Címlap 2011

Archívum

LED videolámpák

Nem lehet minden esetben csak az érzékenységet növelni, ha gyengébb fényviszonyok között vagyunk kénytelenek fotózni, netán videózni. Ha nincs elég fényed, told meg egy lámpával! Videó esetén például egy LED lámpával. Tesztünkben négy olcsó videolámpát mutatunk be a mozgóképrögzítés híveinek.

Kipróbáltuk: Nikon D5100 teszt

2009 tavaszának egyik érdekessége a Nikon első kihajtható kijelzős DSLR fényképezőgépe, a D5000 volt. Két év elteltével bejelentették az utódot is, mely néhány hete került a boltokba. A gép beharangozása kapcsán exkluzív cikket közöltünk az újdonságairól, most viszont, hogy kapható, itt az ideje egy részletes tesztnek.

Röviden: Sony DSC-HX7V teszt

A Sony tavaly mutatta be első, GPS vevővel is ellátott utazózoomját, a DSC-HX5V-t. Az idő eljárt felette, ma már a 10 Mpixeles felbontást kevésbé tolerálja a piac, azt csak egy szűk réteg kedveli. Egy ilyen modellt, amely főként emlékképek megörökítését szolgálja egy kirándulás alkalmával, nem lehet rábízni pár százalékos rétegre, így a japán gyártónak célszerű volt frissítenie. Nem is aprózta el, rögtön 16 Mpixelre növelte a DSC-HX7 felbontását.

Vanguard Tracker 323AB 250 állvány szett

Idén már találkozhattak olvasóink Vanguard állványokat bemutató cikkünkkel, amikor is négy tripodot vizsgáltunk meg. A gyártó termékpalettájáról most egy újabb állvánnyal ismerkedünk meg, amelyhez cserélhető gömbfejet is adnak. A korábban bemutatott Tracker állványhoz képest kicsit erősebb, kicsit komolyabb Tracker 323AB 250 ráadásul kedvezőbb áron kapható, így valóban érdemes megnézni, mire is képes.

„Magas labdát erősen kell lecsapni” – interjú Huszti István fotóriporterrel

A 2010-es év legkiemelkedőbb teljesítményért díjban részesült, első kiállítását mint az Év fotóriportere nyithatta meg. Az Index fotósával, Huszti Istvánnal a díjról, munkahelyéről és a gyerki látásmódról is beszélgettünk.

Röviden: Olympus SZ-20 teszt

Az Olympus idén vezette be SZ modelljeit, melyek a SuperZoom rövidítéseként értelmezhetők. A bejelentések során rögtön három géppel indította útjára egyszerű utazózoomjait magába foglaló családját, a 14 Mpixeles 18×-os zoomos SZ-10-zel, a 16 Mpixeles, 12,5×-es nagylátószögű zoomobjektíves SZ-20-szal és a 24×-es nagylátószögű zoomos SZ-30MR-rel. Cikkünkben a középső modell képességeit vizsgáljuk meg.

Kipróbáltuk: Pentax K-5 teszt

Végre kézbe vehettük, és letesztelhettük a Pentax tavaly ősszel bejelentett és nem sokkal azután megjelent digitális tükörreflexes fényképezőgépét, a K-5-öt. Bár a gép már hónapok óta kapható, azt hiszem megérte rá várnunk, hiszen az elődöt alapul véve nem kevés tudásra és jó képminőségre számíthattunk. De lássuk, milyen is lett valójában!

Kata fotóstáskák

Jópár éve már annak, hogy utoljára Kata táskák jártak nálunk. Bepótolandó most ezt az űrt, rögtön négy fotóstáskával ismerkedünk meg, melyek közös tulajdonsága a közepes, vagy kis méret. Nagy, méretes fotós hátizsákokat ebben a cikkben senki ne keressen, ezeknél a táskáknál a cél a könnyed használat és a gyors elérés.

Aurora Orion dupla stúdióvaku szett

Folytatva a stúdió felszereléseket bemutató sorozatunkat, ezúttal egy belépőszintű, de 400Ws-os, főként amatőr vagy hobbi fotósoknak való szettet ismertetünk, melyet a koreai Aurora készít.

Benro A2180T lapra csukható tripod

Az állványok evolúciójában több fontos mérföldkövet különböztethetünk meg. Némelyek a stabilitás növelését, némelyek a könnyebb hordozhatóságot, míg mások a praktikát hivatottak elősegíteni. Ezek többnyire a sablonos megoldásokat alkalmazzák. Léteznek azonban olyan állványok is, amelyeknél egy-egy cél elérése érdekében a gyártó szakít a tradíciókkal. Ilyen a kínai Benro A2180T típusú állványa is, ami egyedi felépítésének köszönhetően összecsukott állapotban is alig néhány cm vastag.

NÉPSZERŰ CIKKEK

3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel

Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.

A makrófotózásról

A digitális fényképezőgépek elterjedése sok változást hozott a fotózás világában. Ilyen mindenki számára észlelhető változás, hogy a kompakt gépek többségével remek közeli, vagyis makró fotók készíthetők. A tükörreflexes fényképezőgépek optikáit azonban még mindig a régi trükkökkel kell rávenni a megfelelő nagyításra. Makró fotózásról szóló cikkünkben ezeket a trükköket igyekszünk bemutatni.

7 hatékony tipp a Lightroom gyorsabbá varázsolásához

Azt gondolom senkinek sem kell ecsetelnem, hogy a legnépszerűbb RAW feldolgozó (és egyébként kép kategorizálásra is használt) szoftver a Lightroom. Mindez annak ellenére így...

Ne nézd meg, mert beleszeretsz!!! A szovjet MTO 1000A: 1100mm f/10,5 tükörobjektív

Komoly gyújtótávolságot kínál a régi, szovjet gyártású MTO 1000A, amely a végén lévő bajonettnek köszönhetően egy kis ügyeskedéssel akár a mai fényképezőgépekre is felhelyezhető....

Alapfokon: Analóg-digitális átalakítók

Az érzékelők analóg jelét az A/D átalakítóknak kell digitálissá alakítani. Cikkünkből kiderül, milyen fontos tulajdonságokat határoz meg az A/D átalakító.