Különleges fényképezőgép- és kiegészítőtartók

0

Cullmann FLEXX kitek

Kreatív tárgyfotósoknak és utazóknak kínál ügyes megoldásokat a Cullmann a FLEXX kitekben. Az öt különféle tartalmú szettben különböző tartók, csipeszek, fejek közül válogathatunk, többnyire az adott célnak előre összeállított csomagból. Ha esetleg másra is szükségünk van, a cég pót darabokat is kínál, igaz, nem egyenként, hanem szintén csomagban. Elsőként nézzük át a főként stúdióba szánt változatot, majd áttekintjük a további lehetőségeket is.

Cullmann FLEXX Studio Set

A FLEXX Studio kit olyan eszközöket tartalmaz, amely stúdióban való tárgyfotózások során hasznosak lehetnek. Ilyen pl. a következő oldalon részletesebben is bemutatásra kerülő, de annál valamivel kisebb tapadókorong, de említhetnénk a tárgyasztal szélére felfogatható alapot, melybe akár négy helyen is flexibilis csövet illeszthetünk. Ezek végére különböző segédeszközöket helyezhetünk, mely lehet akár egy kisebb gömbfej, lehet fix talp, de akár egy csipesz is, mellyel fotózandó tárgyat, vagy derítőlapot fogathatunk fel.

A lehetőségek száma szinte végtelen, így mi sem próbáljuk bemutatni az összes variációt, csupán egyetlen példát mutatunk, amely egy elképzelt termékfotózást mutathat tárgyasztal segítségével, valamint a Studio Set néhány darabjának felhasználásával.

A kitalált termékfotózás során egy telefont fotóztunk, ahol mind a fényképezőgépet, mind a vakut, mind pedig a derítőlapot egy-egy Cullmann eszköz tartott. De nézzük kicsit részletesebben:

A fényképezőgép a tárgyasztal oldalára került, egy csavaros szorítású alapra, amelyre egymásba tekert fix csövet csavartunk. A cső végére CB2 jelű gömbfej került, ezt csavaroztuk a fényképezőgép állványmenetébe.
A vakut a tárgyasztal oldalsó lapjára egy tapadókorong segítségével rögzítettük, a könnyed beállításhoz pedig flexibilis kart alkalmaztunk. A készülék a Cullmann szettben mellékelt vakuadapterrel csatlakozik a karhoz.
A derítőlapot egy rugós csíptethető talpba betekert flexibilis kar tartja, ennek végébe csipeszt illesztettünk, ez fogja a papírlapot.
Ahogy említettük, ez csak egy, a millió lehetséges felállás közül, amit a Studio Set-tel megoldhatunk.
A dobozban a következőket találjuk:

  • 2 db 30 cm-es felxibilis kar

  • 1 db 16 cm-es flexibilis kar
  • 2 db 10 cm-es cső hosszabbító, egyik menetes talppal pl. fényképezőgéphez
  • 1 db 75 mm-es tapadókorong
  • 1 db CB2 gömbfej, menettel vagy vakutalppal
  • 1 db krokodilcsipesz
  • 1 db lapos csipesz
  • 1 db csiptethető talp (8 cm széles) két állványcsavarral
  • 1 db menetbe csavarható talp pl. fényképezőgéphez
  • 1 db szorító talp pl. asztallaphoz
  • 1 db hordtáska

A doboz tartalma persze esetenként nem nyújt elegendő segédeszközt, így lehetséges, hogy ki kell azt egészítenünk.
A következőkben nézzük át, mit is tartalmaznak az egyes készletek:

Cullmann FLEXX Tabletop Set

Kicsit hasonló a stúdió szetthez, de annál jóval szerényebb.

  • 1 db szorító talp pl. asztallaphoz

  • 1 db CB5 gömbfej
  • 2 db 10 cm-es cső hosszabbító, egyik menetes talppal pl. fényképezőgéphez

Cullmann FLEXX Touring Set

A Touring Set főként túrázóknak kitalált készlet, melybe kis méretű állvány is került, de ugyanúgy része egy tapadókorongos tartó is.

  • 1 db Nanomax 200T mini tripod, 4 szekciós lábbal, kihúzható középoszloppal, max. 77 cm magassággal (fej nélkül)
  • 1 db 15 cm-es földbe szúrható alj
  • 1 db CB5 gömbfej
  • 1 db menetbe csavarható talp pl. fényképezőgéphez
  • 1 db szorító talp pl. asztallaphoz
  • 1 db 98 mm-es tapadókorong
  • 1 db hordtáska

Cullmann FLEXX Support Set

A Support Set azoknak a fotósoknak készült, akik a többféle rögzítési megoldások között nem szeretnének előre dönteni. A kitben sík felületekhez vagy oszlopokhoz, illetve makrózáshoz találunk különböző lehetőségeket.

  • 1 db Magnesit Copter három lábú mini állvány (4 kg terhelhetőség)
  • 1 db szorító talp pl. asztallaphoz
  • 1 db CB5 gömbfej
  • 1 db 75 mm-es tapadókorong
  • 1 db lapos csipesz
  • 2 db 10 cm-es cső hosszabbító, egyik menetes talppal pl. fényképezőgéphez
  • 1 db hordtáska

Cullmann FLEXX Assistant Set

Az Assistant Set a többi doboz kiegészítéseként fogható fel. Ha kevés, vagy a dobozban egyébként nem található eszközt kell kipótolnunk, ez a csomag segítségünkre lehet.

  • 1 db 30 cm-es flexibilis kar

  • 1 db krokodilcsipesz
  • 1 db lapos csipesz
  • 1 db menetes vakutalp
  • 1 db csíptethető talp (8 cm széles) két állványcsavarral