Fakulásteszt

0

Click here for the English version

Még itt az elején el kell ismernem, hogy elkövettünk néhány hibát a fakulásteszt során. Először is elfelejtettünk ezüst halogenid (a vegyszeres eljárás) alapú képet betenni a tesztbe, illetve megfeledkeztünk a frissen bejelentett HP Photosmart Pro B9180-as képeiről (ez érdekes lehetett volna, mert ez a HP első pigment alapú tintát használó fotónyomtatója). A második hibát akkor követtem el, amikor egy hónappal a kitűzött határidő előtt vettem be a képeket, így a képek csak 11 hónapig voltak kitéve az elemeknek. Ezeken túl viszont minden résztvevővel egyenlőek és korrektek voltunk.

Hogyan teszteltük a fakulást

Bár az idei nyomtatótesztjeink során bevezettünk egy új, tudományos módszert a nyomtatók színterének mérésére, ebben a fakulás tesztben ezt nem használtuk. Nem csak azért, mert ezt a projektet még tavaly ilyenkor indítottuk (amikor még nem mértünk színteret), hanem mert nem hisszük, hogy egy halom szám közzététele mutatná be a legjobban az eredményt.

Ezért tehát színskálák nyomtatása helyett a nyomtatóteszteknél rendszeresített tesztfotóinkat nyomtattuk minden nyomtatón két példányban. Azért nyomtattunk mindenből kettőt, hogy az egyiket el tudjuk tenni a szekrénybe, míg a tesztalany a napon érlelődik. Bár a teszt készítése során sok tintasugaras és hő szublimációs nyomtató járt a szerkesztőségünkben, úgy döntöttünk, hogy ezúttal csak a 10×15-ös nyomtatókat vizsgáljuk meg. A nyomtatók egy részével színes és fekete-fehér képeket is nyomtattunk, de ahol fogytán volt a papír, ott csak a színes képet használtuk.

Ezután jött a teszt érdekes része. A képek egy példányát 2006. április 24-én a 9. emeleti szerkesztőség egyik déli ablakának belső felére ragasztottuk (természetesen a nyomtatott felületük a nap felé nézett), ahol összesen 11 hónapot töltöttek el. Múlt héten gondoltam úgy, hogy lejárt az idejük, így leszedtem őket. Csak másnap jöttem rá, hogy egy hónappal elnéztem a dolgokat így a nyomatok nem voltak kint egy teljes évig. Mivel a képeken már bőven látszott az eredmény, úgy döntöttem, hogy nem teszem vissza őket az ablakba.

A képeket 6 nyomtatóval 7 féle papírra nyomtattuk. Mivel nem ez volt az első fakulás tesztünk, így volt már tapasztalatunk harmadik gyártók papírjaival. Mivel azok tavaly nagyon leszerepeltek, ezért idén már nem vettük be őket a tesztbe. Így ez a teszt csak gyári fotópapírokkal zajlott.

A tesztelt nyomtatók

A fakulás teszt során a következő nyomtatókkal készítettünk képeket: Canon Selphy DS810 tintasugaras nyomtató (Photo Paper Plus Semi-gloss és
Glossy Photo Paper papírral), Epson
Picture Mate 100
tintasugaras nyomtató, HP Photosmart 385 tintasugaras nyomtató, HP Photosmart
Express
tintasugaras nyomtató (önkiszolgáló kioszk, amit a PMA
2006 kiállításon próbáltunk ki), Kodak PP-500 és Samsung
SPP-2040
hő szublimációs nyomtatók.

Fakulás teszt eredmények

Mivel a kiválasztott képek sokkal jobb színösszeállításúak voltak, mint amiket 2 éve az első tesztünknél nyomtattunk, az eredmény is sokkal látványosabb, mint tavaly. Bár a képek némelyike sokkoló, nem volt nehéz fakulás szempontból veszteseket és nyerteseket hirdetni.

Hogy demonstráljam, hogy az egyes képek mennyire fakultak ki, egymás mellé tettem a fakított és a szekrényben tárolt kontroll képeket, majd beszkenneltem őket egy egyszerű, multifunkciós irodai szkenneren. A színvisszaadás ugyan nem teljesen tökéletes (bár elég jól közelít), a képek alkalmasak a különbségek bemutatására. A napra kitett kép mindig bal oldalon látható, míg a jobb oldali a kontroll kép.

