Fotózás, tapasztalatok
A sajtótájékoztatót követően megnézhettük a gép egységekre szedett részeit, majd négy helyszínen próbálhattuk ki a gépet tapasztalt Fujifilm X-es fotósok segítségével, ahol esküvői fotózásba, portré és tánc fotózásba, valamint videózásba kóstolhattunk bele.
Az esküvőfotós rész a saját meglátásom szerint túl sötétben történt, ami persze lehet jó próba arra, hogy vajon ilyen környezetben milyen stabil az autofókusz és mennyire jó a stabilizátor, amelyek néhány kivételtől eltekintve jól vizsgáztak. Az az egy-két fókuszhiba pedig nem egyértelműen fogható a gépre, hiszen nem konkrétan hibás fókusz lett, hanem az arc mögötti kontrasztos területre fókuszálás, így az sem zárható ki, hogy én hibáztam. A stabilizátor jól tette a dolgát, de persze ebben az optikai stabilizátor is segítette a gépet.
A portréfotózás során nem csak természetes fénnyel, de rádiós kioldású Profoto vakukkal is dolgoztunk.
A gép kezelhetősége egyébként kiváló, a Fujitól megszokott módon külön érzékenység tárcsa (Automata móddal is) és külön záridő tárcsa is rendelkezésünkre áll, emellett pedig egy elülső és egy hátsó vezérlőtárcsa segít a paraméterek beállításában. Számomra kicsit szokatlan volt, hogy az expozíció kompenzáció beállítására nem elegendő csak a tárcsa elfordítása, ahhoz az exp. komp. gombot is nyomni kellett, de elvileg ez is testre szabható a menüben.
A felső státusz LCD-nek köszönhetően nem kell a hátsó kijelzőn nézegetni a főbb beállításainkat, ezek akkor is jól ellenőrizhetők, ha a gép csupán a nyakunkban lóg.
Az exponáló gomb valóban nagyon puha lett, olyannyira, hogy az első pár órában figyelni is kellett rá, hogy ne nyomjam olyan erővel, mint szoktam és a fókuszáláshoz szükséges erőt csökkentsem, hogy ne exponáljon a gép azonnal, legyen időm a képet újrakomponálni.
A markolat kényelméről pedig csak annyit mondanék, hogy perfekt. Nem túl keskeny, hogy kényelmetlen legyen, de nem is túl vastag, mint a Canonnál, hogy a körmünkkel összekaristoljuk a gép bajonett markolat felé eső részét. Tettünk egy próbát is, a kollégánál lévő X-T2-t és az X-H1-et fogtam kézbe vakon, majd kiválasztottam azt, amelyik kényelmesebbnek bizonyult. S bizony ez az X-H1 volt.
A zár pedig tényleg igazán csendes, meg merem kockáztatni, hogy még teljes elektronikus zárra sem kell feltétlenül átkapcsolnunk ahhoz, hogy zavaró hanghatás nélkül fotózzunk egy színházi előadást. De ha teljes csendes működésre van szükség, akkor erre is van mód (az elektronikus zár használatakor a vaku alkalmazásában korlátozásokkal kell számolnunk). Nehéz lenne körülírni a zárhangot, de valami olyasmi, mint amikor egy gumival bevont súlyzót ejtünk egy puha párnára: érezni, hogy itt van valami, de a hang nagyon enyhe és tompa. Gyanítom, hogy nem csupán a leghalkabb Fujifilm MILC lett az X-H1, de nem rémlik, hogy volna másik ilyen csendes redőnyzárral dolgozó gép, szóval le a kalappal!
A tánc fotózásnál arról szerezhettünk tapasztalatot, hogy mennyire gyors a gép fókusza és kioldása. Az ilyen helyszínek persze mindig komoly felkészültséget igényelnek a fotóstól is. Mivel nem vagyok kifejezetten táncfotós, így az első néhány próbálkozásaim persze kudarcba fulladtak, de ezt követően sikerült a megfelelő pillanatokat elkapni.
Itt is volt lehetőség rádiós kioldású vaku használatára.
A videofelvétel kipróbálására egy hárfás jelenetet állítottak össze a szervezők, ahol egy profi összeállítást is megnézhettünk (külső monitor, MKX objektív, rig). Sajnos mi csak a beépített mikrofont használhattuk, így viszont a közelben lévő szakmai beszélgetések eléggé belehallatszottak a felvételbe.
A szervezett „workshop”-ok után volt lehetőség egy kis városnézésre is, ahová szintén vittük magunkkal a gépeket. Itt is készítettünk fotókat, így bőséges lett a tesztfotó galériánk.
A fotózás során újabb remek tapasztalatokat szereztünk, mint pl. hogy a menü gomb megnyomására a gép az utolsó menüpontra ugrik vissza, így nem kell állandóan keresgélnünk a beállítások között.
Az elülső és hátsó vezérlőtárcsa megnyomására programozható funkció hívható elő, így pl. a fókuszterület alatti képrészlet is könnyedén kinagyítható.
Hazafelé gyalog indultunk, majd villamosra szálltunk, ahol szintén jó szolgálatot tett a stabilizátor.
Este pedig még kevés fényben történő fotózásra is beneveztem, ahová már állványt is vittem magammal, így szűk blendés, kis érzékenységű képek is készültek.
A gépet igyekeztem a legtöbbször kikapcsolni, így az egy napos fotózást ki is lehetett húzni úgy, hogy a markolat két akkujából csak az egyik merült le teljesen, a másikban még volt 2/3-nyi szufla. Ez persze így alapvetően nem túl sokat mond, de ez alapján úgy érzem, hogy nem lesz kritikus a gép fogyasztása.
A használhatóság pedig a fentiek alapján teljesen rendben van, tökéletesen kézre álló gépet faraghatunk az X-H1-ből.
Az év során remélhetőleg lesz még alkalmunk még mélyebbre ható teszt elkészítésére is, de már az eddigiek alapján is levonható a fő következtetés: brutál jó gép lett az X-H1, méltán nevezhető az APS-C szenzoros Fujifilm MILC-ek új zászlóshajójának, ami persze nem tolja le a trónjáról az X-Pro2-t sem, hiszen az elsősorban távmérőshöz akar hasonlítani, az X-H1 pedig inkább a DSLR-ek korábbi használóit célozza meg.
A Fujifilm X-H1-gyel készült tesztfotók ebben a galériában tekinthetők meg.
