Kipróbáltuk: Nikon D5000 teszt

0

Felépítés I.

Ergonómia

Bár fogása alapján valóban a Nikon D60 rokonságra erősít a gép, a dolog még sem ennyire egyértelmű. A két belépőszintű modellt egymás mellé téve azonnal feltűnik, hogy a D5000 nagyobb, tömzsibb vázat kapott. Az alját például – valószínűleg a kihajtható LCD „zsanérja” miatt meg kellett emelni. Ugyanúgy az LCD a ludas abban is, hogy vastagabbnak hat az egész váz. Ugyanakkor szélességben maradt a kisebb modellek mérete, így a gép ducinak, kicsit vaskosnak hat. Ezt erősíti, hogy a D5000 kevesebb szögletet tartalmaz mint az említett „előd”. Minden sarkot igyekeztek lekerekíteni, inkább a nagyobb modellekhez hasonlóvá tenni. Ezektől örökölte például a prizma- és vakuház alakját.

Bár magasságra és vastagságra is nagyobb, mint a D90, fogásra szinte egy az egyben a D60-ra hasonlít. Mondhatom, hogy sajnos, mert az a modell sem a kényelmes markolatáról volt híres. Ugyanez itt is visszaköszön. Kicsi és nem túl mély a markolat, amely egy férfi kéznek már meglehetősen kényelmetlen fogást jelent. A markolatot tartó ujjaknak kiképzett vájat egy kicsit mélyebb, a markolat egyenesebb a tenyérbe simuló részen, de ez a fogáson alig változtat, sőt számomra egy kicsit kényelmetlenebb volt. Ami viszont sokkal jobb az a hüvelykujji rész kialakítása. Egy kis gumibetétet találunk az ujj alá eső részen, amely egyébként a gép egyetlen gumírozott része, hisz a markolat, a D60-hoz hasonlóan végig kemény műanyag borítású. A hüvelykujjat megtámasztó bütyök is jobb helyre került, így már nem zavar a hátsó tárcsa elfordításában. Magát a tárcsát is kissé megdöntötték, így kényelmesebben kezelhető a korábbihoz képest.

A D5000-ben megváltozott a gumi szemkagyló formája is. A D60 vékony, széles megoldása után visszatértek a többi típusnál már megszokott vastagabb gumiszegélyhez. Ez többek között azzal az előnnyel is járt, hogy végre hozzáférhetünk a jobb oldalán található dioptriaszabályzó tológombhoz.

Megváltozott néhány gomb helye és egyesek funkciója is. Az exponáló mögötti bal gomb például ezen a vázon az INFO képernyő bekapcsolására szolgál. Az élőkép (és a videó) funkciót a négyirányú vezérlőtárcsa fölötti LV gombbal aktiválhatjuk. A négyirányú tárcsa valamivel kisebb lett, pereme pedig élesebb, ami személy szerint kényelmetlenebbnek hatott a D60-nál. Alul a képtörlés gomb helyett egy kis hangszórót találunk, a gombot pedig a hátlap bal felső sarkába száműzték. Az LCD melletti négyes gombsor ennél a gépnél már ötös, hiszen az info képernyő nézeteit szabályozó funkció egy külön kezelőszervet kapott. A nagyobb LCD-nek és keretének köszönhetően egyébként kevesebb hely maradt a kezelőszerveknek a jobb oldalon, bár ez a rész eddig sem volt zsúfolt.

A gép alján minden maradt a régi. A szabványos (1/4 colos), fém állványmenet pont az optika középtengelyével párhuzamos.

A teszt során kiderült a kihajtható LCD egy hátránya is. Szélesebb állványtalpra erősítve legfeljebb 90 fokban tudjuk lenyitni és ha behajtott állapotban erősítettük fel a talpat a kijelző nem fordítható meg. Az alsó zsanér ellenáll minden kísérletünknek.

Képérzékelő

A Nikon D5000 szenzorának adatai pontosan megegyeznek a D90-ével, így jogos a feltételezés, hogy mindkét fényképezőgép ugyanazt az érzékelőt kapta. Ez egyébként egy CMOS, mely 12,9 millió pixelt tartalmaz. Tényleges felbontása 12,3 megapixel, csakúgy, mint a D90-nek. Ez maximálisan 4288 x 2848 pixeles felvételeket jelent, mely mellett 3216 x 2136 és 2144 x 1424 képpontos beállítást is választhatunk. Mindhárom érték a DSLR-eknél megszokott 3:2 oldalarányt nyújtja.