Lássuk a nyomtatókat a leggyengébben teljesítőtől a legjobb felé haladva

Samsung SSP-2040

Míg a képminőség kiértékelésnél a Samsung hőszublimációs nyomtatója szépen teljesített, a nyomatok egyáltalán nem nevezhetők színtartónak. A kép teljesen kifakult, elvesztette a színeit és besárgult. Kb úgy, mint a több évtizedes régi fotók. Ha végiggondoljuk a technológiát, amivel készülnek (a festéket melegítéssel viszik át a fóliáról a papírra), akkor nem csoda, hogy a nap hője teljesen tönkretette a képet. Ha a képeket nem a következő generációknak nyomtatjuk, akkor a Samsung nyomtató egy remek választás, de ne felejtsük el, hogy a képek nem tartanak soká, ha a napon hagyjuk őket.

Kodak EasyShare PP-500

Mivel a Kodak nyomtató is hőszublimációs eljárást alkalmaz a nyomtatás során, a fakulási teszt eredménye szinte azonos a Samsungéval. Az eredeti képek szépek voltak, de a napra tett fotó egy év után használhatatlan.

Canon Selphy DS810

A Canon nyomtatóhoz két különböző papírunk is volt, de fakulás szempontjából a különbség nem volt szignifikáns. Tavaly az a vád ért bennünket, hogy a fakulás tesztre nem a Canon új ChromaLife100 technológiáját próbáltuk ki, hanem a hagyományos, korábbi tintás megoldást. Idén figyeltünk erre is. Íme itt van a Canon UK honlapján a nyomtatóhoz tartozó adatlapon olvasható szöveg (sajnos a magyar oldalon pont ez a lábjegyzet hiányzik, így nem tudom onnan idézni) a 100 éves színtartósságról: „A gyorsított eljárásokon alapuló teszt szerint, feltételezve hogy a nyomatokat eredeti Canon tintával Photo Paper Pro, Photo Paper Plus Glossy, Photo Paper Plus Semi-gloss, Glossy Photo Paper vagy Glossy Photo Paper ‘Mindennapos használatra’ papírra nyomtatják, majd azokat albumban, 23°C-on, 50%-os relatív páratartalom mellett tárolják.” A leírás szerint a képeket albumban, levegőtől és hőtől elzárva kell tartani, hogy megtartsák a színeket. Az a gyanúm, hogy ilyen körülmények között majdnem bármelyik kép kibírná 100 évig fakulás nélkül.

Persze a mi tesztünk nem a jól lezárt fotóalbumokról szól. Sajnos az eredmények elkeserítőek. A képek a tavalyihoz hasonló módon kifakultak. 11 hónap után a képek teljesen alkalmatlanok arra, hogy kiakasszuk őket. Gondoljon bele, hogy mit szólna ha ez a kép a pótolhatatlan esküvői fotói lennének (miközben a fotóst már sehol sem találja)? El lenne keseredve? Én biztosan.

A Canon Hungária Kft. kérésére a következő kiegészítést tesszük: A ChromaLife100 rendszerben a képek színeiket csak albumban, a Photo Paper Pro PR-101-es papír használata esetén tartják meg 100 évig.
Kár hogy a nyomtató hivatalos oldalán egy csomó papírt felsoroltak, mint színtartósság szempontjából kompatibilis médiát.

Photo Paper Plus Semi-gloss

Glossy Photo Paper

Epson Picture Mate 100

A képeket (fakult és kontroll együtt) megmutattam néhány ismerősnek olyan sorrendben, ahogy itt is bemutatom őket. Mikor ehhez a képhez értem, mindenki csak álmélkodott, hogy mennyire jól megtartotta a színeit. A két kép egymás mellett mutatja, hogy a kép fakult valamennyit, de ha valaki csak a kifakult képet látja, akkor nem gondolná hogy az egy évig napon volt. Bár a sárgák teljesen, a bíbor területek pedig közepes mértékben fakultak meg, a kép összahtását tekintve kicsit világosabb és enyhén zöldes elszíneződésű. Mindez azonban nem olyan feltűnő. Az eredmény ugyan nem tökéletes, de véleményem szerint bőven elfogadható. Biztos vagyok benne, hogy nem fakult volna semmit, ha a kép az iroda falán lóg (ahol nem éri közvetlen napfény).

HP Photosmart 385

Készüljenek fel a nyertesekre. Azt már tavaly is megfigyeltük, hogy a HP jogosan büszke a fakulástesztek során elért eredményeire. Az amerikai gyártó nyomtatói igazolták, hogy igenis lehet olyan tintát és papírt gyártani, ami évekig bírja a napfényt és az egyéb viszontagságokat.

