Címlap 2005

Archívum

Kipróbáltuk: Tetenal fotópapírok teszt

Mint ahogy a fotónyomtatók kipróbálásakor is láttuk, a nyomtatógyártók merőben eltérő típusú papírokat és festékeket használnak a legjobb eredmény eléréséhez. Ez azt is jelenti, hogy a papírok valószínűleg nem felcserélhetőek, így a pl. A Canon nyomtató csak Canon papírra dolgozik szépen. Utánajártunk, hogy mi az igazság.

Kaphatók itthon is az új tükörreflexes fényképezőgépek

Soha nem volt ekkora választék tükörreflexes digitális fényképezőgépből, mint most. És nem csak a márkák listája szép, de az egyes márkán belüli választék is kezd komoly lenni. Az igényes amatőrtől a fotóiból élő profiig mindenki találhat már magának megfelelő készüléket. A héten a DigitCam-től kettőt is megkaptunk néhány napra.

Interjú: Fazekas Imre – Sony Hungária

Bár a Sony-t sokan még mindig csak a Walkman illetve a Handycam készülékekről ismerik, fontos tudni, hogy a japán vállalatóriás már 1993 óta gyárt digitális fényképezőgépeket. A múltban elért eredmények összefoglalásáért és az idei tervek kifürkészése végett kérdeztük Fazekas Imre urat a Sony Hungária Kft. digitális fényképezőgépekért felelős termékmenedzserét.

2004-es összefoglaló

Mi történt idén a digitális fényképezőgépek piacán? Milyen új innovációk születtek? Milyen jelentős eseményekről számolhattunk be? Az év áttekintésén kívül megvizsgáltuk, milyen jelentős változások mentek végbe a digitális fényképezőgépek piacán 2004-ben az előző évihez képest. Vajon mi a tendencia? Az biztos, hogy 2004-ben nagyobb felbontású gépek jelentek meg, de mi a helyzet az optikai zoommal, illetve a memóriakártyákkal?

Ultrazoom fényképezőgépek

Karácsony előtt néhány nappal egy újabb összesítő listával próbálunk Önöknek segíteni a digitális fényképezőgép vásárlásban. Ezúttal az ultrazoom gépeket gyűjtöttük össze - a teljesség igénye nélkül. Akadt így is bőven mit a kedves Olvasó fegyelmébe ajánlani, hisz a kategória mára igen kiszélesedett, az alsó és a felső szegmens ára között több mint 100 ezer forint a differencia.

Fényképezőgép szettek 100.000 Ft-ért

Bár már 60 ezer forintért is elég jó szettet lehet kapni, ha tehetik, akkor nézzék meg, hogy 100 ezer forintos keretből mit lehet kihozni. A listára felkerült nagy zoomos és kihajtható LCD-s modell is.

Röviden: Casio Exilim EX-S100 teszt

A Casio alapvetően nem fényképezőgép-gyártó, elsősorban LCD-k, áramkörök gyártásával foglalkoznak. Viszont jól választanak partnereket termékeik gyártásához. És élen járnak a fejlesztésekben is. Mostanában már az optikai elemek terén is: a Casio EX-S100 a világ első, átlátszó kerámia lencsével szerelt fényképezőgépe.

Fényképezőgép szettek 60.000 Ft-ért

Azt már tudjuk, hogy 60.000 Ft-ért milyen fényképezőgép kapható, de mi a helyzet akkor, ha ebbe a keretbe a teljes szettnek kell beleférnie? Megnéztük, hogy ezért az összegért mit tudunk összeválogatni.

Fényképezőgépek 60.000 Ft alatt

Bár van még 2 hét karácsonyig, a digitális fényképezőgép készletek kezdenek apadni. Persze az igazán jó árú gépek fogynak a leggyorsabban. Frissítettük a 60 ezer forintnál kevesebbért kapható gépek listáját. Ha ebben a kategóriában keres gépet, akkor érdemes még a hét végéig elintézni a vásárlást.

Röviden: Canon Selphy CP400 teszt

Idén két új nyomtatómárkával kellett megismerkednünk: az egyik a Pixma, a másik a Selphy. Mindkettőt a Canon mutatta be és két eddig is meglévő nyomtatócsaládját, az asztali és a kis méretű fotónyomtatókat jelölik. A szerkesztőségünkbe a múlt héten érkezett az első új nyomtató a Selphy CP400.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Egy újabb remek animáció a gyújtótávolság és a perspektíva hatásáról

Kíváncsi vagy, miért mondják azt, hogy lehetőség szerint ne fotózz portrét nagylátószögű objektívvel? Ez az animáció erre is választ ad. Az év...

Villanó suli

Kezdő fotósként elég a fényképezőgéppel és az objektívvel kapcsolatos szakkifejezéseket bebiflázni, ha viszont különálló vaku vásárlására adja a fejét az ember, új fogalmakkal szembesül. A külső kisvakuk legfontosabb jellemzőit igyekeztünk összeszedni.

Felfrissítő: vaku kiegészítők

Rengeteg vaku kiegészítőről írtunk már a Pixinfón, úgyhogy itt az idő pár rövid mondatban áttekintenünk őket. A fényképezőgépünkhöz csatlakoztatható kisvaku -...

3 tipp kezdő esküvőfotósoknak

Jasmine Star profi esküvőfotós három tippet oszt meg, amely segíthet a kezdő fotósoknak jobb és romantikusabb képek készítésében. Az esküvőipar - ha...

Így turbózhatod fel a napsugarakat

Jimmy McIntyre videójából megtanulhatjuk, hogyan készíthetünk hatásos HDR fotót, felturbózott napsugarakkal. Aki ismeri Jimmy-t, tudja róla, hogy előszeretettel mutogatja saját Raya Pro...