Címlap 2013

Archívum

Exkluzív: Nikon 1 AW1

Extrémnek tűnik egy kompakt fényképezőgépet mindenféle tok és védelem nélkül elvinni az aqua parkba vagy snorkelezni? És ha mindezt kompakt helyett egy cserélhető objektíves digitális fényképezőgéppel próbáljuk? Tegnap ez még sci-fi volt, ma pedig már elérhető valóság. A Nikon elkészítette és ma reggel bemutatta a világ első vízálló, cserélhető objektíves digitális fényképezőgépét a Nikon 1 AW1-et, mi pedig elmentünk megnézni.

Yongnuo YN568EX II vaku

Idén januárban már volt alkalmunk kipróbálni és bemutatni a Yongnuo YN568EX rendszervakut, mely a hongkongi cég akkori legkomolyabb vakuja volt. Nyáron e vakunak jelent meg a második kiadása YN568EX II jelöléssel, amiből nemrég kaptunk egy tesztpéldányt, így megnézzük mi változott a második nekifutás után.

Egymás mellett: Nikon DSLR gépek

Rendhagyónak számító cikkünkben felsorakoztattuk a friss Nikon DSLR termékpalettát, és megvizsgáltuk mekkora lépcsőfokokat jelentenek, miben különböznek egymástól a gyártó különböző modelljei.

Godox Propac PB-820 – a vaku akku

Profi, főként esemény fotósok munkája közben nem mellékes, hogy mennyi vakus képet tudnak készíteni egy akkumulátor szettel. Az sem mellékes, hogy milyen időközönként tud vakuzni, mennyi idő alatt tölti fel a vaku a kondenzátorait. Némelyik komolyabb vaku bemenetet is kínál külső táp felhasználásához. A Godox Propac PB-820 pontosan ezekhez a vakukhoz készült, célja a hosszabb működés, több villanás és gyorsabb töltés.

Kipróbáltuk: Nikon Coolpix L820 teszt

A Nikon olcsóbb ultrazoom sorozatának egyik újdonsága az idén év elején bejelentett Coolpix L820, mely figyelemreméltó nagylátószöggel és elődjénél gyorsabb processzorral igyekszik elnyerni a vásárlók tetszését. Mi a következő tesztben adtunk hangot véleményünknek.

Kipróbáltuk: Nikon Coolpix S9500 teszt

Az egyre népszerűbb utazózoom fényképezőgépek között a Nikon is szerepelteti magát, az ő kínálatukból most a legokosabbat, a komoly nagylátószöget és remek telét is kínáló, GPS-t és WiFi vevőt is tartalmazó, kiváló minőségű OLED kijelzővel büszkélkedő Coolpix S9500-at mutatjuk be. A cikket azoknak is érdemes elolvasni, akik az olcsóbb, s kisebb átfogású S9400-zal szemezgetnek, mert a két gép az objektíven és WiFi vevőn kívül nem sokban különbözik.

Vanguard Abeo Pro 283CGH állvány kit

A Vanguard Abeo Pro 283CGH állvány kit (tripod és fej) csak most jött, de már látott és győzött is. Legalábbis a megjelenése óta eltelt pár hónapban begyűjtött díjak erről tanúskodnak. A Vanguard állványkínálatának új büszkeségét most mi is alaposabban szemügyre vettük.

Dörr Pixo C2+ univerzális akkumulátor töltő

Akár hosszabb autós úton, akár otthon nagy hasznát vehetjük a Dörr univerzális akkumulátor töltőjének, amellyel nem csak AA és AAA formátumú NiCd vagy NiMH akkukat tölthetünk, de különböző mobiltelefonokat és lítium-ion akkukat is. A valóban univerzális használat érdekében szivargyújtó adaptert is kapunk.

Kipróbáltuk: Nikon Coolpix A teszt

A Nikon március elején egy igazi meglepetést hozott a fotósoknak, mégpedig egy remek fényerejű, fix gyújtótávolságú objektívvel szerelt, aluláteresztő szűrő nélküli nagy szenzoros kompaktot. Jelenleg ez a gyártó egyetlen nagy szenzoros kompakt gépe, amelybe DX formátumú, azaz a cserélhető objektíves Nikon 1 rendszerénél nagyobb, a középkategóriás DSLR-ekével megegyező méretű képérzékelő került. Az ígéretes gépre mi is kíváncsiak voltunk.

1 Nikkor 10-100mm f/4,5-5,6 ED CX VR PD-Zoom

A Nikon 1 rendszerének indulásakor debütált az első motoros zoomos objektív, mely azóta is egyedülálló a Nikkor optikák között. A nagy zoomátfogású objektív azonban utazózoomnak csak nehezen nevezhető, hiszen tömege nem csekély. Nézzük, mit tud ezért cserébe nyújtani.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Így helyezd át a Lightroom vagy Photoshop programokat másik meghajtóra

A Windows egyre újabb és újabb frissítései meglepően sok helyet tudnak felemészteni egy modern, naprakész számítógépen, ami főképp akkor okozhat problémát, ha viszonylag régi...

Portréfotózás – ingyen oktatóvideó

A Photogy ingyenes oktatóvideót tett közzé, amelyben Alex Koloskov magyarázza el a portréfotózás fontos alapköveit stúdióban és kültéren egyaránt. A leckében többek...

Magyar fotós szervezetek és intézmények

Magyarországon nem csak a fotózásnak, de a fotós szakmai szervezeteinek is van hagyománya. Ezek neveivel leggyakrabban pályázatok vagy kiállítások anyagaiban találkozhatunk, miközben a kisebb klubok mellett jelentős szerepük van a fotós közélet alakításában.

A Canon EOS rendszer 30 éve másfél percben

Az ausztrál Digital Camera Warehouse egy összefoglaló videóval köszönti a 30 éves Canon EOS rendszert. Kisfilmjükben végigtekinthetjük az elmúltnyócév ( ;) ), akarom mondani az...

Hét egyszerű trükk a kreatívabb fotókért

Ha régóta fotózol, előfordulhat, hogy egy idő után úgy érzed, valami újat kell alkotnod. Olyat, ami nem megszokott, olyat, ami nem a tökéletességről szól,...