Kipróbáltuk: Nikon D6 – teszt

0

Bevezetés, különbségek

Az egyik leglassabban frissülő vonal a digitális tükörreflexes fényképezőgépek között a profi szegmens csúcsa. Ez az, ahol 4 évente frissülnek csak az egyes modellek – rendre az Olimpiai játékok elé ütemezve. Legalábbis a DSLR-ek között, hiszen a Sony már bizonyította, hogy a profi MILC szegmensben lehet két évente modellt frissíteni (Alpha 7R széria).

Sokszor elhangzott már, hogy a jó öreg tükörreflexes technológia elérte a lehetőségei határát és már nehéz tovább fejleszteni. De a két nagy tükörpárti gyártó, a Canon és a Nikon minden alkalommal, amikor kihoz egy új profi DSLR-t, rácáfol erre a kijelentésre.
Tény, hogy a fejlődés üteme lassabb, de mégis vannak újdonságok az új gépekben, amik a korábbi modellek sebességét is felülmúlják, már-már a fizika korlátait súrolva.

Papírforma szerint 2020-ban, azaz idén Tokió rendezte volna meg a soron következő Nyári Olimpiát, így hát időszerű volt, hogy érkezzen(ek) az új profi sportfotós tükörreflexes(ek), amelyet a Nikon február elején be is jelentett (egy hónappal a Canon hasonló bejelentése után).
A koronavírus miatt azonban az Olimpiát elhalasztották, jelen állás szerint 2021. július 23-án kezdődhetnek el az ötkarikás játékok, így hát most bőven van idejük a profiknak, hogy alaposan hozzászokjanak az új sportfotós gépükhöz.

Bár a hivatalos forgalmazás még nem kezdődött el, a Nikon D6 egy már tesztelhető változata elérhetővé vált. Persze nem kell ahhoz teszt, hogy láthassuk a gép újdonságait, de – ahogy szokták mondani – a papír sok mindent elbír, a puding próbája pedig az evés, így hát nem is vacilláltunk sokat azon, bevállaljunk-e egy D6 tesztet. Na ná, hogy bevállaljuk! Noha a jelen helyzet eléggé lekorlátozta a lehetőségeinket (nincsenek sportesemények, de már az edzésekre bejutni is kész rémálom), igyekeztünk ezúttal is alaposan letesztelni.
Jóllehet, a közvetlenül sporthoz köthető tesztképek száma óhatatlanul alacsony, a képességek feltérképezésére így is volt lehetőségünk.

De ne szaladjunk ennyire előre, szokásunkhoz híven először tekintsük át az új modell főbb tulajdonságait, illetve a változásokat az elődmodellhez képest.

A Nikon D6 nem hozott nagyobb felbontást, mint elődje, de ez talán a legkevésbé probléma. Jóllehet, az ügynökségek bizonyára jobban örültek volna egy 24 Mpixelre előre lépésnek, hiszen abból könnyebben vagdoshatnának kedvükre. De milyen meglepő, a nagy rivális Canon sem kínál nagyobb felbontást az új sportfotós DSLR-jében. Mintha összebeszéltek volna!
De ne költsünk összeesküvés elméleteket, hiszen egyéb tekintetben bőven akad eltérés a két modell között.
A Nikon D6 ugyanis elsőként képes a tükörreflexesek közül arcfelismerő/szemérzékelő autofókusz használatára, már ami persze az optikai keresős használatot illeti (LiveView módban már sok DSLR kínál arcfelismerést és szemérzékelő fókuszt). Ráadásul az AF mezők elrendezése is optimálisabb lett, illetve az érzékelés mérete is állíthatóvá vált.
A fókuszrendszeren túl a zárszerkezetet is áttervezték, így vált lehetővé az akár 14 kép/mp-es sorozat sebesség.
Egyszerűsödött a képek kijelölése áttöltésre, beépített GPS-t kapott a váz, XQD mellett pedig már az ultragyors CFexpress memóriakártyák kezelése is megoldott.

A Nikon D6 főbb jellemzői:

