Kipróbáltuk: Sony Cyber-shot DSC-H70 teszt

0

Felépítés

Ergonómia

Néhány tized milliméterrel kisebb, néhány grammal pedig könnyebb lett a DSC-H70 az előddel összevetve, külseje azonban a régi maradt. Semmi különös, mondhatnánk, bár ebben a kategóriában más gépre sem jellemzők az extrém megoldások.

A mérsékelten szögletes alumínium vázon fent, oldalt és alul a Sony gépekre jellemző műanyagcsík fut végig, mint egyetlen dizájn elem. Minden más jó értelemben vett puritán megoldásnak mondható. A markolat, ahogy a hasonló méretű kompaktoktól megszokhattuk, csak jelzésszerű, de oldalát legalább lekerekítették és hátul a hüvelykujjnak egy kis mélyedést is biztosítottak. Sajnos gumifelület nincs a gépen, így az izzadós tenyerűeknek a nyári kánikulában jól jön majd a csuklószíj. A hátsó gombok kiképzése is az egyszerűségre törekszik, de a krómhatású, tükörsima felszínük és kis méretük miatt elég kényelmetlenül kezelhetők. Nem sikerült túl kényelmesre a felső módválasztó tárcsa sem, mely túl kicsi és mélyre süllyesztett ahhoz, hogy bármelyik ujjunkkal komfortosan hozzáférjünk. Ettől eltekintve, mivel a gépre nem zsúfoltak ezernyi gombot és tárcsát, egy kezdő fotós is viszonylag gyorsan elboldogul majd a kezelésével.

A váz alján, pont középen, egy fém állványmenet kapott helyet. A közelben található a memóriakártya és akkumulátor foglalata, így a gépet állványra helyezve a foglalat ajtaja nem nyitható.

A gépet a korábbi fekete és ezüst színek mellett kék és piros változatban is megvásárolhatjuk.

Optika

Nincs új a nap alatt, legalábbis ami a DSC-H70 Sony G típusú optikáját illeti, hiszen pontosan megegyezik az egy évvel korábban napvilágot látott H55-ével. Ez persze nem baj, hiszen a 4,25-42,5 mm gyújtótávolságú objektív kisfilmes értéken 25-250mm-nek megfelelő tartományt, azaz 10x-es optikai zoomot kínál. A 25 mm ráadásul nagyon kényelmes és meglehetősen tág látószög, ha csoportképekhez, netán belső térben használjuk a gépet. Videónál már egy kicsit más a helyzet, mivel HD felbontásnál 30-300 mm (ekv.), VGA képméretnél pedig 37-370mm-nek megfelelő tartományt kapunk. Az objektív fényereje is a régi: 1:3,5-5,5.

A zoom két sebességfokozatban állítható, attól függően, hogy milyen erősen fordítjuk el az expo gomb körüli kis állítógyűrűt. Engedélyezhetünk max. 2x-es digitális zoomot, illetve Intelligens digitális zoomot is, melynek lényege, hogy kisebb képméretet beállítva is ugyanakkora nagyítást kapunk, mint max. felbontásban, de a kép széleit levágja a készülék. Legnagyobb felbontásban nem működik ez a funkció.

Optikai és digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
f=25 mm ekv. (1x)

teljes kép

kivágott képrészlet
f=250 mm ekv. (10x)

teljes kép

kivágott képrészlet
2x-es digitális zoom

teljes kép

kivágott képrészlet
digitális zoom (képkivágás)

A teleszkópos, kikapcsolt állapotban a gépvázba húzódó objektív frontlencséjét automatikusan záródó, és bekapcsoláskor kinyíló, műanyag lamellák védik. Elején nincs szűrőmenet, így a különféle konverterek és szűrők felhelyezését nem támogatja a gép.

Képérzékelő

Pontosan ugyanakkora érzékelő került a H70-be, mint elődjébe. Ez 1/2,3”-et és a korábbi modellben is lévő, Sony gyártmányú Super HAD CCD-t jelent. Felbontása 16,4 megapixel, valódi képalkotásra pedig 16,1 megapixel jut. Pixelesítve ez 4608 x 3456 képpontot jelent. A fotók JPEG formátumban készülhetnek, de tömörítésüket nem állíthatjuk. A fentihez hasonló 4:3 oldalarányú képméretből viszont még háromfélét kapunk, és rendelkezésre áll egy 12 és egy 2 megapixeles „szélesvásznú” (16:9-es) felbontás is.

