Teszt: Fényképnyomtatók tesztje

0

Kodak EasyShare PhotoPrinter 500

A Kodak EasyShare 500-as hőszublimációs fényképnyomtatója talán leginkább óriási LCD-jéről ismerhető fel, azon túl, hogy igen szép külsőt kapott. Az ezüst, a törtfehér és a króm kombinációja nagyon igényes burkolatot eredményez, ezen felül profi kinézetet is kölcsönöz a kis printernek. A gyár adatai alapján a 300 ppi felbontású készülék 75 mp alatt készíti el az első fotót, majd a továbbiakat 60 mp-enként köpi ki.



A hatalmas LCD-t természetesen felülre – s hogy ne karcolódjon, alaphelyzetben képernyővel lefelé fordítva – helyezték el. A felnyitott képernyő alatt néhány gombot is találunk, amely tovább bővíti az egyébként sem kevésnek látszó gombok sokaságát. A fotópapírt tároló tálcát elöl kell beillesztenünk, ide maximum 25 lapot tehetünk. Az innen behúzott papírokat a nyomtató hátul kitolja, majd nyomtatáskor visszahúzza. Mivel a nyomtatás 4 fázisból áll (sárga, bíbor, cián majd védőfólia), a hátratolás majd visszahúzás is többször zajlik le.



A nyomtató oldalára került az USB és a hálózati adapter bemenete, hátulra pedig a PictBridge aljzat.



A hőszublimációs nyomtatóknál megszokott módon itt nem tintatartályt, hanem festékes fóliát tartalmazó cartridge-et kell behelyeznünk. Ezeket fix példányszámra gyártják, így mindig pontosan lehet tudni, hány képet tudunk még készíteni, nem úgy, mint a tintasugaras nyomtatóknál.
Opcionális WiFi SD kártya segítségével vezetéknélküli nyomtatást is végezhetünk.



Gombokban ennél a készüléknél nincs hiány. A felső részen és a kihajtott LCD alatt található gombok a következők: bekapcsolás, menü, képforgatás, diavetítés, kivágás, megszakítás, bluetooth aktiválás, navigáló nyilak közepén nyomtatás gomb, vörösszem eltávolítás, képáttöltés. A gépre két visszajelző LED is került, egyik a festék, másik a papír kifogyását mutatja.

Az egyszerű és átlátható menüben a következő beállításokat tehetjük:

  • Képméret: 102x152mm, 2kép, 4 kép, 9 kép
  • Színmód: természetes, kiterjesztett, szépia, FF
  • Hátrelévő nyomatok száma
  • Indexkép
  • Jelölt képek nyomtatása
  • Vezetéknélküli beállítás: Bluetooth, WiFi
  • Nyelv: angol, német, spanyol, frnacia, olasz, portugál
  • alaphelyzet értékeinek megadása (felhasználó választhat: képméret, színmód, vörösszem csökkentés)
  • Demo
  • Névjegy (verziószám)


A készülékhez a Kodak EasyShare programot kapjuk, melyből egyszerűen tudunk képeket nyomtatni, albumokat készíteni, kivágni, elforgatni, vörösszemet javítani, színegyensúlyt korrigálni, különböző hatásokat a fotóra vinni, CD-t vagy DVD-t irni, illetve diavetítést kezdeményezni.


Az elülső kártyaolvasó nyílásokba CompactFlash Type I, SD vagy MMC, MemoryStick Pro és xD kártyákat tehetünk. Sajnos itt hiányzik a Type II-es CF támogatás, de manapság már kevesen használnak ilyen kártyákat, így ennek jelentősége ma már kisebb.

A nyomtató bekapcsolása után fél percig bootol, ezután kezdhetjük meg a nyomtatást. A 10×18 cm-es fotópapírok elején és végén perforált rész található, melyet a nyomtatás befejezés után le kell türnünk (igen, törni könnyebb, mint tépni). A kész nyomatok tökéletesen vízállóak, több perces áztatás után sem kenődött szét a festék, de még a papír sem nedvesedett be, nem lett hullámos sem.

Fotópapírként természetesen a gyári Kodak XtraLife változatot használtuk. Mind a színes, mind a fekete-fehér fényképek nagyon szépek lettek, apró pöttyöket nagyítóval sem lehet felfedezni, no persze az is igaz, hogy a 300 ppi felbontás miatt a ferde hajszálak mentén azért látni némi pixelezettséget. Az élesség kiváló, a tónusátmenetek picit elkentnek látszanak, de ez a nyomtatási eljárásból adódik. A színes képek világosabbak, mint vártuk, ez nem csak az arcbőrnél, de a növények száránál, illetve zöld fűnél is látszik, ezek itt inkább sárgásak lesznek.
A fekete-fehér kép gyönyörű lett, elszíneződést nem tapasztalni, az összes közül ennek volt a legmegyőzőbb fekete-fehér nyomata.
A szépia üzemmódú nyomtatás ez esetben sem maradt el, az öröm azonban igen, mert szépia helyett inkább rózsaszínes beütésű kép lett az eredmény.

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.





Nyomtatás sebessége
10×15 cm-es fotó nyomtatása 58 mp-1:10 mp


A nyomtató dobozában a készüléken kívül a következőket találjuk:

  • festék cartridge
  • hálózati adapter és tápkábel

  • USB kábel

  • 20 lapos lapadagoló

  • 10 lapos indulókészlet

  • magyarnyelvű kezelési útmutató

  • driverek és szoftverek CD-je

A nyomtató ára bruttó 50 ezer Ft.