Címlap 2009

Archívum

„A jó képhez nem kell magyarázat” – interjú Szipál Márton fotóművésszel

Ha valakinek sztori kell, vegyen regényt – vallja Szipál Márton, alias Martin S. Martin, akinek lakásán járva ízelítőt kaphattunk abból, milyen is örökké fiatalnak maradni. A 83 éves művész fényképekkel teli lakásában lágy swing szólt, ő pedig folyton felpattant, előszedett egy-egy képet, festményt, könyvet, magazint. „Nyugodtan tegezz” – mondta, majd elkezdett mesélni a régi időkről, Amerikáról, Magyarországról, egyszerűen mindenről.

Kipróbáltuk: Nikon D5000 teszt

Nagyjából a hazai megjelenéssel egy időben hozzánk is megérkezett a Nikon legújabb tükörreflexesének a D5000-nek végleges tesztpéldánya. A gépet korábbi, előzetes tesztünkben sok tekintetben már alaposan körüljártuk, de maradtak még feltérképezetlen területek. A következő teszt mondanivalójának első fele jórészt ismerős lehet sokak számára, a második részben azonban több érdekes tesztinformációval és friss mintaképekkel is szolgálunk.

Eye-fi vezeték nélküli memóriakártya

Bár Európában egyelőre még nem forgalmazzák, az Egyesült Államokból sikerült hoznunk egy tesztpéldányt az Eye-fi cég WiFi képes SD kártyájából. Csak egy érdekes játékszer, vagy valóban használható újítás? Ez a mostani tesztünk legfőbb kérdése.

Exkluzív: Nikon D5000

Húsvéti Nyúl márpedig létezik. Az idei ünnepre színes és hímes helyett, egy gömbölyded, fekete tojást rakott, fehér Nikon felirattal, és...várjunk csak...kihajtható LCD-vel? Ez csak egyet jelenthet. A D5000 logóval is feldíszített fekete valami – amely egyébként bizonyos szögből inkább egy DSLR fényképezőgépre hasonlít – megkapta a nagyobb testvér úttörőnek számító videó funkcióját. És még sok minden mást is, melyeket felsoroltunk e cikkben.

Kipróbáltuk: Nikon D3X teszt

A Nikon 2007. augusztusában jelentette be első 36×24 mm-es, vagyis teljes Leica képkockás szenzorral szerelt profi digitális tükörreflexes gépét. Az akkor is nagy szenzációnak számító vázból közel egy év után egy új változatot adtak ki, mely a D3X nevet kapta. A főként nagy felbontású fotózáskor előnyt mutató DSLR gép egy béta változatához már volt szerencsénk, az akkori tapasztalatokat most szűk egy hetes teszteléssel egészítettük ki. Jóllehet, sem az időjárás, sem a gép nagy tudása nem kedvezett annak, hogy egy hét alatt kiismerjük ezt a vadállatot, de annyira elegendő volt, hogy ha kicsit is, de megszelídítsük.

„Nincs másodosztályú munka” – Interjú Szigetváry Zsolt fotóriporterrel

Hétszeres Magyar Sajtófotó-díjas, egy első és egy második helyezést ért el a World Press Photo Awardson, a Magyar Hírlap fotósaként pedig Pulitzer-emlékdíjat is kapott. Szigetváry Zsolt ennek ellenére azt mondja, az élete nem változott meg a díjaktól, munkájában pedig továbbra is próbálja kerülni a napi rutint és a sablonokat. „A telefonom bármikor megcsörrenhet, és akkor menni kell” – vázolta a fotóriporteri lét esszenciáját egy kávé mellett.

Fényképezőgépet karácsonyra (digitális tükörreflexesek)

A DSLR, vagyis digitális tükörreflexes gépek kategóriája sokáig csak a profik, és a borsos árat megfizetni képes vásárlóréteg kiváltsága volt. Az utóbbi években a kép azonban teljesen megváltozott, így idén karácsonyra már az amatőrök számára is elérhetővé vált ez a kategória. A kínálatban most is megtaláljuk a drága, professzionális használatra szánt készülékeket, de a belépő modellekkel kimondottan az amatőr, sőt a fotózással ismerkedni vágyó kezdő felhasználókat célozták meg. Nem csoda, hogy a komolyabb kompakt fényképezőgépekkel egy árkategóriát képviselő modellek a karácsonyi szezon slágertermékeivé váltak.

Fényképezőgépet karácsonyra (ultrazoomok)

Ennél a kategóriánál nem néztük az árcédulát. Az egyedüli szempont a legalább 10x-es zoom volt, vagyis a gép az ultrazoom modellek egyre szaporább családjába tartozzon. Épp ezért találunk itt 40 ezer alatti és 150 feletti gépet is, tehát csak karácsonyi költségvetésünk gátolhatja szárnyaló fantáziánkat. Szerencsére idén is volt miből válogatnunk, hiszen a gyártók nagy hangsúlyt fektettek erre a kategóriára. A kínálat sokszínű, így fejest ugorhatunk a szolgáltatások tengerébe, remélve, hogy ez a leírás talán mentőövként szolgál majd az ünnepi bevásárláshoz.

Fényképezőgépet karácsonyra (60 000 Ft-ig)

Legutóbb a 2008-ban megjelent olcsó, de márkás digitális fényképezőgépekből szemezgettünk néhány érdekesebb darabot. Most tovább lépünk az árkategóriát illetően és a korábbi 30 ezerről duplájára emeljük az összeghatárt. Ez nagyjából az a szegmens, ahol már nagyobb felbontású és több szolgáltatással ellátott, de még mindig kis gépek is megvásárolhatók.

Fényképezőgépet karácsonyra (30 000 Ft-ig)

Egy valamit már most elárulhatunk. Idén sem marad el a karácsony és vele együtt a sokak számára örömöt, sokaknak pedig bosszúságot jelentő ajándék vásárlás. Jó szokásunkhoz híven, összegyűjtöttünk hát az elmúlt év digitális fényképezőgép terméséből egy csokorra valót, hogy megkönnyítsük olvasóink számára a döntést. Következő cikkünk azoknak szól, akik a kínálat alsó szegmenséből szeretnének ajándékot választani.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Szabad-e ingyen fotózni?

A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...

Állvány vásárlási tanácsok: így válassz tripodot és állvány fejet!

Nem könnyű a fotósok élete, hiszen nem csak fényképezőgépet és objektívet kell körültekintően választani, de állványt se mindegy, hogy milyet vesz az ember. Kezdőként általában...

Így használd a Lightroom Color Grading (fényelés, színkorrekció) funkcióját!

Még tavaly ősszel jelent meg a Lightroomban a három utas színkorrekció lehetősége, aminek használata nem túl bonyolult, mégis vannak apró trükkök, amikkel még egyszerűbben és hatékonyabban használhatod.

Jelentős képlágyulást okozhatnak a napellenzők!

Meglepő, de valahol logikus felfedezést tett Steve Perry, aki a hidegben, napellenzővel történő fotózás során durva lágyságot tapasztalt a képeinél.

Ezzel a módszerrel nem tükröződik a stúdió a fényes felületeken

Ügyes és ötletes megoldás a fényes, tükröző felületekkel rendelkező tárgyak fotózására Erik Espinosától.