Kipróbáltuk: Sony Alpha SLT-A57 teszt

0

Különlegességek

DRO+HDR

A fényképezőgép elég sok funkciót kínál a dinamikaátfogás látszólagos növelésére. Ilyen a Sony gépeknél régóta bevált DRO (dinamika tartomány optimalizáció), mely automatikus állásán kívül 5 fokozatú (Level 1-5) lehet. Ezen kívül – sőt emellett – beállíthatunk HDR (magas dinamika átfogás) módot is, 1-6 fényérték (EV) különbségekkel. A két szolgáltatás lényege, hogy a DRO egy képből dolgozik, így mozgó téma esetén is használható, a HDR pedig 3 felvételt készít egy expozíció alatt, és ezek egyesítésével javít az árnyékos és csúcsfényes részek láthatóságán.

Portré átkomponálás

Az A57 egyik érdekes új szolgáltatása ez, melynek lényege, hogy a felismert és megörökített arcot automatikusan egy ideális portré kivágásba helyezi a feldolgozószoftver, és az így kivágott képet külön elmenti. A hangsúly az automatizmuson van, talán túlságosan is. Elkészül a kép, majd rögtön ezután megjelenik egy vágókeret a kijelzőn és a gép már el is mentette az általa jónak tartott kivágást, teljesen mindegy, hogy a fotós mit szeretne. Persze megmarad az eredeti kép is, így utólag magunk is megvághatjuk. A mentett darab pedig 16 megapixelre interpolálva kerül a kártyára.

eredeti kép (16 Mpx)

átkonponált kép (16 Mpx)

Többképes ISO zajcsökkentés

A zajszűrés egyedi útja a többképes sorozat, melyet az ISO beállítások között választhatunk ki, és akár ISO25600 ekvivalens értékig növelhetünk (bár a készülék minden egyéb üzemmódban csak ISO16000-ig engedi). A gép az expo gomb lenyomásakor 6 képet készít gyors sorozatban, majd ezek egyesítésével szűri ki a nem kívánt zajt. A végeredmény valóban zajtalanabb, de erősen mosott is, és elkészítéséhez nem árt egy állvány, vagy mozdulatlan téma.

A lenti példában ISO12800-at választottunk, mert ez a legnagyobb, még összevethető (natív) érzékenység.

Optikai hibák csökkentése

Az SLT-A57 menüjében három új optikai hiba csökkentő beállítást is választhatunk, a gyártó által kiadott objektívek esetleges hibáinak korrigálására. Mindhárom esetben kikapcsolt és automatikus állás választható, és persze csak JPEG képekre vonatkozik a hatásuk. Bekapcsolhatjuk a kromatikus aberráció (színhiba), képsarki sötétedés (vignettálás), valamint a geometriai torzítás csökkentését.

Színeffektusuk

Szintén új funkció a különféle szín-, és képi effektusok beállítása. Ez a képfeldolgozási beállításoktól függetlenül érhető el, és egy tucatnyi képhatást kínál a lyukkamera (játékfényképezőgép) effektustól a retrón át a miniatűrig. Némelyeknél saját beállításokat is kapunk, például többféle erősségi fokozatot, vagy a színek változtatásának lehetőségét.

Pásztázó panoráma (2D és 3D)

Már az elődökben is készíthettünk pásztázó panorámát, és gyakorlatilag ugyanazt kapjuk az A57-ben is. A főtárcsáról kiválasztva a menüben adható meg a panoráma mérete (Normál és Széles), valamint a pásztázás iránya (bal, jobb, le, fel). Ezen két beállítástól függ a gép által önállóan összefűzött panorámakép végső mérete, melynek magassága 1856, vagy 2160 pixel, szélessége pedig 3872, 5536, 8192, vagy 12416 pixel lehet. Nagyon kényelmes és jól működő szolgáltatás.

méret: széles; pásztázás: le

méret: normál; pásztázás: le

Választhatunk 3D panorámát is, melyet bármilyen objektívvel elkészít a gép (MPO formátumban). Megtekintése csak 3D tébén (pl. Sony Bravia 3D) lehetséges. Itt 16:9-es oldalarányt is beállíthatunk, a pásztázás iránya pedig jobb vagy bal lehet.