Címlap 2013

Archívum

Exkluzív: Panasonic Lumix DMC-GF6

A Panasonic jóvoltából részt vehettünk a Bécsben tartott európai szemináriumon, ahol többek között az új GF6-ról volt szó. Fotóstúránk alkalmával azonban még egy D400-at is lencsevégre kaptunk.

Kipróbáltuk: Nikon D7100 teszt

A Nikon egy év alatt teljesen megújította belépő- és középkategóriás gépeit, s mindegyiket 24 Mpixeles szenzorral látta el. Természetesen az újítások nem merültek ki ennyiben, így bővebb próbának is érdemes alávetni ezeket a gépeket. A belépőszintű D3200-zal és a D5200-zal már volt szerencsénk találkozni, most pedig a középkategóriás D7100-on a sor.

JJC méhsejtrács készlet Canon és Nikon vakukhoz

A McGoat webáruházában lelhető fel a JJC által készített méhsejtrács készlet, amelyet Canon és Nikon rendszervakukhoz vásárolhatunk meg. A több részes, így különböző fényszórási szögekre beállítható kiegészítő főként portrék fotózásánál jöhet jól, de természetesen az egyéb területek is szóba kerülhetnek, ahol irányítottabb fényre van szükség.

Kuuvik Capture béta távvezérlő szoftver

Bevallom, ezidáig nem hallottam a Kuuvik Digital fejlesztőcégről és termékéről a Kuvik Capture szoftverről, de mivel nem minden nap születik hazánkban ehhez hasonló, fotózást segítő alkalmazás, egyértelmű volt, hogy kipróbáljuk mit tud. Nos úgy tűnik sokat, ahogy az a következő bemutatóból kiderül.

Röviden: Olympus SZ-16 teszt

Az egyre komolyabb kamerákat tartalmazó mobiltelefonok megjelenésével az egyszerűbb, kis zoomos kompaktok egyre inkább kiszorulnak a piacról. Egy évtizede még a 6×-os zoom óriási dolognak számított, ma pedig már egy kedvező árú kompaktban is megtalálható akár 24×-es átfogás. Cikkünkben egy ilyen gépet, az Olympus SZ-16-ot boncolgatjuk.

Vanguard GH-300T – az éleslövő pisztolymarkolatos gömbfej

A Vanguard idén a PMA-n mutatta be pisztolymarkolatos gömbfejének új változatát, a GH-300T-t, amelynek legérdekesebb része a kioldógomb, ami vezetékes összeköttetés esetén képes a fényképezőgéppel exponálni. Ezzel pedig remek távlatok nyílnak az akciófotózásban, de a természetfotósok is örülhetnek neki.

1 Nikkor 18,5mm f/1,8 CX

Kipróbáltuk a Nikon 1 V2-vel a Nikon MILC szériájához szánt nagy fényerejű, fix gyújtótávolságú alapoptikáját, melyet a 2012-es Photokina előtt jelentett be a japán gyártó.

Kipróbáltuk: Nikon 1 J3 teszt

A Nikon idén januárban frissítette olcsóbb Nikon 1-es fényképezőgépeit tartalmazó 1 J szériát, s bejelentette az 1 J3-at. Aki egy kicsit jobban odafigyelt a tavalyi 1 J2-re, tudhatja, hogy az nem hozott átütő újdonságot. Az 1 J3 azonban tartogat jópár változást, ráadásul e modell mellett egy még olcsóbb 1 S1 jelű is megjelent. Mindkét új Nikon MILC-et kipróbáltuk, most az 1 J3-on a sor.

Mikrosat Hobbi Mini dupla stúdióvaku készlet

Tavalyi sorozatunkat folytatva idén is bemutatunk Mikrosat vakuszetteket, mind a kedvezőbb árú, mind a középkategóriás, mind a profi szegmensből. Elsőként egy igen jó árfekvésű, LED-es modellfénnyel rendelkező vakuszettet veszünk górcső alá.

Olympus M. Zuiko Digital 75mm F1,8

Kipróbáltuk a Micro FourThirds rendszer portré és sportfotózásra is alkalmas, kiváló fényerejű objektívét, amelyet tavaly jelentett be az Olympus.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Arcformálás egyszerűen

Elképesztően könnyű a Photoshop felturbózott Liquify eszközével az arc jellemzőinek módosítása: nagyobbá, kisebbé tehetők a szemek, mosoly varázsolható az arcra, de az orrok formája is módosítható pillanatok alatt.

3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel

Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.

Heti Fortepan – 6.: Egy svájci fotós képei a forradalomról

Jack Metzger eddig ismeretlen 1956-os képei Budapestről, Győrből és Svájcból

Így távolítsd el (retusáld le) a távvezetékeket, drótokat a fotódról – pofon egyszerűen

Lehet nem is gondolnád, mennyire egyszerű vezetékeket, kábeleket eltüntetni egy fotóról. Aaron Nace megtanítja neked is, hogyan érdemes csinálni...