Kipróbáltuk: Nikon D5000 teszt

0

Bevezetés, újdonságok

Bevezetés

A Nikon D90 nem is olyan rég egy kicsit felforgatta a világot. Na, nem a nagyvilágot, csupán azt a kicsit, amit DSLR piacnak hívnak. Ez volt ugyanis az első olyan digitális tükörreflexes fényképezőgép, amely videofelvételre is rábírható. A néhány éve terjedő „élőképes DSLR őrület” persze már előrevetítette, hogy előbb-utóbb bekövetkezik ez a pillanat. A tükörreflexes gépek alsó szegmense mára egyértelműen az amatőrök, sőt a hétvégi hobbi-kattogtatók igényeit igyekszik kiszolgálni. A kompaktoknál igen népszerű videó mód elsősorban ennek a rétegnek szól, bár a DSLR-eknél a nagyobb érzékelő miatt nem olyan egyértelmű a dolog. A D90 inkább a haladó amatőröknek szólt, a D5000 viszont egy kis lépéssel lejjebb pozicionálta magát. Külsőre akár a D60 alaposan megújított változata is lehetne ez a modell, belsőre azonban inkább egy néhány téren egyszerűsített D90-et ismerhettem meg.

Úgy tűnik a Nikonnak elég frappánsan sikerült megoldania, hogy DSLR modelljei alól lassan elfogytak a típusszámok. A D40-D60 neveket ugyebár már elhasználták az olcsóbb belépő kategória számára. A D70-D100 számozást pedig a komolyabb sorozat foglalata le magának. Lehetett volna D65 is a gép, de ezzel egyértelműen jeleznék, hogy a D60 utódjával van dolgunk. Márpedig nem olyan egyértelmű a felállás.

Ha úgy tetszik egy önálló modellről van itt szó, egy egyedi típusról, melyet a nevében is jelölni szeretett volna a gyártója. Éppen ezért nyúltak a Coolpix sorozatnál már többször használt 5000-es számhoz, hiszen létezett már Coolpix 5000 és P5000-es modell is. Így született meg a Nikon D5000. Az elnevezés ne tévesszen meg senkit! Nincs szó különálló termékkategóriáról. Ahogy említettem, a D60 és D90 közé helyezhetjük a gépet. Hasonlítsuk is össze ezzel a két korábbi típussal!

Újdonságok

Nikon D60 vs. Nikon D5000

A legfontosabb különbség az új CMOS érzékelő, mely immár 12,3 megapixeles, valamint a D90-ből átkerült HD videó funkció, valamint a GPS és HDMI csatlakozási lehetőség. Mindkét korábbi géphez képest új a kihajtható LCD, amely egyben a Nikon DSLR termékkínálatban is újdonságnak számít. A D60 3 mezős fókuszrendszere is a múlté, helyébe a D90 11-pontos, középső keresztszenzoros élességállítása került, bár az olcsó gépekhez hasonlóan ez a modell sem tartalmaz beépített fókuszmeghajtást.. Változott az érzékenység tartomány, mely immár 1/3 lépésenként is szabályozható, és a D60-hoz képest új a LiveView, azaz élőkép szolgáltatás is. A Nikon DSLR-ekben eddig nem látott mennyiségű, összesen 19 db témaprogrammal találkozhatunk a D5000-ben, melyek többsége külön üzemmódba került. Számos szoftveres fejlesztést is kapunk, mint például a csendes üzemmód, a gyorsabb sorozat, az automatikus sorozatok, vagy a torzítás csökkentés és a jobban szabályozható aktív D-lighting. Sajnos a kereső terén történt egy kis visszalépés. A D5000-ben található némileg szűkebb a korábbi típusnál.

balra: D5000, jobbra: D60

balra: D5000, jobbra:D60
Az Nikon D60 és D5000 közötti
főbb különbségek
Nikon D60 Nikon D5000
Képérzékelõ

23,6 x 15,8 mm CCD
10,75 megapixel

23,6 x 15,8 mm CMOS
12,9 megapixel
Tényleges felbontás 10,2 megapixel 12,3 megapixel
Képméretek 3872 x 2592
2896 x 1944
1936 x 1296
4288 x 2848
3216 x 2136
2144 x 1424
Érzékenység ISO100-1600 (kiterjesztett: ISO3200)
1 Fé lépésenként
ISO200-3200 (kiterjesztett: ISO100 és ISO6400)
1/3 Fé lépésenként
Szabályozható automata ISO határok
Szabályozható magas érz. zajszûrés nem 4 fokozat (High, Normal, Low, Off)
Záridõ

1/4000-30 mp, Bulb
1/3 Fé lépésekben

1/4000-30 mp, Bulb
1/3 és 1/2 Fé lépésekben (Exp. korr.
is)
Zár életartama (nincs megadva) 100 000 expozícióra tervezett
Sorozat Max. 3 kép/mp Max. 4 kép/mp
Automatikus sorozat nincs Expozíció korrekció (3 kép)
Fehéregyensúly (3 kép)
Aktív D-Lighting (3 kép)
Aktív D-Lighting van (Auto, Off) van (Auto, Extra High, High, Normal, Low, Off)
Automata torzítás csökkentés nincs van
Fehéregyensúly 8 mód (finomhangolással) 12 mód (finomhangolással)
Keresõ pentatükrös
95% lefedettség
0,80x nagyítás
18 mm betekintési távolság
-1,7 – +0,5 dioptria korrekció
pentatükrös
95% lefedettség
0,78x nagyítás
17,9 mm betekintési távolság
-1,7 – +0,7 dioptria korrekció
Élességállítás Nikon Multi-CAM 530 modul
3 AF pont
Nikon Multi-CAM 1000 modul
11 AF pont (középsõ keresztszenzoros)
AF mezõ mód Egypontos
Dinamikus
Automata
Egypontos
Dinamikus
Automata
3D követõ (11 ponton)
Kézi vakuvezérlés csak teljesítmény kompenzáció (-3 – +1 Fé) manuális telj. leosztás (1/1 – 1/32)
Videófelvétel

nincs

van (max. 1280 x 720 pixel. Motion-JPEG + hang)