Ugyanaz az EXPEED rendszer felel az adatok gyors feldolgozásáért és a jó minőségért, mint amit a nagyobb testvérben is kaptunk. Az érzékenységben sem történt változás, bár a D60-hoz képest más értékekkel dolgozhatunk a CMOS szenzor alap érzékenysége ISO200, amit 1/3 lépésenként ISO 3200-ig emelhetünk. A választható értékek: 200 / 250 / 320 / 400 / 500 / 640 / 800 / 1000 / 1250 / 1600 / 2000 / 2500 / 3200. Ezen kívül kiterjesztett értékek is használható, szintén 1/3-os lépésközökkel, így elérhető az ISO100 és ISO6400 beállítás. A D60-hoz képest új, hogy az automata érzékenység maximuma ISO400-6400 között, valamint az ilyenkor használt minimum záridő 1/2000-1 mp között állítható.

Képformátumok tekintetében az alsó szériához hasonlatos a helyzet. A Nikon által a mai napig szolgalmazott TIFF formátum itt kimaradt, helyette JPEG és RAW (NEF) beállítás között választhatunk, illetve elérhető még ezek kombinációja is. Utóbbi esetben két fájlt ment a gép NEF és JPG kiterjesztéssel. A JPEG képek tömörítésének mértékét is állíthatjuk, a megszokott három lépésben. A tömörítési fok persze eltérő a korábbi modellekétől. Fine állásban 99%-os, míg Normal beállításnál csak egy fokkal rosszabb 98%-os minőséget kapunk. Mindkettővel nagyon jó képminőség érhető el. Tőlük jócskán lemarad a Basic érték, melynél 83%-ot mértünk. Ugyan az így elérhető fájlméret csak negyede a Fine beállításénak, de ezt már csak súlyos tárhely hiánnyal küzdőknek ajánljuk, végső esetre.

A Nikon D5000-hez – hasonlóan a többi DSLR-hez – nem jár külön memóriakártya és belső memóriát sem kapunk a képek és videók mentésére. Aki ki szeretné használni a gép RAW fájljaiban rejlő képességeket is, legalább egy 4 GB-os kártyával számoljon. Egy RAW (NEF) fájl 10-11 MB, jobb minőségű JPEG-el kombinálva közel 17 MB.

A következő táblázatban összefoglaltuk a különböző képformátumok tárhelyigényét:

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 4 GB-os CF kártyán* 8 GB-os kártyán*
4288 x 2848 NEF + JPEG F 16,7 MB 180 360
4288 x 2848 NEF + JPEG N 13,4 MB 215 430
4288 x 2848 NEF + JPEG B 12 MB 238 476
3216 x 2136 NEF + JPEG F 14 MB 210 420
3216 x 2136 NEF + JPEG N 12,3 MB 235 470
3216 x 2136 NEF + JPEG B 11,5 MB 250 500
2144 x1424 NEF + JPEG F 12,1 MB 238 476
2144 x 1424 NEF + JPEG N 11,3 MB 252 504
2144 x 1424 NEF + JPEG B 11 MB 259 518
4288 x 2848 NEF (RAW) 10,6 MB 268 536
4288 x 2848 JPEG Fine 5,9 MB 549 998
4288 x 2848 JPEG Normal 3 MB 1000 2000
4288 x 2848 JPEG Basic 1,5 MB 2100 4200
3216 x 2136 JPEG Fine 3,3 MB 969 1938
3216 x 2136 JPEG Normal 1,7 MB 1800 3600
3216 x 2136 JPEG Basic 0,9 MB 3600 7200
2144 x 1424 JPEG Fine 1,5 MB 2100 4200
2144 x 1424 JPEG Naormal 0,8 MB 4100 8200
2144 x 1424 JPEG Basic 0,4 MB 7700 15400

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!

Szenzor tisztítás

Az akaratlanul is az érzékelőre kerülő apróbb szennyeződések tekintetében ugyanazok a lehetőségeink, mint az előző modellnél, vagy nekiállunk a manuális pucolásnak, a tükör felcsapása után, vagy rábízzuk gépünket az automata szenzortisztító rendszerre. Ez a Nikon D60-ban bemutatott levegőáramlásos megoldása, amely a tüköraknában enyhén keringetett légáramlattal próbálja távol tartani a porszemeket a szenzortól. Az ennek ellenére mégis rátapadt koszt, nagyfrekvenciás rázással távolítja el a rendszer, melyet bármikor aktiválhatunk a menüből. Ugyanitt az is beállítható, hogy a bekapcsoláskor, vagy a kikapcsoláskor, esetleg mindkét alkalommal önállóan elvégezze a gép ezt a műveletet. Az automata tisztítás le is tiltható. Maga a művelet a be és kikapcsolást kb. 2 mp-el hosszabbítja.

Alternatív módszerként a D200 modell környékén bevezetett „portérképes” megoldást is választhatjuk, mely egy referenciafotót (portérképet) készít a szenzorra rakódott szennyeződésekről. Ez alapján később a Nikon Capture NX2 szoftver képes kitörölni a porszemeket a képekről. A szoftver alapból nem jár a készülékhez.

