Kipróbáltuk: Nikon D6 – teszt

0

Értékelés

Egyszer minden véget ér, így a Nikon D6 tesztelése is. A fotózások, próbák során bizonyosságot nyert, hogy a Nikon tud még újat mutatni a tükörreflexes szegmensben is. A szinte teljesen áttervezett, hatékonyabbá tett fókuszrendszer, az optikai keresővel is elérhető szemfókusz, a korábbinál is gyorsabb sorozat mind mind a D6 erősségei.
Azért persze vannak olyan aprócska „bosszantó” dolgok is, amik kimaradtak a D6 fejlesztésekor a géből. Ilyen a gyors fókusz LiveView módnál, amit a D780-nál már bevezetett a Nikon is. Persze ahhoz, hogy a D6 is ilyet kaphasson, új szenzor kellett volna. Bár azt hiszem, egy közel 3 millió Ft-os váznál nehéz arra fogni a bőven millió Ft alatti D780-ban létező, de a D6-ba át nem került szolgáltatást, hogy spórolni kellett a fejlesztéskor. Ráadásul a változatlan szenzor miatt a felbontás is ugyanaz, pedig talán örültek volna néhányan, ha 24 Mpixelre lép fel az új gép.

Jó hír, hogy immár Wi-Fi adapterrel is rendelkezik a Nikon csúcskategóriás sportfotós gépe, így alapkiépítésben is lehet távolabbról kioldani, vezérelni a gépet. Persze bizonyos buta megkötésekkel, amik az iOS-es és androidos applikációra egyaránt igazak (lásd érzékenység és fehéregyensúly korlátozás).

Ahogy a Nikon D5 tesztjének végén megállapítottuk, kevés ponton hozhat még újat a Nikon, de az akkori tippünk, miszerint van még tartalék a mechanikában a 14 kép/mp eléréséhez, illetve hogy a GPS és a Wi-Fi beépítésével még tovább növelhető a sportfotós csodamasina képességeinek sora, az mind bejött.

Összességében nagyon pozitív élmény volt a D6-tal fotózni. A sportfotózások során sosem kellett azon idegeskedni, hogy vajon fókuszban lesz-e a sportoló. S noha a használt 70-200mm-es zoom inkább csarnokba való, vagy egy teniszmeccsre, a futballmérközésnél is jó hasznát vettem. A futók fotózása során pedig brutális volt látni, hogy a maratoni távot kisujjból kirázó sportoló veszett rohanása sem akadály a gép követő fókuszának, tökéletesen lekövette a mozgó embert. Egyedül akkor volt tapasztalható kis bizonytalanság, amikor még messze járt és árnyékban volt, miközben mögötte napsütésben úszott a háttér.

Ha most kellene tippelnünk, akkor a következő modellre egy új szenzort jóslunk, hiszen kicsi rá az esély, hogy ezzel a 20 Mpixeles szenzorral még a következő sportfotós DSLR-t is ki lehet szolgálni. Az szinte biztosra vehető, hogy jön a gyors fázis-különbség érzékelő fókusz a LiveView módba is, ami után könnyen elképzelhető az is, hogy akár 20, vagy 30 kép/mp is kiolvasható egy gyors szenzorral, akár követő LiveView fókusz mellett is. Innen pedig már csak egy lépés a hibrid kereső, amivel kvázi a DSLR-ek és a MILC-ek közötti szakadékot is áthidalhatja a Nikon.

Ez azonban még a jövő, a jelen a Nikon D6, amely bőven megkapta azokat a fejlesztéseket, amikre leginkább vágyhattak a sportfotósok.

A Nikon D6 ára a cikkünk megjelenésekor bruttó 2,6 millió Ft (a D5 most 2 millió Ft).

 

