BrightCapture: fényes képek sötétben is

0

A japán Olympus által kidolgozott BrightCapture néven külön eljárást dolgozott ki a gyenge fényviszonyok mellletti fényképezésre. A technológia segítségével mind az LCD kijelzőn látható élőkép, mind az elkészült fénykép akár ötször világosabb lehet az általában megszokottnál, jobb színhűség és kisebb képzaj mellett. Egyes témamódoknál a rendelkezésre álló környezeti fényt kihasználva garantál jobb eredményt, az érzékenységet nagy mértékben növelve, a felbontást pedig – a képzajt elkerülendő – némiképp csökkentve. Beltéri képeknél eközben a vakura támaszkodik, hogy a szoba sötét részeit is exponálja. Mindkét esetben jelentősen gyorsul az automatikus fókuszálás, miközben a záridő is csökken a bemozdulás kivédése érdekében – ezeknek köszönhetően természetesen a sorozatfényképezés lehetőségei is jobban kihasználhatóak. A BrightCapture technológia a már futó mju Digital 800-as modellben és a most bejelentett mju Digital 600-ban található meg.

Sajtóközlemény

Éjszakai fényképezés

Jobb minőségű éjszakai felvételek a BrightCapture technológiával

Hamburg, 2005. augusztus 29. – Az igazán jó hangulat gyakran csak naplemente után kezdődik. A társas összejövetelek és zenei rendezvények általában gyenge fényviszonyok között zajlanak, így nem könnyű élethűen reprodukálni a hangulatot a fotókon. Eddig legalábbis így volt. Most azonban az éjszaka eseményei megörökíthetőek az Olympus BrightCapture technológiájának köszönhetően. Ez az újítás radikálisan javítja a gyenge fényviszonyok által teremtett felvételkészítési lehetőségeket. Az LCD monitoron jelentősen világosabb képet biztosít, így egyszerűbbé teszi a képek megkomponálását, és javítja az eredményt. Ez a technológia a számos expozíció-vezérlési program hatását is fokozza, és a lehető legjobban használható ki a környezeti fény, így lenyűgöző éjszakai felvételek készíthetőek.

Talán abszurdul hangzik, de a téma elhelyezése az LCD monitoron jelentős kezdeti kihívás mindazok számára, akik már próbáltak gyenge fényviszonyok között fotózni. A hagyományos LCD technológia használata során nem szokatlan jelenség, hogy a képernyőn alig látszik valami. A BrightCapture technológia azonban drasztikusan világosítja a leképezést az LCD monitoron, így a képek megkomponálásához az általában szükséges megvilágítás mindössze 1/5 része is elegendő.

Ennek a ragyogó elgondolásnak az alapja nem a fényképezőgép CCD szenzorán rendelkezésre álló pixelek egy részének hasznosítása, mint a hagyományos esetben – hanem a maximális kihasználás. Ez annyit jelent, hogy a rendelkezésre álló több adat jelentősen világosabb élőképet juttat vissza LCD képernyőre, jobban reprodukálja a színeket, és csökkenti a képzajt.

A BrightCapture technológia ugyanezen az alapelven fokozza a különböző expozíció-vezérlési üzemmódok teljesítményét. Az érzékenység nagymértékű fokozása, például portré készítése esetén rendelkezésre álló fénynél, vagy gyertyafény üzemmódban hatékony, színekben, kontrasztban és felbontásban kiváló eredményt produkál mindössze a környezeti fény alkalmazásával. Beltéri üzemmódban a vaku is villant, így még a helyiségek egyébként árnyéktól sötét sarkai is exponálhatóak. Míg a képfelbontás összességében ezekben az üzemmódokban csökken, az ennek eredményeképpen emelkedő fényérzékenységnek köszönhetően gyenge fényviszonyok között még gyorsabb az élességállítás, és rövidebb záridők is alkalmazhatóak, ami hatékonyan csökkenti a fényképezőgép bemozdulása és a téma mozgása által okozott életlenséget. Ezeknek a tényezőknek az együttese a várakozási időt is csökkenti, így a jobb teljesítményű sorozatfelvétel üzemmód is több rugalmasságot biztosít a fotósok számára.

Az éjszakai élmények mostantól könnyedén örökíthetőek meg lenyűgöző valóságszerűséggel. BrightCapture technológiát jelenleg a 8.0 millió pixeles Olympus ľ DIGITAL 800 és a hamarosan megjelenő 6.0 millió pixeles ľ DIGITAL 600 digitális fényképezőgépek alkalmaznak, mindkettő extra méretű, 6.4cm-es LCD monitorral.