Objektív

A készülék a Nikon-F bajonettjét használja, mint az összes eddig megjelent Nikon DSLR. A cserélhető objektíves rendszer tökéletesen kompatibilis az AF-S és AF-I Nikkor „lencsékkel”. Egyéb F-bajonettes objektíveknél néhány funkció nem működik, pl:

  • G és D jelű AF Nikkor objektívek: nincs AF
  • Egyéb AF Nikkor objektívek: nincs AF és 3D mátrix fénymérés
  • Manuális objektívek: nincs fénymérés és AF.

A F5,6 fényerőnél jobb teljesítmény nyújtó manuális objektívekkel használhatjuk a D60-ban bevezetett elektronikus távmérő funkciót. Ennek segítségével a kereső státuszsorában lévő expozíciós skála élességskálaként működik, melyre hagyatkozva beállíthatjuk a fókuszt.

Mint látható a D5000 nem rendelkezik vázba épített fókuszmotorral, ahogy a D90 és a nagyobb modellek, így csak az AF-S és hasonló fókuszmeghajtású objektívekkel kapunk automata élességállítást. Ebben a tekintetben ugyanúgy működik, mint a Nikon többi belépőszintű DSLR gépváza, a D60-ig bezárólag.

A szenzor méretéből adódóan minden felhelyezett objektívnél 1,52x szorzófaktorral kell számolnunk. A géphez csatlakoztatott objektívek gyújtótávolságát ennyivel kell megszoroznunk, hogy megkapjuk a tényleges látószög értékeket. Egy 18-55 mm-es objektívnél ez kisfilmes értéken kb. 27,5-84 mm-nek megfelelő látószöget jelent. A szorzófaktorral az APS-C szenzorhoz tervezett DX objektívek esetén is számolnunk kell.

Sorozat fényképezés

Sorozatfelvétel hangja (WAV)

Ezen a téren szintén a D60 és a D90 közé tehetjük a gépet. A kisebb modell 3 kép/mp-es teljesítménye helyett, itt 4 kép/mp-et kapunk. A d90-nél ez 4,5 kép/mp, és kapunk egy állítható (1-4 kép/mp) módot is. A D5000 esetén az állíthatóságról le kell mondanunk. A belépő sorozathoz képest új viszont, hogy végre megjelentek az automatikus sorozatok is 2-3 kép hosszan. Ilyen az alapnak számító automata expozíció sorozat, vagy a fehéregyensúly, illetve az Aktív D-Lighting képsor.

A hivatalos adatok szerint kombinált RAW+JPEG formátumban maximum 7 felvétel készülhet egyhuzamban, míg RAW beállításnál ez a szám 11. Ha sima JPEG-ben fényképezünk, elméletileg 100 kép után áll le a sorozat..

Saját méréseink nagyjából megegyeztek a gyári adatokkal, bár minimálisan elmaradtak azoktól. RAW-ban a kártya sebességétől függően 10-11 képet készíthettünk 3,72-4,0 kép/mp közötti sebességgel. JPEG-ben szintén a memóriakártya teljesítménye lehet a szűk keresztmetszet. Gyorsabb kártyáknál végig azonos sebességgel hozta a 100 képet, a lassabb változatnál azonban 37 kattintás után belassult. A sebesség itt 4 kép/mp, volt átlagban.

Sorozat sebességek
Panasonic Super High Speed SD Panasonic Pro High Speed
SD
Panasonic Class6 SD
RAW 3,72 kép/mp (max. 10 kép) 4,0 kép/mp (max. 11 kép) 3,9 kép/mp (max. 11 kép)
JPEG (Fine) 3,8 kép/mp (max. 37 kép; lassabban folytatja) 4,0 kép/mp (max. 100 kép) 3,9 kép/mp (max. 100 kép)

A Nikon D5000 időszakos képsorozatot is képes rögzíteni, melynél a beállított időközönként készül el egy-egy felvétel. Ezeket később akár mozgóképpé is összefűzhetjük. Az önkioldó mindkét elődhöz hasonlóan 2, 5, 10 és 20 mp-es várakozási időre állítható, de a D60-hoz képest itt nem csak 1, hanem 1-9 kép is készülhet. A normál önkioldó módon kívül távvezérelt kioldás is beállítható ugyanazon menün belül. A kioldás lehet azonnali, illetve 2 mp-el késleltetett. A Custom menüben azt is megadhatjuk, hogy a távvezérlővel aktivált mérési adatok mennyi ideig maradjanak érvényben.

