Teszt: Fényképnyomtatók tesztje

0

HP PhotoSmart 385

A HP fényképnyomtatói leginkább kenyérpirítóra hasonlítanak, igaz ez a Photosmart 385-re is. Ami nem baj, hiszen érdekes formát kölcsönöznek a készüléknek. Ezen kívül ennek a kialakításnak megvan az az előnye, hogy nem jön ki hátul a fotópapír, hiszen az üres lapok itt hátul, közel függőlegesen állnak. A gyártó 1200×1200 dpi fekete-fehér, illetve maximum 4800×1200 dpi színes nyomtatási felbontást adott meg (PhotoREt III, Premium Photo Paper papír). A 10×15 cm-es fotók normál minőségben történő nyomtatása 60 mp – a HP gyári adatlapja szerint.




A nyomtató összecsukott állapotában kis helyet foglal, de kinyitott állapota sem jelent sokkal nagyobb méreteket. Főként a lenyíló ajtó (amely a kész képek tálcája lesz) növeli meg jelentősen a helyszükségletet (ez egyébként a Canon Selpy DS810-nél is így van). Ötletes és érdekes megoldás, hogy a bekapcsoló gomb megnyomása hátására nyílik ki a hátsó lapadagoló, amely maximum 20 lap befogadására alkalmas. Szintén ekkor nyílik fel a 2,5″-os LCD is, ennek hasznos képátlója 62 mm.
A hálózati és USB csatlakozó aljzatát a készülék hátlapján találjuk.




Alapkiépítésben a nyomtatóhoz kis kapacitású színes patront kapunk, mely tartalmazza a nyomtatófejet is. A HP 343 típusszámámú tintapatron cián, magenta és sárga színeket tartalmaz. Opcionálisan vásárolhatunk nagyobb kapacitású patront (HP 344), illetve szürkeárnyalatos kép nyomtatásához szürke festéket tartalmazó patront (HP 100).
Szintén külön vásárolható meg a készülék elektromos hálózattól távol történő használatát segítő akkumulátor, mely 27V feszültségű és 800 mAh kapacitású (21,6 Wh energia). Gyárilag kapjuk viszont a BlueTooth USB adaptert, melynek segítségével mobiltelefonról is közvetlenül nyomtathatunk.


Minden gombot a printer felső részére helyeztek, itt találjuk a bekapcsoló, a menü, a törlés, az elrendezés választó, a zoom (1-5x, 0,25x-es lépésekben), a nyomtatás, a megszakítás gombokat és a navigáló nyilakat közepén az OK gombbal.

A menü sajnos elég lassan használható a nyomtató késleltetése miatt. Egy-egy gomb megnyomására viszonylag lassan reagál a készülék. A menü a következő lehetőségeket tartalmazza:

  • nyomtatási opciók:

    • összes nyomtatása
    • videóból kép nyomtatása
    • tartomány nyomtatás
    • indexkép készítés
    • panorámafotó nyomtatása
    • matrica nyomtatás
    • igazolványkép
  • szerkesztés:

    • vörösszem eltávolítás
    • képforgatás, világosság
    • képkeret hozzáadása (6-féle)
    • színeffekt: FF, szépia, antik
  • eszközök:

    • instant share (képek megosztása)
    • indexképes nézet
    • diavetítés
    • nyomtatási minőség (normál vagy legjobb)
    • mintafotó nyomtatása
    • tesztoldal nyomtatása
    • nyomtatófej tisztítás
    • fej igazítás
  • bluetooth:

    • eszköz címe
    • neve
    • kulcs
    • láthatóság
    • biztonsági szint
    • adatok nullázása
  • súgó:

    • nyomtatási tippek1.
    • nyomtatási tippek2.
    • panoráma fotók
    • matricák
    • memóriakártyák
    • tintapatronok
    • papírbetöltés
    • elakadt papír eltávolítása
    • pictbridge
    • a nyomtató hordozása
    • támogatás
  • tulajdonságok:

    • smart focus
    • adaptive lighting
    • automatikus vörösszem eltávolítás
    • dátum és idő nyomtatása
    • színtér (auto, S-RGB, adobe-RGB)
    • keret nélküli nyomtatás
    • nyomtatás után keret nélküliség visszaállítása
    • animáció előnézet
    • videó feljavítás
    • alaphelyzetbe hozás
    • nyelv (angol, spanyol, francia, német, olasz, portugál, holland, japán, orosz,koreai, kínai).

Igazán hasznos szolgáltatás a menüt súgóval is ellátni, hiszen így nem probléma, ha az esőerdőbe nem visszük magunkkal a kezelési útmutatót, de az elakadt papírt nem tudjuk hogyan kell eltávolítani. Márpedig a törzsfőnököt vélhetően nem túlzottan érdekelné ez az apró technikai baki, miután már megígértük neki a fantasztikus portréfotójának papírképét.
A fej igazítása automatikusan történik, amint ezt kiválasztjuk a menüben.
A kártyaolvasó foglalatai az előlapon találhatók, ide illeszthetők a CompactFlash Type I és Type II, SD vagy MMC, SmartMedia, MemoryStick és xD kártyák. Szintén az előlapra helyezték a PictBridge csatlakozót.


A nyomtatóhoz a korábbi cikkünkből már ismerős HP ImageZone szoftvert kapjuk, amely a fotók nyomtatásánál segíthet sokat. Aki nem képszerkesztő programból akar nyomtatni, annak mindenképpen jó szolgálatot tesz ez az alkalmazás. A program a következő szolgáltatásokat kínálja:

  • képforgatás, információk (EXIF adatok megjelenítése), tükrözés, körbevágás, vörös-szem korrekció, fotók automatikus javítása (sötét területek kivilágosítása), átméretezés, kontraszt és színtelítettség állítása, fekete-fehér konvertálás több módon, speciális effektek (pl. 2 színű, szolarizált, festett hatású, stb.),
  • nyomtatás: 1 kép, több kép (3, 4, 5, 9, egyéni)
  • albumok, brossúrák, naptárak, CD-címkék, kártyák, panorámaképek létrehozása
  • HP InstantShare (e-mail küldés, online album létrehozása, CD-re másolás)
  • képekről biztonsági másolat készítése CD-re

Nyomtatásainkhoz HP Premium fotópapírt használtunk. A fekete-fehér nyomatok szépek lettek, a kontraszt megfelelő, csak egy igen kicsiny zöldes elszíneződést tapasztaltunk, de ennek mértéke oly elhanyagolható, hogy csak a többi nyomatt mellé helyezve tűnik fel különbség. A színes fotók színeivel sincs semmi gond, jók a tónusok, megfelelőek a kontrasztok, kellően fed a fekete is. Kipróbáltuk a beépített szépia nyomtatást is, ennek színe is jó, szépiának megfelelő.

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.





Nyomtatás sebessége
10×15 cm-es fotó nyomtatása 1:42 mp


A nyomtató dobozában a készüléken kívül a következőket találjuk:

  • színes patron (fej): HP343 7 ml (CMY)
  • hálózati adapter és tápkábel

  • HP BlueTooth USB adapter

  • telepítési segédlet és magyarnyelvű kezelési útmutató

  • driverek és szoftverek CD-je

A nyomtató ára bruttó 45 ezer Ft.