Bár tavaly három kisméretû nyomtató volt nálunk tesztelésen, a fakulás tesztet csak a HP Photosmart 385 fotónyomtató nyomataival végeztük el, mivel nyomtatási technológiájuk teljesen azonos volt (Vivera). Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a másik kettő nyomatai is az itt látottal azonos eredményt produkáltak volna.

Mivel kihagytunk két nyomtatót, maradt néhány felesleges Premium Photo papírunk, ezért a képeket nem csak színesben, hanem fekete-fehérben is kinyomtattuk.

A képek hihetetlen jól állták a napot. Akik az előbb az Epson képeknél meglepődtek, azoknak most leesett az álluk mikor megmutattam ezeket a képeket. A képek ugyan nem azonosak (tehát van fakulás), de a különbség minimális, talán 1/3 blendényi. A színek azonban teljesen rendben vannak.

A fekete-fehér kép még talán jobb is lett, mint újkorában.

Ha a színtartósság fontos a családi album szempontjából, akkor érdemes Vivera tintával dolgozó nyomtatót venni és eredeti HP papírra nyomtatni. Egy dolog van csak, amit meg kell említsünk: van egy dolog, ami gyorsabban öregszik, mint kellene, ez pedig a papíron lévő színtartó réteg(ek). A legfelső réteg a papír hajlításakor könnyen eltörhet (és ez nem csak a napon lévő, de a 11 hónapig szekrényben álló kontroll képre is igaz). Szóval érdemes a régi HP nyomatokkal kedvesen bánni.

HP Photosmart Express

Tavaly azon szerencsések közé tartoztam, akik rögtön a bejelentés után a PMA kiállításon próbálhatták ki a HP új kioskját a HP Photosmart Express-t. Ugyan nem voltam túzottan lelkes a témában (egy újabb kioszk), de azt el kellett ismernem, hogy jól kitalált rendszerről van szó. A szerkezetben lévő tintasugaras nyomtató feje a papír szélességével egyező, így a képek elképesztő sebességgel esnek a kimeneti tálcára.

Az igazi elismerést azonban a fakulás teszten vívta ki nálam a HP Photosmart Express. A fakított és a kontroll kép teljesen azonosan nézett ki. Ha van is a képek között különbség, az szemmel nem látható. Szinte hihetetlen!

A fakított fekete-fehér kép enyhén elszíneződött ugyan, de nem vagyok benne biztos, hogy nem tett-e ez jót a képnek.

Akik olyan szerencsések, hogy a környezetükben működik valahol egy ilyen labor, akkor tartós képek készítésére ez a legjobb ötletem. (Európában ez a rendszer még nem üzemel.)

Tudományos fakulástesztek

Mikor nemrégiben a szenzortisztítási rendszereket hasonlítottuk össze, akkor többen is azzal vádoltak, hogy ez nem volt tudományos teszt. Egyetértünk a kritikusokkal. Először is nincs annyi pénzünk, hogy dollár vagy euró százezreket költsünk ilyen tesztekre, másodsorban pedig nem hiszünk abban, hogy egy halom szám jobban bemutatja az eredményeket, mint a konkrét képek. Mindenki nézze meg magának a képeket, és minden joga megvan rá, hogy ne értsen velünk egyet.

Ha ezek után is független labor tudományos tesztjeinek az eredményeire kíváncsi, akkor nézze meg a Wilhelm Imaging Research weboldalát. Ez a labor arról lett híres, hogy a HP őket választotta a színtartósság tesztjeinek elvégzésére. Azóta a Canon és az Epson is elfogadta ezt az intézetet független labornak, így a WIR már az ő rendszerüket is skálázza.

Fakulás teszt eredmények

A színtartósság ugyan csak egy része egy fotónyomtató tulajdonságainak, bizonyos felhasználásnál létfontosságú lehet. Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk alkalmazott módszerek távol állnak minden tudományos méréstől, illetve hogy a fotónyomtató piacnak csak egy nagyon pici szeletét vizsgáltuk meg. Ennyire futotta, hogy képet adjunk erről a témáról.

Az eredmények nem változtak sokat tavaly óta. A legfontosabb, hogy idén találtunk egy tökéletes megoldást, ami 11 hónapot kibírt fakulás nélkül az irodánk ablakában. Miközben a nyomtatók képminősége közti különbség kezd eltűnni, a színtartósság lehet az egyike a döntő tényezőknek.

Ugyan az itt bemutatott nyomtatók többsége már nem kapható, a bennük alkalmazott technológiák a mai modellekben élnek tovább!