5 expozíció normál, majd 5 expozíció csendes módban

A D5000 egyik érdekessége a Csendes kioldás, melynek olyankor vehetjük hasznát, ha az adott környezetben túl zavaró lenne a gép zár és tükörhangja. Csak egyképes expozícióval működik, és különválasztja a tükörfelcsapást a zárkioldástól. Az expo gomb lenyomására viszonylag csendben felcsapódik a tükör, amely így is marad a gomb nyomása közben. Az expozíció és a zár nyitása, csak akkor kezdődik, ha felengedjük a gombot. Így némileg diszkrétebben dolgozhatunk.

Videofelvétel

A videofelvétel képernyője

A Nikon a D90-ben vezette be elsőként a videofelvételi szolgáltatást. Legalábbis a DSLR-ek között. Egyben ez a gép volt az első, amely tükörreflexes létére képes volt erre. A D5000 a negyedik ilyen készülék a piacon, a Nikon kínálatában pedig a második videófelvevős modell. Ezen képességeiben szinte teljesen megegyezik a D90-nel. A legnagyobb választható felbontás 1280 x 720 képpont, mely mellé 640 x 480 és 320 x 216 pixeles módokat kapunk. Mindhárom esetben 24 képkocka/mp-es képfrissítéssel, ami pontosan megegyezik a mozifilmek másodpercenkénti kockaszámával. A gép Motion JPEG tömörítést használ. Az elkészült videók AVI kiterjesztésűek. A fájlméret témafüggő, nálunk egészen eltérő eredmények jöttek kis ~1-4 MB/mp között. Ez egy 4 GB-os kártyán, HD felbontásban 17, de akár 45 percnyi anyagot is jelenthet. Egyhuzamban azonban nem tudunk ennyit rögzíteni, mivel itt is adott a D90-re jellemző max. 5 perces limit, legnagyobb felbontást használva. Ha kisebb felbontásokat választunk, legfeljebb 20 perces klipeket készíthetünk.

1280 x 720 px; 23 MB; 12 mp (35mm)

1280 x 720 px; 18 MB; 15 mp (35mm)

A videofelvétel szolgáltatás az élőkép (LV) aktiválása után érhető el, és a négyirányú navigációs gomb közepén található OK gombbal indíthatjuk. A felvétel ugyanezzel a gombbal állítható le. A videózás közben lenyomjuk az exponáló gombot, a gép állóképet készít, a korábban beállított normál fénykép felbontásban. A mozgóképfelvétel ilyenkor megszakad és a kép néhány másodperces, instant lejátszása után élőkép módba térünk vissza. A felvétel alatt a kijelző jobb felső sarkában látható a hátralévő idő visszaszámlálása. Alul egy státuszsorban ugyanúgy láthatók a fontosabb felvételi információk, mint állókép módban. Ilyen a fénymérési mód, záridő, rekeszérték, érzékenység és a hátralévő képek száma. A rekesz és a záridő videofelvétel alatt is állítható, bár ezeknek csak az állóképekre lesz hatása. Az érzékenység ebben az esetben automatikus, ISO200-3200 között változhat. E modell mozgóképére is jellemző a lassú szinkronizálás miatt jelentkező, imbolygó, „zselé-hatás”, mely a gép enyhe mozgatásakor jelentkezik.

1280 x 720 px; 15 MB; 15 mp (35mm)

1280 x 720 px; 51 MB; 16 mp (18-55mm)

Videó beállításaink ugyanazok, mint a D90-nél, az említett három felbontás érték mellett a mono hangfelvételt tudjuk még be- illetve kikapcsolni.

Sajnos az automata élességállítás ezúttal sem érhető el, csak ha már előzőleg beállítottuk. Videó közben csak a manuális fókuszra hagyatkozhatunk, emiatt családi felvételekhez kevésbé szerencsés választás a D5000, mint egy videokamera. Előre megtervezett kis, statikus snittekhez, klipekhez viszont jó választás lehet, hiszen a HD felbontás, a cserélhető objektívek és a nagy érzékelő kombinációja amúgy csak profi kamerákkal létrehozható képi világot sejtet.

Stop-motion videó (160 x 120 px; 335 KB; 9 mp)

A Nikon D60-ból átkerült az ott debütált Stop-motion movie funkció, melynél állókép sorozatunkat fűzhetjük össze mozgóképpé. A szolgáltatással érdekes, mozgó animációk hozhatók létre, ugyanolyanok mint a mozdulatsoros bábfilmeknél alkalmazottak. Az animáció 640 x 480, 320 x 240 és 160 x 120 pixel felbontású lehet, 3,6, 10 és 15 kocka/mp-es frissítési sebességgel. Jobbra egy általunk készített kis „mozi” tölthető le, 160 x 120 pixel méretben és 6 kocka/mp frissítéssel.