  • Képérzékelő: 20,8 Mpixel effektív felbontású, full-frame (35,9×23,9 mm) CMOS
  • Érzékenység: ISO100-102400 1/3 Fé-enként, kiterjeszthető ISO50-3.276.800-ra
  • Objektív: F bajonett
  • magnézium ötvözet váz, időjárásálló szigeteléssel
  • 105 pontos AF rendszer, mind keresztszenzor, fókuszpontonként 3 fókuszszenzor
  • AF és AE finomhangolás
  • 400 ezer expozícióval tesztelt zárszerkezet
  • rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi üzemmód
  • 12 és 14 bites RAW formátum támogatása, háromféle felbontásban, tömörítés nélkül vagy veszteségesen, illetve veszteség nélkül tömörítve
  • gépen belüli RAW szerkesztés
  • beépített vaku nincs, csak felső vakupapucs
  • pentaprizmás kereső: 0,72×-es nagyítás, 100% lefedettség, 17 mm-es betekintési távolság
  • LCD: 3,2″ 2,36 millió képpont, érintésérzékeny, fixen beépített
  • elektronikus zár első redőny helyett
  • teljes elektronikus zár LiveView módban
  • 14 kép/mp sorozat követő AF-fel, elektronikus blendevezérlésű objektívvel
  • 10,5 kép/mp sorozat csendes módban (LiveView felcsapott tükörrel)
  • LiveView videófelvétel módban sorozat 30 kép/mp 8 Mpixelen, 60 kép/mp 2 Mpixelen, csak JPEG formátumban
  • automatikus expozíció és fókusz sorozatok
  • HDR fotózás
  • optikai hibák javítása (vignettálás, torzítás, diffrakció)
  • 3840×2160 pixeles videórögzítés (30, 25, 34 kép/mp) vagy 1920×1080 pixel (24, 25, 30, 50, 60 kép/mp), max. 4 GB-ig, ill. fél óráig
  • time-code (időkód) támogatás videofelvételnél
  • Time-lapse és programozott időzített sorozat készítés
  • beépített GPS
  • magyar menü
  • beépített Bluetooth és Wi-Fi (2,4 és 5 GHz, max. 802.11ac) vezérlők, vezetékes Ethernet hálózati csatlakozó (max. IEEE 802.3ab gigabit), képáttöltés, távkioldás és vezérlés HTTP-n keresztül
  • dupla XQD/CFExpress Type B kártyahely
  • EN-EL18c Li-ion akkumulátor (3580 kép kapacitás CIPA mérés szerint)
  • Kensington rögzítési lehetőség
  • USB3.1 Type-C és mini HDMI csatlakozás, mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet

A fényképezőgép részletes specifikációja megtekinthető az Nikon D6 adatlapján, amelyet érdemes áttanulmányozni, hiszen nem minden paramétert ismétlünk meg cikkünkben!

Ebben a szegmensben bizony nem ritka, hogy egy modellt addig nyüstölnek, hogy az utód modellt nem az új funkciók, hanem az elhasználódott előd miatt várják. Hiába van több százezer expozícióra tervezett tartós zárszerkezet és időjárásálló kivitel, a sportfotósok és fotoriporterek munkájukból adódóan nem tudnak minden esetben úgy vigyázni a gépre, mint egy óvatos amatőr fotós. Ez nem csak a zár esetében érdekes kérdés (ahol egyébként a százezer expozíciót könnyen túl lehet szárnyalni egy év alatt, ha valaki hivatásosként tolja), de a gombok, tárcsák esetében is.
Amikor az új modell megjelenik, már lehet sejteni a specifikációkból, hogy érdemes-e váltani rá azonnal, vagy még egy kör jöjjön a kifutó szériából, ami kicsivel olcsóbban beszerezhető. Ez mind nyilván igény kérdése, de az tény, hogy a sportfotósoknál nem lehet kérdés: mindig rendelkezésre álló, megbízható gépet kell használni.

A Nikon éppen ezért igyekezett úgy alakítani a gépet, hogy a lehető legtöbb ponton figyelembe vegye a profik igényeit, kívánságait, végül így született meg a Nikon D6, amely jó pár ponton mutat előrelépés az elődjéhez képest (még a fókuszrendszerben is, ahol ugyan számszerűen kevesebb fókuszpont áll rendelkezésre).

Nézzük hát a főbb változásokat az elődhöz képest:

A Nikon D5 és a D6 közötti főbb különbségek
Nikon D5 Nikon D6
Zársebesség tartomány 30-1/8000 mp 900-1/8000 mp
Fókuszrendszer 153 pontos,
ebből 99 keresztszenzoros,
középső -4 Fé érzékenységű
105 pontos,
mind keresztszenzoros,
középső -4,5 Fé érzékenységű
Szemfelismerő fókusz igen, LiveView módban igen, optikai kereső használatakor is
Érintésérzékeny LCD igen
csak képvisszajátszásnál alkalmazható
igen
gép vezérlésre is alkalmazható
LCD fényerő/színezet állítás háttérvilágítás 5 lépésben
színezet korrekció
háttérvilágítás 11 lépésben
színezet korrekció
Sorozat sebesség max. 12 kép/mp
LiveView módban 14 kép/mp
max. 14 kép/mp
(optikai keresővel is)
Maximális beállítható záridő 30 mp 900 mp
Elektronikus zár csak első redőny, tükörfelcsapás után első redőny,
teljes elektronikus zár LiveView módban
Fájlformátumok JPEG,
TIFF,RAW
JPEG,
RAW
Tárhely dupla XQD
(vagy szerviz átalakítás után dupla CF)
dupla XQD
CFexpress kompatibilis
Wi-Fi vezérlő nincs (opcionális) IEEE 802.11 b/g/n/ac
2,4 és 5 GHz
Bluetooth nincs igen, 4.2
GPS nincs (opcionális) beépített
USB csatlakozó Super-Speed micro USB3.0 USB 3.1 Type-C
Méret (sz×ma×mé) 160 × 158,5 × 92 mm 160 × 163 × 92 mm
Mellékelt akkumulátor EN-EL18a
10,8V, 2500mAh, 27Wh
EN-EL18c
10,8V, 2500mAh, 27Wh