Címlap 2008

Archívum

Előzetes: Panasonic LUMIX DMC-FX500

Apró oázis a szinte érdektelen újdonságokat felvonultató fényképezőgépek sivatagában egy olyan modell, amely egyedi jellemzőkkel próbálja felhívni magára a figyelmet. Ilyen például a Panasonic új ultrakompakt üdvöskéje, a LUMIX DMC-FX500, amely nem csak a szokásos, „kicsit nagyobb felbontás, kicsit nagyobb LCD” újdonságokat hozta, hanem igazán egyedi jellemvonásokat is.

Exkluzív: Sony Alpha DSLR-A200

A Sony a tükörreflexes Alpha kategóriájában sokáig csak a belépőszintű A100-at kínálta. Tavaly, az év második felében azonban beindult a gépsor és legördült a sok munka első gyümölcse, a Sony Alpha A700, amit idén év elején a belépő szintű Alpha A200 követett. Néhány napja nálunk is járt ennek az új modellnek egy bemutató darabja, amely ugyan nem a végleges változat, így tesztfotókat nem közölhetünk, de az első benyomások kialakítására megfelelő.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-L10 teszt

A Panasonic L1 debütálása egybe esett a nagy elektronikai gyártók tükörreflexes piacon való megjelenésével. A japán cégóriás akkori modellje a középkategóriás szegmensben nyújtott valami mást, mint az átlag, némi retro hangulattal megspékelve. Itt volt hát az ideje, hogy a Panasonic az üzletileg kifizetődőbb belépő szériában is megmutassa tudását. A végeredmény a néhány hónapja bejelentett Panasonic Lumix DMC-L10 lett, amely a gyártó csúcskompaktjainak kinézete mellett a mai kor színvonalát idéző szolgáltatásokkal veszi célba a vásárlókat. Hogy mit kapunk a pénzünkért? Reméljük kiderül a cikkből!

Fej-fej mellett: Öt ultrazoom fényképezőgép összehasonlítása

Részletes tesztjeink után összefoglaljuk a ma kapható ultrazoom fényképezőgépek legfontosabb jellemzőit. Cikkünkben a Canon PowerShot S5 IS, a Fujifilm FinePix S8000fd, az Olympus SP-560UZ, a Panasonic DMC-FZ18 és a Sony DSC-H9 ultrazoom fényképezőgépeket próbáljuk meg úgy összehasonlítani, hogy kiderüljön melyik miben jobb vagy rosszabb a többinél. Nincs ugyan közöttük egy legjobb, de meghatározott igényeknek legjobban megfelelő igen. Reméljük ezzel az összehasonlítással tudunk segíteni a választásban.

Röviden: Casio Exilim EX-Z1200 teszt

Idei Casio quartettünk legnagyobb felbontású tagja az Exilim EX-Z1200. 12 Mpixeles szenzora jelenleg a kompaktok világában is csúcsnak számít. Bár sokak szerint ekkora felbontáshoz már nem lehet jó optikát készíteni, ennek mond ellent a Canon PowerShot A650 IS tesztünk, amely meglepően jó eredménnyel zárult. Vajon a Casio Exilim EX-Z1200 3×-os zoomátfogású optikája képes lesz-e kiszolgálni a kis méretű stabilizált szenzort?

Röviden: Nikon Coolpix L15 teszt

Noha a Nikon Coolpix L15 egy olyan belépőszintű modell, amelynek sem a felbontása, sem az általános szolgáltatásai nem különlegesek, mégis érdemes egy rövid teszt erejéig beszélni róla. A Nikon Coolpix L15 ugyanis egyszerűsége ellenére számos extra szolgáltatással és optikai képstabilizátorral is rendelkezik.

Röviden: Casio Exilim EX-Z1080 teszt

A Casio Exilim EX-Z1080 képességei alapján azt gondolhatnánk, hogy a gyártó négy tesztelt gépe közül a legolcsóbb. 10 Mpixeles felbontása miatt azonban csak a 2. legolcsóbb címet nyerhette el. A félautomata, egyszerű kezelésű, akár ISO3200-at is engedélyező ultrakompakt fényképezőgép leginkább az EX-Z1200-hoz hasonlítható, ám attól 10e Ft-tal olcsóbb. Érdemes-e megspórolni ezt a különbséget, vagy tényleg jelentősen jobb a Z1200-as? Cikkünkből ez is kiderül.

Röviden: Casio Exilim EX-V8 teszt

A Casio a világ legnagyobb zoomátfogású rejtett optikás gépét készítette el, amikor az Exilim EX-V8-at megalkotta. Az ingzsebbe is becsúsztatható fényképezőgép 7×-es zoomátfogású, rekesz és zársebesség értéke pedig manuálisan is beállítható. Izgalmas dolog ilyen képességekkel rendelkező kis masinát mindig magunkkal hordozni, pláne, ha ehhez érdekes és különleges szolgáltatások is tartoznak. Jöjjön tehát a szupervékony szuperzoom „rövid” bemutatója.

Röviden: Nikon Coolpix S51c teszt

A digitális fényképezőgépek jelentősen megkönnyítették a fotózás folyamatát azáltal, hogy a készített képek azonnal megtekinthetők és felhasználhatók. Innen már csak egy lépés a fejlesztések során, hogy a fényképezőgép kábelek nélkül legyen képes továbbküldeni fotóinkat. A vezetéknélküli hálózatokat támogató fényképezőgépek ma még ritkák, de a Nikon kínálatában már szerepel több modell is. Cikkünk a WiFi-képes, 8 Mpixeles, rejtett optikás, stabilizált Coolpix 51c-ről szól.

Röviden: Casio Exilim EX-S880 teszt

Meglepően régen készítettünk már Casio fényképezőgépről tesztet. Sajnos más tesztek, más újdonságok elvitték az időt, így az új Casio modellekre nem is jutott. Igazságtalanul kiszorultak ezek a gépek a mi palettánkról, noha a bejelenéskor mindig aznap elkészültek a híreink, a részletesebb ismertetés elmaradt. Ezt próbáljuk most pótolni, melynek során 4 új Casio Exilim modellt fogunk megvizsgálni rövid teszt formában. Elsőként nézzük az ultravékony, stílusos, 8 Mpixeles Exilim EX-S880-at.

NÉPSZERŰ CIKKEK

4:2:2, 4:2:0? Mik ezek? Azaz a szín-almintavételezés (color subsampling)

Mostanában egyre több fényképezőgép specifikációjában találkozunk ezekkel a bővös 4-es, 2-es és 0-ás számjegyekkel egy-egy kettősponttal elválasztva. De mit is jelentenek ezek a számok? Cikkünkben ezt igyekszünk elmagyarázni.

Ne nézd meg, mert beleszeretsz!!! A szovjet MTO 1000A: 1100mm f/10,5 tükörobjektív

Komoly gyújtótávolságot kínál a régi, szovjet gyártású MTO 1000A, amely a végén lévő bajonettnek köszönhetően egy kis ügyeskedéssel akár a mai fényképezőgépekre is felhelyezhető....

Perenyei Mónika: Késleltetve, tűnődve (videó)

Új online előadás a Budapest FotóFesztivál 2021 programjában.

Alapfokon: Memóriakártyák – MemoryStick

A Sony által néhány éve bemutatott rágógumi méretű memóriakártya nem nagyon hatotta meg a közönséget.

Állatkerti fotózás tippek Ron Magilltől

Ron Magill, a Nikon egyik amerikai nagykövete megmutatja, milyen beállításokkal érdemes fotózni állatkertben. Ron a Miami állatkertben mutatja be, hogyan érdemes vadállatokat...