon (C1-C4). Szükség is lesz rájuk, hiszen kevés szolgáltatás kapott saját külső gombot, így például a fehéregyensúly, vagy AF-pont kiválasztást érdemes lesz hozzárendelni valamelyikhez. Nagy segítség viszont, hogy az olyan beállítások, mint például a sorozat módok kiválasztása, az érzékenység, vagy az expo kompenzáció külön kezelőszervet vagy tárcsát kaptak a vázon.
A módválasztó tárcsán két beállítási mentési hely van, melyeken belül egyenként 4-4 pozícióra menthetjük kedvenc beállításainkat.
A gép kezelésében nincs sok változás, hiszen nem csak a gombok, de a menü is jól ismert a korábbi modellekből. A menünyelvek közül a magyar is kiválasztható, fordítása pedig szakszerű és jól érthető. A Sony gépeknél nincs gond a kezelési tanácsokkal sem, így például, ha egy menüpont valami miatt nem elérhető az OK gombot nyomva szöveges üzenet jelzi, hogy miért nem kapcsolhatjuk be.
Standby állapotból néha kissé lassan ébred fel a gép, ahogy bekapcsolás után is komótosan ébredezik. Emiatt néha lassúnak érezzük, pedig minden másban elég fürgén működik.
Az A7R II-höz külső portrémarkolat is vásárolható, mégpedig az A7 II modellhez való VG-C2EM, melybe két lítium-ion akkumulátor fér és a főbb tárcsákat, valamint az exponáló gombot is megtaláljuk rajta. Az esetlegesen alacsony markolat kényelmén sokat javíthat egy ilyen kiegészítő.
Optika
Az A7-es sorozat MILC gépei egy új bajonettet kaptak, melyet FE-nek nevezett el a Sony, de méreteiben gyakorlatilag azonos az APS-C gépek E-bajonettjével. Az ilyen gépekhez kapható FE optikák tehát csatlakozásukban nem különböznek az E jelölésű objektívektől, csupán nagyobb, a fullframe szenzor számára megfelelő képkört vetítenek. A teljes méretű érzékelő miatt gyújtótávolság szorzóra nincs szükség, mindig az objektíven feltüntetett gyutávnak megfelelő látószöget kapjuk.
Adott esetben E „lencséket” is használhatunk a készüléken, de a megfelelő képkivágáshoz aktiválnunk kell a fent említett APS-C/Super 35mm módot. Ilyen esetben látószögünk és felbontásunk jelentősen csökken, kb. 1,5x mértékben, tehát egy 28mm-es nagylátószögből 28×1,5=42mm-nek megfelelő lesz.
Egyéb objektíveket – például Sony A-bajonettes darabokat – megfelelő adapter (LA-EA3, LA-EA4) közbeiktatásával használhatunk.
A 7-es szériához gyártott objektívek, mint említettem, FE jelölésűek és pillanatnyilag 11-félét kínál belőlük a gyártó 16-tól 240mm-es gyújtótávolsággal. Ezen felül egy ultranagy látószögű, és egy halszem konverter is elérhető. Többségük profi kivitelű, kiemelkedő fényerejű, és ennek megfelelően drága optika, de a legolcsóbb darabok is szépen kiszolgálják az A7R II támasztotta felbontásigényt.
Tesztünkhöz kapott FE 28-70mm F3,5-5,6 OSS az egyik legolcsóbb objektív a sorban, de építési minősége jóval felülmúlja a tükrös gépek 18-55mm-es optikáiét – persze az ára önmagában is annyi mint egy olcsóbb DSLR kit.
Képérzékelő
A Sony A7R II a világ első, hátsó megvilágítású fullframe szenzorral szerelt fényképezőgépe. A hátsó megvilágítású (röviden BSI) érzékelőt talán nem kell részletesen bemutatni. A lényege, hogy a hagyományos szenzoroknál a mikrolencséktől távolabb helyezkednek el a fényérzékeny diódák, köztük a szenzor huzalozásával, mely a bejutó fény egy részét blokkolja. A BSI érzékelőknél a mikrolencsék után közvetlenül helyezték el az diódákat, így a fény jóval nagyobb szögben éri a mikrolencséket és több jut belőle a diódákhoz. A jobb fénygyűjtő képességhez az elődmodellben bevezetett, hézag nélküli mikrolencse elrendezés is hozzájárul. Az érzékelő előtti üvegréteg tükröződésmentesítő bevonatot kapott.
Hátsó megvilágítású szenzort eddig csak a kompaktokban és okostelefonok kameráiban láttunk, jóval kisebb érzékelőméret mellett. Fullframe méretben ez az első kísérlet. Mellé a képfeldolgozó rendszer is megújult a sokkal gyorsabb BIONZ X processzor révén.
A gépbe egyébként 35,6 x 24 mm-es BSI CMOS került, mely előtt a korábbi típushoz hasonlóan nincs aluláteresztő (AA) szűrőréteg. Ez a hagyományosnál valamivel jobb finomrészlet visszaadást jelenthet. Az érzékelőn 42,6 millió képpont van, melyek közül 42,4 millió vesz részt a tényleges képalkotásban. Az elérhető legnagyobb képméret így 7952 x 5304 pixel, mely kb. 8%-kal nőtt lineáris felbontást jelent a 36 megapixeles elődhöz viszonyítva.
Kétféle oldalarányt kapunk (3:2 és 16:9), melyeknél 3-3 képméret választható, akár JPEG akár RAW formátumban. Egy kicsit eldugva, a Beállítás menü végén találunk egy APS-C/Super 35mm opciót is, mely a szenzor középső területéből kivágott képet jelent, nagyjából az APS-C érzékelős gépek kivágásához (1,5x) hasonlót. Esetünkben 42,4 helyett 18,7 megapixeles maximális felbontást ad, és ezúttal is választhatunk JPEG vagy RAW beállítást.
A JPEG képek háromféle tömörítésűek lehetnek: Super finom, Finom, Normál. Ha kombinált RAW+JPEG beállítást választunk, a JPEG kép tömörítési foka nem adható meg külön, és sajnos nem a legjobb, hanem a közepes minőségű kerül a kártyára.
Az érzékenység tartományt alapból ISO100 és 25600 közötti, pont mint az A7R-ben. Szükség esetén ISO50-ig is lemehetünk, mely szintén az elődből örökölt. Lehetőség van azonban felfelé is emelni az ISO értéken, egészen ISO102400-ig, mely újdonság ennél a modellnél. Az érzékenység lépésköze minden irányban 1/3 fényérték lehet. Természetesen automatikus beállítást is kérhetünk, melynél mind az alap, mint a plafon érték megszabható.
A szenzor előtti zárat teljesen áttervezte a gyártó. Az új gépben 50%-kal halkabb található, mely ráadásul 500 ezer expozícióra tervezett élettartamú. Ez a konkurens csúcs-DSLR-eket is felülmúló adat.
Az érzékelő – illetve az előtte lévő üveg – szinte mindig szabadon áll, hiszen nincs mély tükörakna, így közel helyezkedik el az objektívbajonetthez, és a zár is jórészt nyitva van. Emiatt fokozott a szennyeződés veszély, amit a gyártó automatikus tisztítással old meg. Minden bekapcsoláskor az érzékelő előtti üvegen ultrahangos vibráció fut le, mely lesöpri magáról az apróbb porszemeket. A menüben azonnali tisztítás is aktiválható. Komolyabb szennyeződés esetén nyitott zár mellett kézi tisztításra lesz lehetőségünk.
