Képminőség
Színhiba
Mint az előző oldalon már láttuk, a Sigma 18-35mm f/1,8 DC Art objektív nem kevesebb, mint öt speciális alacsony szórású lencsetaggal büszkélkedhet, amelyek igyekeznek kordában tartani a színhibát. Nos, a nagy fényerő ellenére valóban egészen minimális transzverzális (laterális) kromatikus aberrációval találkozni nyitott blendénél, a rekeszt szűkítve pedig ez is csökken, majd el is tűnik. Mindez az objektív szélső és közbenső zoomállásaira is igaz.
Színhiba (laterális)
Ezúttal is megnéztük a lencsék hullámhossztól függő eltérő törési mutatóból adódó axiális (longitudinális) színhibát is, amelyet főként a fókusz előtti és mögötti területeken lehet észlelni. Nyitott blendén jól látható a fókusz mögötti képi elemek világos szélei mentén megjelenő kék, illetve a fókusz előtti részeknél a piros elszíneződés, amely szintén csökkenthető rekeszeléssel, s F5,6-nál már gyakorlatilag elhanyagolható ez a hatás.
Bokeh
A kiváló fényerő miatt nem túl távoli témák esetén akár kis mélységélességű fotókat is készíthetünk, így nem mellékes, hogy miként alakul a fókuszon kívüli fényfoltok elmosása. Ezt nézzük meg ebben a tesztben, amelyet közelpontra állított objektívvel vizsgálunk.
Sok objektívnél tapasztalható nyitott blendén lencse szerű fényfolt a sarkokban, főképp az igen nagy fényerejű modelleknél. A Sigma 18-35mm f/1,8 esetében is látható ilyen torzulás, de igen kis mértékben. Ez egyébként nem nevezhető hibának, még akkor sem lenne gond, ha jóval erősebben jelentkezne, hiszen ez képi hangulati elem is lehet. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy ahol nagyon erős a lencse formájú torzulása a háttér fényfoltjainak, ott a sarkok leképezése sem teljesen tökéletes a síkban (többnyire erős az asztigmatizmus).
A rekesz szűkítése a 7 lekerekített lamella ellenére rontja a bokeh megjelenését és már F4 rekesznél is kezd érződni a sokszög forma, F5,6-tól pedig ez már jelentős is. Mindez azonban általános jelenség (igaz, néha inkább F5,6-tól indul), a korai sokszögesedés a viszonylag kis méretű blendére vezethető vissza.
Geometriai torzítás
Mivel tesztünk alanya zoom objektív, így várható, hogy esetleg erősebb lesz a geometriai torzítás, mint ha fix gyújtótávolságú lenne, hiszen ezeket nehezebb optikailag korrigálni.
Az Olympus M.Zuiko Digital 17mm f/1,2 Pro tesztje óta vizsgáljuk az objektívek beágyazott torzítás profilját, amelyek pl. Lightroom esetében automatikusan alkalmazásra kerülnek, azaz eleve szoftveres torzítás korrekció történik, így kicsiny torzítás tapasztalható (pedig optikailag nincs erősen korrigálva). Az erről szóló korábbi cikkünk ITT olvasható el.
Így hát ezúttal sem csak Lightroom-mal konvertáltuk a képeket, hanem a beágyazott profilok felülbírálását lehetővé tevő Capture One 10-zel is. A Sigma 18-35mm f/1,8 DC Art azonban még nem tartalmaz torzítás korrekciós beágyazott profilt, így az optikailag korrigált objektív bármilyen RAW konverterrel csak enyhe torzítást fog mutatni.
18 mm-nél egyébként kis mértékű hordótorzítás jelentkezik, amely a gyújtótávolságot növelve gyorsan párnatorzításba csap át: 24 mm-nél már igen minimális párnatorzítás érzékelhető, ami 35 mm-nél erősebben látható.
Geometriai torzítás
Peremsötétedés
Ezúttal sem maradt el a peremsötétedés vizsgálata, ami különösen érdekes lehet a nagy fényerő miatt. Nem is csoda, hogy nyitott blendénél mind 18 mm-nél, mind 35 mm-nél, mind pedig középállásban erős vignettálás tapasztalható. A sarkok sötétedése azonban széles átmenetű, így nem rontja a képet, már-már jól is áll az objektívnek. Persze egy műszaki jellegű épületfotónál ez nem volna szerencsés, de ha ilyet kell készíteni, akkor F8 rekesznyílással a peremsötétedés szinte teljesen megszüntethető.
Hozzá kell tenni természetesen, hogy a peremsötétedés az az optikai hiba, amit a legkönnyebben lehet szoftveresen korrigálni, ezt pedig már a legtöbb RAW konverter is kínálja, méghozzá az objektívhez kínált külön profil segítségével (de nem beágyazva a firmware-be!).
Peremsötétedés
Makró, közelfényképezés
A Sigma 18-35mm f/1,8 Dc Art egész jó, 28 cm-es közelponttal rendelkezik, ami a közeli témák fotózását is engedi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a frontlencsétől 10 cm-re állítható legközelebbre a fókusz, ennek köszönhetőn 35 mm-es gyújtótávolságnál 9 cm széles területtel tölthető ki a teljes képmező.
Geometriai torzítás ez esetben igen enyhe párnatorzításként jelentkezik, sík témák fotózásánál viszont komolyabb gondot okozhat, hogy a sarkok enyhén kiesnek már a fókuszból, még F8 rekesznél is.
Közelfényképezés – makró
Ellenfény, becsillanás
A Sigma saját weboldalán büszkén mutatja, hogy mennyire ügyelt a becsillanás elkerülésére és hogy erre külön erőfeszítéseket tett. Nos, a ráfordított energia valóban látszik is, s noha 18 mm-nél még jól látható szűk rekesznél a becsillanás (nyitott blendénél itt sincs óriási probléma), 35 mm-nél már ez sem jelentős.