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Magas érzékenységnél is alacsony képzaj
  • Extra nagy érzékenység tartomány (ISO50-3276800)
  • Masszív, időjárásálló szigeteléssel ellátott magnézium ötvözet váz
  • Új, 105 pontos autofókusz, amely mindegyik keresztszenzoros, a középső -4 Fé érzékenység
  • f/8 fényerőnél is használható néhány fókuszpont
  • Csoport AF és 3D követő módok
  • Hatékony témakövetés
  • Arc és szemfelismerő fókusz TTL kereső módnál is
  • 400 ezer expozícióval tesztelt zárszerkezet
  • Háttérvilágítású gombok
  • Fénymérés finomhangolás
  • Akár 900 mp-es beállítható záridő, B mód
  • AF finomhangolás, zoom objektíveknél két értékkel, akár automatikus kalibrációval
  • 100%-os lefedettségű, 0,72×-es nagyítású pentaprizmás kereső
  • Részletes információk, segédrács és két tengelyes elektronikus szintező a keresőben
  • 14 kép/mp sorozat teljes felbontásban, optikai kereső használatánál is (folyamatos autofókusz és fénymérés)
  • Akár 200 RAW képig tartó sorozat (gyors memóriakártyával)
  • Ultra HD videofelvétel, 30 kocka/mp sebességgel, Full HD videó 60 kép/mp frissítéssel
  • Videofelvétel közbeni csendes érzékenység-, rekesz-, záridőállítás lehetősége
  • Time-lapse videó
  • Sztereó mikrofon bemenet és fejhallgató kimenet
  • Részletesebb hangbeállítások, és beszédhez hangolt frekvencia tartomány
  • Időzített sorozat Time-lapse kézi készítéséhez
  • Time-lapse videó gépen belüli felvételének lehetősége
  • Automatikus expozíció sorozat, akár önkioldóval kombinálva (HDR!)
  • Fókusz eltolás sorozat, akár time-lapse-hez is (állítható, max. 30 mp késleltetés a képkockák között)
  • Nyolc gomb funkciója programozható
  • Kiváló felbontású, 2,36 millió képpontos, érintésérzékeny, fixen beépített LCD
  • Aktív státuszkijelzés, érintésre módosítható néhány paraméter
  • Az LCD fényereje és színezete is állítható
  • Felső és hátsó státusz LCD-k
  • Kétféle AUTO fehéregyensúly, és részletesebb finomhangolás
  • Villódzás mentesítés (exponálás a villódzó fényforrás csúcsteljesítményénél)
  • HDR mód (csak JPEG-nél, de RAW forrás menthető)
  • Többlépcsős aktív dinamika korrekció (D-Lighting – csak JPEG-nél)
  • Automatikus torzítás csökkentés (JPEG képeknél)
  • Vignettálás csökkentés (JPEG képeknél)
  • Perspektíva korrekció (JPEG képeknél)
  • Egyszerű élőkép mód váltás
  • Teljesen csendes üzemmód elektronikus zárral
  • Több önkioldó beállítás
  • Videó módban külön funkcióval ellátható gombok
  • Videóvágás
  • Több féle felbontású RAW mentési lehetőség
  • Gyors mentési idők
  • Gépen belüli RAW szerkesztés
  • Rengeteg Retouch opció (belső képszerkesztés)
  • Kép kijelölése továbbításra az érintésérzékeny LCD-n legyintéssel (programozható)
  • Egyéni menü létrehozásának lehetősége
  • Dupla kártyafoglalat XQD és CFexpress kompatibilitás
  • Beépített Wi-Fi és Bluetooth vezérlő – SnapBridge
  • Gigabit Ethernet port, távvezérlés és képek feltöltése FTP-n
  • HDMI kimenet (2160p), veszteségmentes jel kimenet
  • Százalék pontosságú akku töltöttség kijelzés a menüben, elhasználódás és utolsó töltés óta készített képek számának megjelenítése
  • USB 3.2 Type-C csatlakozás
  • Magyar menü
  • Nincs beépített vaku (már ha ez valakinek szükséges lenne…)
  • Ultra HD videó csak képkivágással készíthető
  • Nincs slow-motion videófelvétel
  • Keresőben nem látható RAW, képméret, sorozat módok
  • Néhány programozható gomb funkciója korlátozott
  • Gördülő elektronikus zár viszonylag lassú (jello-effekt előfordulhat gyorsan mozgó témáknál)
  • ISO 50-nél a szokásosnál kisebb dinamika átfogás JPEG esetén (RAW-nál nincs észlelhető probléma)
  • Time-lapse videó készítésnél képkockákat külön nem menti a gép (arra csak a programozott sorozat alkalmas, amiből viszont a gép nem készít time-lapse videót)
  • Fókusz eltolás sorozatnál nem választható irány
  • Wi-Fi-n keresztüli távvezérlésnél egyelőre korlátozott lehetőségek (ISO, WB)

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • EN-EL18c lítium-ion akkumulátor
  • MH-26a dupla akkutöltő, hálózati kábellel
  • Műanyag bajonettzáró sapka
  • Nyakpánt
  • USB A – Type-C kábel

A fényképezőgépet az Nikon magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A tesztfotókat a következő objektívekkel készítettük:
A fotókat a következő objektívekkel készítettük:

A tesztképeket JPEG és RAW formátumban is elkészítettük, előbbiek a gép alapbeállításai mellett, de kikapcsolt objektív korrekciókkal készültek, míg utóbbiakat az Adobe Lightroom Classic CC legújabb, v9.2.1-es változatában konvertáltuk alapbeállításokkal, de Camera Standard színmódban.

A fotókat szerzői jog védi, felhasználásuk és utánközlésük engedélyhez kötött!