1 Nikkor 10-30mm f/3,5-5,6 ED CX VR PD-Zoom

0

Képminőség

Színhiba

A kromatikus aberráció mértéke igencsak visszafogott, szinte nem is vehető észre, csak nyitott blendénél. A legrosszabb esetben is a 16 Mpixeles képeken 6-7 pixel szélességű elszíneződésére kell számítanunk, nyitott blendénél, 20 mm (55 mm ekv.) gyújtótávolságnál. Mind nagylátószögnél mind teljes telében a hiba mértéke ennél jelentősen gyengébb. Ez 10×15 cm-es papírképnél 0,2 mm, 60×40 cm-es nyomatnál pedig 0,7 mm szélességű csíkként jelentkezik.

Ennél jóval zavaróbb lehet az erős asztigmatizmus, illetve kóma, amely a sarkok képélességét jelentősen rontja nyitott(abb) rekesz esetén.

Bokeh

Az objektívbe hét lekerekített lamellából álló rekesz került, amely enyhén szűkítve még szép fényfolt formát ad. F11-nél azonban már megjelennek a koncentrikus körök a bokeh kis korongjain, amely már annyira nem esztétikus. F11-et viszont elég ritkán használunk olyan esetben, ha bokehra gyúrunk, így tehát ez nem jelentős kellemetlenség.

Geometriai torzítás

A geometriai torzítás sajnos elég jelentős, teljes nagylátószögnél bőven az átlagos érték felett, 1,6%-os hordótorzítást kaptunk. Növelve a gyújtótávolságot a torzítás gyorsan csökken, majd a nullállapot után szintén gyorsan kialakul a párnatorzítás, amely 16 mm-nél 0,6%-os. Ez utóbbi a bőven elfogadható kategóriába sorolható, de a nagylátószög torzítása azért nem észrevehetetlen.

Geometriai torzítás



1,6% hordótorzítás


0,6% hordótorzítás


0,4% párnatorzítás


0,4% párnatorzítás

Peremsötétedés

Az összecsukható kialakításnak úgy tűnik a legnagyobb hátulütője az erős peremsötétedés. A zoomobjetkív teljes nagylátószögű állásában mintegy 30%-os vignettálást mértünk, de nagyobb gyújtótávolságnál sem sokkal jobb a helyzet, hiszen 20% feletti értéket kaptunk. Rekeszeléssel ugyan egész jól csökkenthető a sarkok sötétedése, de F8 rekesznél is 10% felett marad a peremsötétedés, amely nem igazán megszokott. Persze ez értékében a lélektani 10% felett van, de szemre azért nem annyira zavaró. Azt azért mindenképpen érdemes tudnunk, hogy pl. az 1 Nikkor 10-100mm-es PozerZoom objektív nyitott blendével is tudott 10% alatti peremsötétedést hozni. Igaz, méretében vagy háromszor-négyszer ekkora, mint a kis 10-30mm PD.

Peremsötétedés


30%

19%

14%

13%

13%

23%

15%

12%

12%

24%

15%

12%

10%

21%

13%

9%

Makró, közelfényképezés


17,5 cm közelpont,
11 cm munkatávolság
49 mm széles lefedés

Az objektív közelpontja papírforma szerint 20 cm, ez azonban a legrosszabb eset, ugyanis nagylátószögnél ennél jóval közelebb mehetünk a témához, s telében is ennél jobb, 17,5 cm-es közelponttal dolgozhatunk. Nagylátószögnél természetesen a leképezési arány nem a legjobb, kb. 10 cm széle területet tudunk lefedni. Telében jobb a helyzet, ilyenkor 11 cm-es munkatávolsággal dolgozhatunk. A leképezési arány gyári adatok szerint 0,21×-es. Mi 49 mm széles témával tudtuk lefedni a teljes képmezőt, ami 1:3,7 leképezési aránynak, azaz 0,27×-es nagyításnak adódik. A nagyítás ugyan egész jó, de a geometriai torzítás brutálisan erős, így bélyeggyűjtőknek nem ajánljuk ezt az objektívet makrózásra.

Képminőség

A Nikkor 10-30mm f/3,5-5,6 ED CX VR PD-ZOOM képminősége kitobjektívhez mérten átlagos, de nagyon szuperlatívuszokban nem beszélhetünk róla. Nyitott blendével nagylátószögnél a sarkokban elég jelentős asztigmatizmus tapasztalható, amely F5,6-nál kezd helyreállni. Szerencsére nagyobb gyújtótávolságoknál ilyen hiba sokkal kisebb mértékben, szemre gyakorlatilag nem jelentkezik.

Egyéb említésre méltó zavaró tényező maximum a tele állásban történő, igen közelről való fotózásnál jelentkező erős torzítás lehet.

Értékelés

A Nikkor 10-30mm f/3,5-5,6 ED CX VR PD-ZOOM jóval kisebb és jóval könnyebb, mint a nem zoommotoros Nikkor 10-30mm f/3,5-5,6 ED CX VR. A kedvezőbb méretekért és a zoommotorért egy kicsit többet kell fizetnünk, s cserébe még a képminőségből is engednünk kell egy hajszálnyit, legalábbis nagylátószögnél és nyitott blendénél. Ez azonban általános jellegű fotózásnál nem hiszem, hogy jelentős problémát okozna, hiszen ez az objektív elsődlegesen hobbi- és amatőr fotósoknak készül. Aki olyan képet szeretne lőni nagylátószöggel, amely a sarkokban is kellően éles, vésse észbe, hogy ezzel az objektívvel ezt F5,6 és F6,3 között tudja megtenni leginkább. F8-nál szűkebb rekeszt a képminőség oldaláról nézve egyébként sem érdemes választani.

Tesztfotóink Nikon 1 V3 fényképezőgéppel készültek, RAW formátumban, Adobe Photoshop Lightroom 5-tel alapbeállítások mellett konvertálva.