Élõkép nincs van (4-féle AF móddal)
Arcfelismerõ AF nincs van
AF módok egymezõs
dinamikus terület
automata terület
egymezõs
dinamikus terület
automata terület
3D követés (11 fókuszponton)
Témaprogramok Módválasztó tárcsán 6 db Módválasztó tárcsán 6 db
SCENE módban 19 db
LCD kijelzõ 2,5″ képátlójú
230 000 pixeles
2,7″ képátlójú
230 000 pixeles
kihajtható
Önkioldó 2, 5, 10, 20 mp; 1 kép 2, 5, 10, 20 mp; 1-9 kép
HDMI kimenet nincs van (C-típusú)
GPS nincs van (opcionális)
Menünyelvek 15 db (magyar nincs) 17 db (magyar nincs)
Méret 126 x 94 x 64 mm 127 x 104 x 80 mm
Tömeg 495 g 560 g
Egyéb

 

– EXPEED feldolgozórendszer
– 72 nézõképes lejátszás
– Komment csatolása a képekhez
– Több opcióval rendelkezõ INFO képernyõ
– Csendes mód
– mikrofon + hangszóró
– új Retusálás funkciók (Torzításcsökkentés,
Dõlés kiegyenlítés, Halszem hatás)
– Több képfeldolgozási beállítás
-Szabályozható a hangjelzés hangereje

Nikon D90 vs. Nikon D5000

A Nikon D90-el sokkal több közös pontjuk van, hiszen ugyanaz a szenzor és az AF-rendszer is, de számos más szolgáltatást is onnan örökölt a D5000. Ezúttal egy egyszerűbb vázat kapunk, kisebb keresővel, és vagy tudatnyi olyan beállítással, mely kevésbé részletesen szabályozható az új modellben. Ilyen a nem szabályozható középre súlyozott fénymérési mód, a kisebb manuális vakuteljesítmény tartomány, vagy a vezeték nélküli vakumód hiánya. A D5000-nél nincs folyadékkristályos infó képernyőnk és portrémarkolat sem vásárolható a géphez. A kisebb modell egyértelmű előnye a kihajtható LCD és a több témaprogram. Kapunk automata torzítás csökkentést, élőképnél is használható témakövető AF-t és időszakos expozíciós szolgáltatást is. A teszt írása közben kiderült, hogy ennél a modellnél is van gyárilag megadott zár élettartam, amely persze nem a garantált, csupán a tesztelt érték. Ez 100 000 expozíció, ugyanúgy, ahogy a D90-nél. Egyben ez Nikon legkisebb szériás DSLR fényképezőgépe, amelynél megadja ezt az értéket a gyártó.

balra: D90, jobbra: D5000
Az Nikon D90 és D5000 közötti
főbb különbségek
Nikon D90 Nikon D5000
Sorozat Lassú: 1-4 kép/mp
Gyors: 4,5 kép/mp
Max. 4 kép/mp
Automatikus sorozat Expozíció korrekció (2-3 kép)
Fehéregyensúly (2-3 kép)
Aktív D-Lighting (2 kép)
Vakufény (2-3 kép)
Expozíció korrekció (3 kép)
Fehéregyensúly (3 kép)
Aktív D-Lighting (2 kép)
Keresõ pentaprizmás
96% lefedettség
0,94x nagyítás
19,5 mm betekintési távolság
-2 – +1 dioptria korrekció
pentatükrös
95% lefedettség
0,78x nagyítás
17,9 mm betekintési távolság
-1,7 – +0,7 dioptria korrekció
Státusz LCD van nincs
Fénymérés 3D színes mátrix II
Középre súlyozott (6, 8, 10 mm)
Szpot (3,5 mm)
3D színes mátrix II
Középre súlyozott (8 mm)
Szpot (3,5 mm)
Vakuvezérlés

i-TTL
Manuális (1/1 – 1/128)
Vezeték nélküli mód
Stroboszkópos villantás

Teljesítmény: -3 – +1 Fé

i-TTL
Manuális (1/1 – 1/32)
Teljesítmény: -3 – +1 Fé
Élõkép AF Arc-pioritás
Széles AF mezõ
Normál AF mezõ
Arc-pioritás
Széles AF mezõ
Normál AF mezõ
Témakövetõ AF
Témaprogramok Módválasztó tárcsán 6 db Módválasztó tárcsán 6 db
SCENE módban 19 db
LCD kijelzõ 3″ képátlójú
920 000 pixeles
2,7″ képátlójú
230 000 pixeles
kihajtható
Akkumulátor EN-EL3e
Részletes állapotkijelzéssel
EN-EL9a
Portrémarkolat opcionális (MB-D80) nincs
Méret 132 x 103 x 77 mm 127 x 104 x 80 mm
Tömeg 620 g 560 g
Egyéb

– Picmotion
– Többszörös expozíció
– Állítható a középsõ fókuszmezõ
mérete
– Egyszerû exp. kompenzáció
– Fénymérés finomhangolás
– Több megjelenítési opció
– Beállítható fix záridõ vakuzásnál
– Programozható OK gomb és tárcsák

– Automata torzítás csökkentés
– Idõszakos expozíció
– Állítható hangjelzés hangerõ
– Dátum képre nyomtatása
– Több beállítás az INFO képernyõ
kinézetének szabályozásához
– Csendes mód