Kipróbáltuk: Sony Alpha DSLR-A330 teszt

0

Értékelés

Nem láttam piackutatásokat a Sony előző DSLR szériájának eladásairól. Józan ész azt mondatja velem, hogy az árérzékeny vásárlók biztos a „legkisebbet” a megszállott technomániások pedig inkább a legtöbbet tudó modellt választanák. Ennek azért ellentmondhat, hogy a Sony Alpha DSLR-A330 egy elég jó kompromisszum a kettő között. Pont mint az elődje. Az élőkép és a kihajtható LCD egy elég ütős érv lehet az olcsóbb A230-cal szemben, és akinek nincs feltétlenül szüksége 14 megapixelre, ugyanazokat a szolgáltatásokat kapja, mint az A380-ban.

De ha már az elődöt hoztam szóba, azt is meg kell jegyeznem, hogy az új modell nem jelent nagy előrelépést a korábbi generációhoz képest. Nem hiába a kezdő, fiatalabb vásárlókat célozza meg. A technikai újdonságokra pályázó vásárlók nem sok érdekességet találnak majd rajta. Kisebb lett, mindent elmagyaráz és szánkba rág, nem rettenti a kezdőket egy egész gomberdővel, de ezen kívül nem sok újdonsággal kecsegtet.

Kiérdemesült Sony A300-unkat tehát nem érdemes lecserélnünk az új szériás masinára, csak ha képtelenek lennénk tovább élni a fenti újítások, vagy a HDMI kimenet nélkül. Ráadásul a gép az előző modellt megszokott kezeknek fogásban és kezelhetőségben is visszalépés. „DSLR-ország” friss polgárainak vonzó alternatíva a Sony A330 hisz minden szolgáltatást megad, amit az elődje, vagy az egyel drágább modell, a régi gépről továbblépni vágyók pedig várjanak egy kicsit, hátha befut hamarosan egy Sony A700 utód is!

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Nagyon jó JPEG minőség
  • Jó hatásfokú stabilizátor
  • Fázis eltolásos AF rendszer élőképnél
  • Kényelmes Live View mód
  • Élő hisztogram
  • Felhajtható LCD kijelző
  • Automata szenzortisztítás
  • Fn gyorsmenü
  • Két memóriaformátum támogatása
  • Bal oldali kártyatöltés
  • HDMI kimenet
  • Magasabbra nyíló vaku
  • RGB hisztogram lejátszásnál
  • Vezeték nélküli külső vakukioldás
  • Szemindítású autofókusz
  • D-tartomány korrekció
  • Hosszú JPEG sorozat
  • Kezdők számára kialakított grafikus kezelőfelület és beállítási segítség
  • Beépített fókuszmotoros kitobjektív
  • Az elődnél is jobb fogyasztás
  • HDMI kimenet
  • Kisméretű, könnyű gépváz
  • Magyar menü
  • Nagy érzékenységen magas színzaj, vagy részletromboló zajszűrés
  • Kényelmetlen fogás
  • Kevés a külső kezelőgomb
  • Lassú sorozat
  • Kis keresőkép
  • Nincs hagyományos TV kimenet

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • bajonettvédő kupak
  • NP-FH50 litium-ion akku akkumulátor
  • BC-VH1 hálózati akkumulátor töltő
  • USB kábel
  • nyakpánt
  • szemkagyló záró kupak

A fényképezőgép kipróbálását az Sony Hungária Kft. tette lehetővé. Köszönjük!

A tesztfotók elkészítésekor Sony DT 18-55mm f/3,5-5,6 SAM objektívet használtunk.

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!

Sony Alpha DSLR-A330 tesztfotók