Visszapillantó: 2013 mérföldkövei a digitális fotózásban

0

Egyéb, trendek

A Canon igen nagy érzékenységgel is használható, főként videózáshoz fejlesztett ki új CMOS szenzort, amely az EOS-1Dx-nél használt szenzor pixeleinél 7,5× nagyobb pixeleket alkalmaz. Az új szenzorral ismereteink szerint még kereskedelmi forgalomba nem került termék.

Kicsit lelombozó, hogy a 2011 év végén megjelent új XQD kártyaformátum nem úgy terjed, ahogy arra számítani lehetett, fényképezőgépek közül még mindig csak a Nikon D4 támogatja, pedig idén már újabb, gyorsabb taggal bővült az XQD kínálat a Lexartól. Egyelőre azonban úgy tűnik, csak a professzionális videókamerákban alkalmazzák majd a hipergyors technológiára épülő memóriakártyákat, a fényképezőgépeknél az SD/SDHC/SDXC erősen egyeduralkodóvá vált.

Az Adobe év közepén mutatta be felhő alapú Photoshop CC szoftverét, amely a Photoshop család legfrissebb tagja. Ezzel együtt az is kiderült, hogy a korábbi módszerrel ellentétben ebből nem lesz dobozos változat, az új fizetési modell havidíjas konstrukciót kínál.

Jól látható, hogy a kompakt fényképezőgépek közül az ultrazoomok és a prémium zoomok húzzák a szekeret, az egyszerűbb modellek egyre inkább kikopnak. A nagy szenzoros gépek egyelőre még ritkának számítanak, de egyre több gyártó ismeri fel e gépek jelentőségét, persze ahhoz, hogy ezek a gépek is fontos részét képezzék a piaci szegmensnek, jó áron kell tudni gyártani azokat.

A DSLR-ek között kevés fejlesztést láthattunk, ami egyértelműen látszik, az az, hogy a WiFi vezérlőt és az okostelefonos alkalmazással való távvezérlést egyre több modell kapja meg. A Canon az EOS 70D-vel megmutatta, hogy van még merre fejlődni, de ezen túlmenően már sokkal előrébb nem tudnak haladni a gyártók. A dinamika tartományt érdemes volna növelni, de pont ez az a terület, ahol nem nagyon tudnak komoly, kézzel fogható előrelépést eszközölni.

A MILC-ek egyre rohamosabb előretörése szinte megállíthatatlan, s áruk is egyre kedvezőbbé válik. A legerősebben a Fujifilm fejleszt, s nálunk nem csak a vázak, de az objektívek bővülése is igen látványos. Nem tétlenkedik a Sony sem, innovatív megoldásai mindenképpen érdekes részét képezik a fotózásnak.

Az objektívek területén idén szerencsésnek mondhattuk magunkat, mind fullframe, mind APS-C szenzorokhoz jópár új, érdekes és eddig nem elérhető objektív készült, s természetesen a ma még kissé foghíjas MILC rendszerek objektív kínálata is bővül.

S hogy mi lesz 2014-ben? Tippelni lehet: még több MILC, 4k videófelvétel lehetősége, illetve várhatóan a profi DSLR szegmens frissítését hozhatja majd el a jövő év. S persze nagyon reméljük, hogy jópár komoly innováció is kikerül majd a tervezőasztalokról.

A mozgalmas 2013 után még izgalmasabb, eredményekben gazdag, szép fényekben bővelkedő boldog új évet kívánunk Olvasóinknak!