Mivel sikerült jó időt kifognunk, így természetes környezetben tudtuk kipróbálni a becsillanást, amely akkor fordul elő, amikor a Nap betűz az objektívbe. Ilyenkor a lencsék felületén kisebb-nagyobb mértékben vissza is verődhet az erős fény, a többszörös visszaverődés pedig fotón is jól látható becsillanásként jelentkezik.
Jelen tesztünk azt hivatott bemutatni, hogy mi történik, amikor a Nap direktbe betűz az objektívbe, hogyan és milyen mértékben jelentkezik a lencsék felületén többszörösen visszaverődő fény a fotón.
Képminőség
Részletes tesztünk végéhez érve már csak annyi van hátra, hogy megnézzük, mit tud felmutatni az objektív rajzolat, felbontás terén. Szokásunkhoz híven ezt a kérdést a készült tesztfotók alapján vizsgáljuk, amelyek egyébként a cikk alatti linkről elérhetők további „pixelpeeperkedés” céljából.
A tapasztalataink igazán pozitívak, hiszen már teljesen nyitott blendén is gyönyörű részletgazdag képeket kapunk még 24 Mpixeles APS-C szenzornál is. Persze a rekeszt enyhén szűkítve most is csökkenthető az a minimális lágyság, ami minden objektív jellemzője, hiszen a lencsetagok széle soha nem tud olyan minőségű és optikailag hibátlan lenni, mint a közbenső részek. A különbség azonban egészen minimális, így bátran vághatunk bele a nyitott blendés fotózásba.
Egy érdekességre azonban fény derült a Sigma 18-35mm f/1,8 DC Art vizsgálatánál, ez pedig a templom homlokzat kültéri fotózásánál jelentkezett leginkább: a nálunk járt példány által vetített kép felső részén (az álló fotó esetében a bal oldalán) enyhén eltér a fókuszsík az optikai tengelyre állított merőlegestől, emiatt a templom homlokzat jobb oldala éles, míg a bal oldal enyhén életlennek látszik.
Persze nem tudhatjuk, hogy ez a viszonylag koros objektív hol járt már eddig és ki hogyan használta, így ezt csak mint érdekességet jegyeztük meg, ilyen bármelyik objektívvel előfordulhat használat során (személy szerint nekem már van rossz tapasztalatom e téran: kerékpáros Balaton körbekerülés során két objektívem fókusza és élességi síkja is elállítódott a rázkódás következtében, amit azonban szervizben tökéletesen helyrehoztak néhány tízezer Ft ellenében).
A jó rajzolat mellett az sem mellékes, hogy mit tud az objektív a képsarkokban. Nyitott blendénél bizony érezhető a képsarkokban az átlóra merőleges élességet rontó asztigmatizmus (kóma), ami témától függően esetenként szellemképként is jelentkezhet. Gyönyörűen vizsgálható ez a templombelsős képeknél, főképp a 24 mm-es állásban készültnél, ahol a bal felső sarokban átlóra merőlegesen futó freskó keretezés élessége nyitott blendén jóval gyengébb, de sokat javul F4-ig történő rekeszelés során, miközben a rá merőleges kis részlet élességével rekeszelés nélkül sincs gond.
A képsarki asztigmatizmus főképp a nagylátószögnél jelentkezik, 35 mm-es végállásban már alig-alig észlelhető.
Mivel akár városképek készítésénél is jól jön ez a gyújtótávolság, azt is megnéztük, hogy esti fényeknél mennyire látványos a szűk rekesz hatása. Mind nyitott blendénél, mind F8 rekesznél szép képeket kaptunk, nyilvánvalóan csak utóbbi esetében voltak a fényforrások csillag formájúra húzottak a rekesz diffrakciós hatása miatt.
Értékelés
A Sigma 18-35mm f/1,8 DC Art egy igazán jól sikerült objektív, kiváló rajzolattal, szuper fényerővel, alig észlelhető kromatikus aberrációval, minimális torzítással és ellenfényre is alig érzékeny kialakítással. Egyedül a képsarkokban nagylátószögnél tapasztalható átlagnál erősebb asztigmatizmust lehet komolyabb negatívumként említeni, ez azonban F8-as rekeszt használva már jelentéktelen.
Nagy kérdés, hogy milyen objektívekkel konkurál a Sigma 18-35mm-es „triplafixe”. Nos, túl sokkal nem, legalábbis egy objektíven belül ilyen gyújtótávolság tartományt és fényerőt nem találunk máshol. A fényerőből engedve lép be a képbe a Tokina AF16-50mm f/2,8 PRO DX, amely 1 1/3 fényértékkel kisebb fényerejű, viszont nagyobb látószöget és nagyobb zoomot is kínál. Hasonlóképpen ide sorolható a Tamron 17-50mm f/2,8 XR Di II VC LD Asph amely beépített optikai stabilizátort is kínál. Előbbi itthon nem igazán érhető el, utóbbiért 150 ezer Ft-ot kell leperkálnunk.
A jóval komolyabb fényerejű Sigma 18-35mm f/1,8 DC Art nem meglepő, hogy a fentieknél drágább, nyitott blendés rajzolata alapján véleményünk szerint megéri az érte kért 245 ezer Ft-ot. Persze mindez olcsónak nem nevezhető, de a tehetősebb amatőr fotósoknak mindenképpen érdemes elgondolkozniuk ezen az objektíven, amit egy fix gyújtótávolságú portré objektívvel és egy fényerős telével kiegészítve szinte a teljes általános tartományt le lehet fedni.
Az objektív Canon EF, Nikon F, Pentax K, Sony A és Sigma S bajonettel érhető el.
