Címlap 2012

Archívum

Android: Camera Pro (ex Camera X)

Andoidos fotós szoftvereket bemutató sorozatunkban legutóbb egy kamera alkalmazást mutattunk be. A sors úgy hozta, hogy mostani cikkünk is pontosan ilyen programról szól, amely talán nem is baj, hiszen láthatjuk egymás után, hogy van-e olyan funkció, amit egyik alkalmazás tud, a másik nem, illetve hogy a kedvezőbb ár vajon jelenti-e feltétlenül a kisebb tudást.

Phottix TR-90 időzítős kioldó

Aki rendszeres olvasónk, biztosan tudja már, hogy a Phottix rengeteg kiegészítőt kínál. Ezúttal egy vezetékes, programozható, időzítős kioldó járt nálunk, mely a cég legkomolyabb darabja. Segítségével hosszú expozíciós idejű (B) fotók, valamint fix időközönként készített képekből timelapse videó is készíthető.

Exkluzív: Nikon Coolpix S01 és Coolpix S800c

A Nikon tegnap reggel jelentette be új kompakt fényképezőgépeit, melyek között két igen érdekes is megtalálható: a meglepően kis méretű Nikon Coolpix S01, valamint az Android által hajtott Nikon Coolpix S800c. A bejelentés után lehetőségünk nyílt a gépek rövid kipróbálására, s noha még csak béta verziójú modellek kerültek az asztalra, így is volt mit kipróbáljunk.

Visszapillantó: 2011 a digitális fényképezés tükrében

A Pixinfo nem versenyautó, így a visszapillantót elég évente egyszer használnunk, és nyugodtan hordhatjuk zsebben is. Most előbányásztuk, leporoltuk és belenézünk, milyennek látszik az elmúlt év – ez a rövid 2011-es – a digitális fotózás és saját szemszögünkből.

Kipróbáltuk: Samsung NX200 teszt

A Samsung szeptemberben jelentette be az NX100 modellt leváltó új tükörnélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét, az NX200-at. A nagy sebességű CMOS szenzort kapott modell sokkal gyorsabb sorozatot, jobb felbontású videófelvételt és kisebb méretű vázat kínál. Emellett persze további apróságok is gazdagítják, melyekre szintén kitérünk majd cikkünkben.

Pixel TC-252 (TW-282) időzítős kioldó

Egy újabb Pixel terméket mutatunk be, mely elsődlegesen vezetékes távkioldóként funkcionál, de időzítője segítségével akár timelapse videó készítésére is könnyedén felhasználható.

Kipróbáltuk: Samsung NX11 teszt

A tavalyi év utolsó napjaira időzítette a Samsung legfrissebb MILC fényképezőgépe az NX11 bejelentését. Az új modell a közel egy évvel azelőtt megjelent NX10 szoftveresen javított változata. Megnéztük hát, mik azok az újdonságok, melyek miatt az NX11-et érdemes választanunk.

Történelem: Schneider

Mindenki mondjon egy Oscar-díjas filmrendezőt! Jól van. Most egy Oscar-díjas színészt! Ez is megy? Akkor most egy Oscar-díjas objektívgyártót! …? Pedig létezik ilyen. Röviden úgy hívják Schneider, és Marlon Brandóhoz hasonlóan kétszer kapta meg az arany szobrocskát. Csak nem ugyanabban a kategóriában.

Visszapillantó: 2010 mérföldkövei a digitális fényképezésben

Válság ide, válság oda, idén sem maradtunk érdekesnél érdekesebb bejelentések nélkül. Szerencsére a gyártók nem nyitott szájjal várják a sült galambot, bizony közülük jópáran előkapták puskájukat, s el is sütötték a puskaporukat. Lett hát gerle sülve, főve, híreztünk is nyakra-főre.

Kipróbáltuk: Samsung NX100 teszt

A trióvá bővült Samsung NX-rendszer legkisebbje az előző hónap közepének bejelentése volt, az elmúlt hetekben pedig már a boltokban is találkozhattunk első képviselőivel. Igen, az NX100-ról van szó, mely egy részletes teszt erejéig volt a vendégünk. Vizsgálódásunk egyik fő kérdése, hogy mennyiben más ez a gép nagyobb testvéréhez képest. Remélem minden választ sikerült megadnunk.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Heti Fortepan – 23.: Így építik újra a múltat

A Fortepan archívum segíti a régi hangulatú, kosztümös filmek látványtervezőinek munkáját is.

Gyakorlat: Képérzékelők tisztítása

Aki cserélhető objektíves digitális fényképezőgépet használ, többnyire szembe találja magát a képérzékelőre tapadó por problémájával. Bár néhány gyártó már próbálkozik automatizálni a szenzorok tisztítását, a probléma még nagyon sok ember számára fennáll. Adott tehát a kérdés: hogyan érdemes szenzort tisztítani?

Hét ellenérv a MILC-ekkel szemben – és cáfolatuk

Pierre T. Lambert megrögzött DSLR fan és most jól beolvas a MILC-ek ellen...

A medián fotózási technika

Szűcs Mátyás egy érdekes technikáról írt nekünk cikket, amelyben bemutatja, hogy a Photoshop Smart Objects-einek egyik tulajdonságát hogyan hasznosíthatjuk olyan kompozit fotók készítésénél, amelynél...

Így készíts otthoni fotóhátteret

Kovács Zoltán (Zorko) lelkes amatőr fotósként nem elégedett meg a környezet adta lehetőségekkel, néhány éve barkácsolással kezdte saját fotóstúdióját kialakítani. Ennek egyik lépése volt...