A lányomnak köszönhetem, hogy futográfus lettem, és ha ő nem lenne, akkor ez a cikk se született volna meg. Csodálatos dolog apának lenni – akárcsak önfeledten játszani. Elbűvölő nézni a gyermeket, ahogy belefelejtkezik a játékba – és erre az önfeledt játékra a fényképezés is kiváló alkalmat nyújthat felnőttként is. Balatonfenyvesen nyaraltunk, mikor 9 éves lányom előállt az ötlettel: fényképezzem le a hullámokat, de úgy, hogy mozogjanak. Elkezdtem hát mesélni neki a hosszú expozícióról, amikor nem csak egy pillanat pengeéles képét rakjuk el emlékbe, hanem egy hosszabb folyamat fényei „égnek” az érzékelőbe. És miközben meséltem, megjött az ihletem is – már csak ki kellett várni azt a viharos napot, mikor a szél hatalmas hullámokat borzol a mindig gyönyörű Balaton felszínére. Szerencsére minden évben van legalább egy ilyen nap a nyaralásunk hetében, és ez idén se maradt el. Egyébként a gyermeki kíváncsiság is magával ragadó, és jó, ha ebből is minél több marad meg felnőttként – de most már maradjunk e cikk erejéig végérvényesen a fotózásnál.
Hosszú expozíciós tanácsok és hozzávalók
Egy bemozdult fotó legtöbbször akkor jó, ha van benne valami olyan is, ami éles – de persze tessék ezt is fenntartással kezelni, hiszen a legfontosabb szabály, hogy nincs szabály. Aztán meg azt is tanácsoltam már, hogy készíts sok fotót; és ez különösen megfontolandó a hosszú expozíciós játéknál, hiszen legyél bármennyire rutinos és gyakorlott, ebben az esetben soha nem tudhatod, hogy milyen lesz a végeredmény. És pont ez adja a varázsát ennek az önfeledt játéknak – hisz belénk van kódolva a meglepetés öröme. Tehát vegyük sorra:
- akárcsak a csillagfotózásnál, most is szükséged lesz egy olyan telefonra, ami képes több másodperces expozícióra (lehetőleg RAW avagy DNG formátumban),
- valamint egy kis állványra, vagy egy bármilyen stabil támasztékra, ami az expozíció idejére mozdulatlanul tartja a telefonodat – én ezúttal is egy kis gorillapodot használtam erre,
- és lehetőleg jó sok időre és türelemre: egyrészt a fotózáshoz, másrészt a rengeteg elkészült fotó válogatásához, és a kevés jó fotó még jobbá tételéhez, vagyis az utómunkához.
- No és persze egy jó téma se árt, ha van.
Hosszú expozíciós fotók
Rengeteget próbálkoztam hosszabb időkkel is, de mivel a szél annyira fújt, hogy az aprócska kis állványt is bemozdította, a legfeljebb 1 másodperces expozíciók maradtak még viszonylag élesek. De a hullámoknak se kellett több: az ennél hosszabb időknél már nagyon elkenődtek (persze az is lehet jó, mikor már egyáltalán nem is látszanak, és egy „éteri, misztikus tükörré” olvadnak össze, de ehhez több 10 másodperces expozícióra lett volna szükség, amihez nem csak a szél, de a fény is túl erős volt); 1 másodpercnél viszont még szép textúrát rajzoltak a képre – akárcsak a nádas csapkodó levelei.
A fenti és az alábbi fotó is 1 másodperces expozícióval, ISO100-as érzékenységgel készült. Ha képes rá a mobilod, a távolságot érdemes lehet fixen beállítani, nehogy a kevés fényben az autofókuszt megbolondítsák az egyébként se túl kontrasztos mozgó hullámok.
Végül gondoltam egyet, zsebre dugtam a gorillapodot, és „rásegítve a szélre”, elkezdtem tudatosan bemozdítani a kamerát, vagyis a mobilt. Az alábbi felvétel egy 10 másodperces expozíció eredménye (szintén ISO100-on).
Utómunka
Mivel nagyon hasonlóan jártam el mindhárom képnél, csak az utolsó utómunkáját részletezem – ennél a leglátványosabb a változás a kiinduló állapothoz képest:
A Lightroom Basic panelén a következőket változtattam:
- Temp: 13600 (eredetileg 6800 volt)
- Contrast: +100
- Highlights: -100
- Shadows: +50
- Saturation: +25
Az ég iszonyú világos, de szerencsére a hisztogramon látszott, hogy nincs kiégve. Ráeresztettem egy Graduated Filtert a kép felső szélétől a háromnegyedéig lehúzva, a következő beállításokkal:
- Exposure: -2,60
- Highlights: -100
A nádast viszont túl sötétnek, és összemosottnak éreztem így, ezért lefestettem, az Adjustment Brush-on az alábbi beállításokat alkalmazva:
- Highlights: 100
- Whites: 50
- Clarity: 20
És meg is született a már korábban is bemutatott végeredmény:
Jó móka volt, a lányomnak is tetszett – köszi Luca! 🙂