Az adatok feldolgozását egy BiONZ processzor végzi, mely feltehetően ugyanaz, mint az egy évvel ezelőtti modellben, hiszen a megnövekedett adatmennyiség miatt a sorozat teljesítmény belassult.

Az érzékenységet rábízhatjuk az automatikára, de manuálisan is szabályozható ISO80 és 3200 között, többségében 1 fényérték lépésközökkel.

LCD és kereső

Csupán egy színes TFT LCD monitort találunk a gépen, ez a képkomponálás egyetlen eszköze, csakúgy mint kategóriatársaié. A kis monitor 3” méretű, azaz átlósan 7,5 cm-es, felbontása inkább az olcsó gépeket idézi, hiszen a 230 400 képpont (960 x 240 pixel) ma már inkább átlag alatti értéknek számít. Ennek megfelelően a kijelző képminősége is elmarad a 2011-ben elvárttól. Az LCD elég gyenge kontrasztot és hideg színeket ad, kissé elfordítva pedig változik a világosság és eltolódnak a színek. Világosságának állítására korlátozottan lehetőségünk lesz (DISP gomb), de egyéb tulajdonságai nem befolyásolhatók. Pozitív tulajdonsága viszont, hogy sötétben is tiszta (bár sötét) marad, és képe még ilyen körülmények között is folyamatos, szaggatásmentes.

A képernyőn megjelenő információkat – ahogy világosságát is – a DISP gombbal elérhető menüből szabályozhatjuk, akár felvételi, akár lejátszás módban vagyunk. Valójában csak a letiltásukra van lehetőségünk. A belső menüben harmadoló segédrács és élő hisztogram is bekapcsolható. Az LCD oldalaránya 4:3-os, de 16:9-es képméreteknél ennek megfelelő élőkép méretre vált.

Lejátszás módban legfeljebb 8x-os képnagyítással ellenőrizhetők az elkészült fotók részletei. A zoom gyűrűvel 16 és 25 darabos nézőkép oldalakat, vagy tovább lapozva naptár szerint csoportosított képnézetet is megjeleníthetünk. Hisztogramot ekkor is kapunk, de az esetlegesen kiégett képterületeket már nem jelzi ki a gép.

Vaku

A gép elején, 4,5 cm-re az optikai középtengelytől egy kis beépített vakut helyeztek el. Ez a közelség minden bizonnyal vonzza majd a vörös szemeket, melynek elkerülésére a menüben beállítható vörösszem csökkentő elővillanással védekezhetünk. Ezen kívül automatikus szoftveres piros szem korrekció is bekapcsolható. A villanó automatikus, derítő és lassú szinkron állásokban használható, de szükség esetén le is tiltható.

Automatikus érzékenység mellett kb. 3,6 méterig, tele állásban 2,4 méterig nyújt hatásos megvilágítást. Teljesítménye nem szabályozható, a gép elővillanással határozza meg a szükséges fényteljesítményt.

A géphez nem csatlakoztatható külső vakuegység.

Memóriakártya, akku, csatlakozók

A készülék kb. 27 MB belső memóriával rendelkezik, melyen 4 db maximális felbontású kép fér el. Bővítéséhez a markolat alján egy kombinált memóriakártya foglalatot kapunk, melyben Memory Stick és SD/SDHC/SDXC kártyák használhatók. A fényképezőgép limitált változatához egy 4 GB-os SDHC kártya jár, melyen kb. 540 teljes felbontású fotó, vagy 56 percnyi HD videó tárolható.

A kártya mellett kapott helyet a lítium-ion akkumulátor foglalata, mely az elődben is használt NP-BG1 típus. Kapacitása 960 mAh, mely elegendő ahhoz, hogy egy feltöltéssel kb. 290 felvételt, vagy 150 perc videót készítsünk. A gyári mérések szerint ez valamivel kevesebb a korábbi modell teljesítményénél. Feltöltéséhez egy hálózati töltőt mellékelnek, mely átlagban kb. 4,5 óra alatt tölthető fel.

Az akkufoglalat oldalán egy kis nyílás található a külön megvásárolható hálózati tápegység zsinórja számára. Egyéb csatlakozót csak egyet találunk, mégpedig a gép alján, a Sonytól megszokott kombinált aljzatot. Ide kerülhet a géphez mellékelt AV és USB kábel, de komponens HD (1080i) kimenetként is használhatjuk, opcionálisan beszerzett kábellel.